Kora reggel kapott rossz hírt Menczer Tamás: azonnal intézkedni kezdett
Hajtóvadászatot indítanak Pátyon.

Kábítószer-kereskedők ellen indít hajtóvadászatot Menczer Tamás, Magyarország mindaddig blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, amíg újra nem folyik az olaj a Barátság vezetéken. Kedden Egerben, a Dobó téren pedig több ezer ember előtt jelentette ki Orbán Viktor: „Magyarországot kívül kell kívül kell tartani a háborúból”.

Közösségi oldalán tett bejelentést Menczer Tamás. „Rossz hírt kaptam, a körzetemben, Pátyon megjelentek a kábítószer-kereskedők” – írta.
És azt is bejelentette, hogy hajtóvadászatot indítanak ellenük.

Ezt is ajánljuk a témában
Hajtóvadászatot indítanak Pátyon.

A Reuters azt írta, Magyarország egészen addig fogja blokkolni az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt és az Oroszországgal szembeni újabb szankciókat, amíg a Barátság kőolajvezetékből nem indul újra az olajszállítás.
A vezeték január vége óta áll; míg ezt Kijev orosz támadásnak tulajdonítja, Szijjártó Péter és Szlovákia szerint Ukrajna felelős a fennakadásért.
Ezt is ajánljuk a témában
A Reuters még csak most kezdi megérteni a lényeget.

Szoboszlai Dominik 2023 nyarán körülbelül 70 millió euróért igazolt a Liverpoolhoz, ahol azóta kulcsjátékossá vált, a jelenlegi szezonban pedig egyértelműen a csapat egyik legjobbja.
A CBS Sports keddi cikke szerint azonban egészen más pálya is nyílhatott volna előtte: az Arsenal közel öt éven át követte a magyar középpályást (már a Red Bull Salzburg idején is), a felderítői erősen ajánlották a leigazolását, és Szoboszlai is érdeklődött a londoni klub iránt.
Végül azonban Edu Gaspar, az akkori technikai igazgató nem őt választotta, hanem a Chelsea-től ingyen érkező brazil Williant szerződtette 2020-ban. Willian mindössze egy szezont töltött az Arsenalnál, majd távozott. A hír az Arsenal-drukkerek körében hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában. Sokan keményen kritizálták Edut.
Ezt is ajánljuk a témában
A szurkolók a hajukat tépik, hogy klubjuk nem vásárolta meg a magyar futballistát.

Kedden Egerben, a Dobó téren folytatódott Orbán Viktor országjárása. A korábbi kaposvári hatalmas érdeklődés után itt is óriási tömeg fogadta: az Eszterházy téren gyülekező szimpatizánsok békemenetben vonultak át a teljesen megtelt Dobó térre.
Orbán Viktor hatalmas ováció közepette lépett színpadra. Beszédében először Pajtók Gábor támogatását kérte a helyiektől. Kiemelte, hogy Egerbe mindig győzelem szokott következni, és Dobó István szobra alatt jó beszélni, mert ő a győzelem szimbóluma.
A miniszterelnök elmondta:
Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában
Heves vármegye székhelyén is nagyot szólt a békemenet. A kormányfő beszédében kiemelte, békét akarunk, akkor is ha Brüsszelből és Kijevből nyomást helyeznek ránk!

***
