Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Majd az oroszok, a Kutyapárt és persze Gyurcsány lesznek a hibásak – csak éppen ők nem.

Megszüntetné a kommentelési lehetőséget minden poszt alatt és nem költözne vissza Franciaországba Szelba Christian, azaz Cooky, a magyar származású rádiós műsorvezető. A Kollázs legújabb adásában a beszélt arról is, Európába olyan mennyiségű illegális bevándorló érkezett, amivel a kontinens már nem tud mit kezdeni.

Naivnak és bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki egyik napról a másikra egy másik országba költözzön. Én az voltam– fogalmazott Szelba Christian, azaz Cooky, magyar származású rádiós műsorvezető. A Mandiner és a DPK közös műsora, a Kollázs legújabb részében a médiaszemélyiség elmondta, amikor Magyarországra költözött, három évig reménytelenül próbálkozott munkát találni, már minden pénzét és reményét elvesztette, de nem adta fel, mivel „tudtam, hogy nekem itt kell élnem és boldogulnom Magyarországon”!
Nézze meg a Kollázs teljes adását a Mandiner YouTube-csatornáján!

Kifejtette, szerinte az okostelefonok rabságában élünk, ami egyébként szükséges és hasznos oldala is van, de csak arra érdemes használni, amire való! A túlzott digitalizáció pedig hozza magával a kommentelők világát, akik már mindenhez értenek. „Például van, aki jobban tudja, hogyan kell repülőt vezetni vagy rádiózni, mint én. Van, aki jobban ért a focihoz, mint Szoboszlai vagy jobban ért a politikához, mint Orbán Viktor. Mindenki nagyon okos lett a telefonja mögött, és ez engem bánt! A kommentszekciót úgy, ahogy van, megszüntetném, sokkal szebb lenne a világ!” – mondta.
Úgy érzi, az, hogy valakinek véleménye van valamiről, az nem jelentheti azt, hogy okosabb, mint a témához hozzáértő emberek. Példának hozta fel, amikor a Tisza Párt kiszivárgott adótervei kapcsán egy videóban megfogalmazta a véleményét, vagyis, hogy a jelenlegi adópolitikával egyetért, jónak tartja és nem akar változtatni azon, ami már bevált. „Erre kaptam hideget, meleget, azt kérdezték tőlem az emberek, hogy miért nem megyek vissza Franciaországba? Nos, ha tetszik, ha nem, félig magyar vagyok, több, mint húsz éve élek Magyarországon, és a gyermekeim is magyarnak születtek. Fontos a jövőjük, és nekem is lehet véleményem!” – mondta a rádiós műsorvezető.
Szóba került a párizsi olimpia nagy port kavart megnyitója is, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, a magyar emberek számára ez megbotránkoztató volt, de Franciaországban ilyesmit minden nap lát az ember. „Ez nem azt jelenti, hogy én ezzel egyetértek, de nem tudsz mit csinálni vele” – fogalmazott.
A migrációval kapcsolatban elmondta, hogy Franciaországban rengeteg a munkanélküli, és olyan mennyiségű illegális bevándorló áramlott Európába, amivel jelen pillanatban sem Franciaország sem a kontinens nem tud mit kezdeni. Beszélt arról is, hogy lett volna lehetősége visszaköltözni Franciaországba, ami számára a könnyebb választás lett volna. Ugyanakkor feltette magának a kérdést: Miért menne el Magyarországról? Nem érti, hogy a magyar emberek miért érzik úgy, hogy rossz itt élni.
