Tényleg lesz osztályozó az NB I-ben? Reagált a bizottság elnöke!

„Nagyon furcsállnám, ha az MLSZ elnöksége támogatná a változást.”

Sajtóinformációk szerint visszatérhet az osztályozó a Fizz Ligában – nem is akárhogyan. Az angol labdarúgás mintájára egy mérkőzésen dőlhet el a feljutás kérdése. Az NB II-es klubok ellenérveit lesöpörték az asztalról.

Nemvárt fordulat állhat be a magyar élvonalbeli labdarúgás életében: sajtóinformációk szerint visszatérhet az osztályozó a 12 csapatos bajnokságba. Ez azért is váratlan fejlemény, mert a Vasas sportigazgatója, az NB II-es bizottság elnökeként is ténykedő Nagy Miklós néhány hónappal ezelőtt még arról beszélt, hogy sportszakmai, költségvetési, valamint versenyegyenlőségi szempontból sem lenne igazságos, ha bevezetnék a kiesésről és feljutásról döntő párharc rendszerét az első, illetve a másodosztály között.
Ezt is ajánljuk a témában

„Nagyon furcsállnám, ha az MLSZ elnöksége támogatná a változást.”

Azt ugyanakkor a Mandiner is megírta, hogy az NB I-es klubok az október végi egyeztetésükön támogatták, hogy a magyar sportági szövetség (MLSZ) vezesse be ismét az osztályozót.

A Csakfoci információi szerint ebben az ügyben az elmúlt hónapokban egyeztetés kezdődött, majd érdemi vita is zajlott. A portál úgy tudja, végül a Fizz Liga tulajdonosainak és sportvezetőinek akarata nyomott többet a latba, és eldőlt, hogy
a 2026–2027-es idénynek már úgy vághatnak neki az együttesek, hogy az eddigi kettő helyett csak egy biztos kieső lesz: a 12. helyezett.
A tizenegyedik pedig osztályozót játszik majd a Merkantil Bank Liga másodikjával.
Mindez azt jelenti, hogy innentől kezdve elméletileg nehezebb lesz kiesni a legfelsőbb osztályból, miközben jóval nehezebb lesz feljutni is oda.

De itt még nincs vége: a csakfoci.hu azt is megszellőztette, hogy a másodosztályú csapatok szerették volna, ha két meccsen dől el a párharc, de információik alapján
egyetlen találkozó dönt majd a feljutásról,
ahogy ez például Angliában is szokás.
Hozzátették: az NB II-es egyesületek azzal érveltek a két mérkőzés mellett, hogy eleve sokkal esélytelenebb lesz a csupa magyarral felállni kénytelen másodosztályú ezüstérmesnek a vélhetően légiósokat foglalkoztató élvonalbeli rivális ellen, ám ezeket az indokokat lesöpörték az asztalról.
Fotók: MTI/Bodnár Boglárka
***
Ezt is ajánljuk a témában

„Magyarországot nem lehet zsarolni!” – hangsúlyozta a kormányfő.
