„Ezért jövök haza Németországból” – Imre Bence a Mandinernek

Nagyon érdekes, amit Chema Rodríguez szövetségi kapitánnyal kapcsolatban mondott nemrég. Úgy fogalmazott, nincs könnyű helyzetben a szövetségi kapitány, mert olyan fiatal játékosokkal is együtt kell dolgoznia a magyar férfi kézilabda-válogatottnál, akik a közösségi médián nőttek fel. Imre Bencét mennyire befolyásolják ezek a platformok?
Az én életemre is hatással van a közösségi média, főleg a követések, érdeklődések száma. Rengeteg üzenetet kapok mostanság, részben azért, mert a korábbi évekhez képest sokkal több a hír velem kapcsolatban. Ezt meg kellett tanulnom kezelni. Hozzászoktam ugyanis, hogy mondjuk a 2024-es Európa-bajnokság után többnyire pozitív véleménnyel voltak rólam az emberek, később volt, hogy be-becsúszott egy gyengébb szereplés, majd jött az átigazolásom is, amivel nem mindenki értett egyet. Utóbbival egyébként nincs problémám, tök jó tapasztalatnak gondolom az egészet, de az is igaz, hogy fel kellett készülni mindenre. Például a felelősségre: a pályán, az interjúk, megnyilvánulások alkalmával – ezek súlyát most már egyre jobban érzem. Röviden: sokkal okosabban kell csinálni a dolgokat, mint régen. 

Volt, ami szíven ütötte a hozzászólásokat illetően, amitől mondjuk besokallt?
Amikor kiderült, hogy Veszprémbe igazolok, sok üzenetet kaptam és láttam a kommenteket is. Megértem az érveket, és hogy féltenek, de azért az emberek sok mindenbe nem látnak bele: nem tudják például, mi, hogy van kint, Németországban. Sok helyen elmondtam már, hogy nem csakis kizárólag a kézilabda volt a szempont, hanem a család közelsége is – ezalatt a szüleimet, a húgomat és a nagyszüleimet is értem. Hála istennek, sokan vagyunk, nagy a család, én pedig szeretném többet látni őket. Nem ezek voltak tehát a legfőbb érvek, de sokat nyomtak a latba. Ha úgy teljesítek, mint néhány hete, az Európa-bajnokságon, akkor játszani fogok Veszprémben is. Ha nem, akkor valószínűleg kevesebb lehetőséget kapok majd – de ettől nem félek. Most amúgy sem ezekre a kérdésekre koncentrálok, mert van még fél évem Kielben. 

Említette az Eb-t. Az egyik mérkőzésen a rendezők többször bevágták kieli edzőjét, a lelátón helyet foglaló Filip Jíchát. Nem romlott meg a viszonyuk, amióta közölte vele, hogy a nyáron hazatér Magyarországra? 
Szerintem mindent elmond a kapcsolatunkról, hogy kint voltak Szilágyi Viktor sportigazgatóval a svédek elleni középdöntős meccsünkön, még ha azon rajtam kívül más is játszott a klubcsapatunkból. Tavaly is eljöttek Zágrábba, amikor a világbajnoki negyeddöntőben a házigazda horvátokkal találkoztunk, szóval semmilyen szinten nem érzem azt, hogy megváltozott volna a szerepem a Kielben. Sőt, amióta hivatalos lett, hogy az idény végén elhagyom az együttest  – és amíg meg nem sérültem  –, többet is játszottam, mint azelőtt. Az én szempontomból pozitívan fogadták a hírt, teljes mértékben elfogadták az indokaimat. Nyilván sajnálják, hogy eligazolok, de azt mondták, megértik, mert tudják, egy BL-csapatban folytatom. Ez is bizonyítja, hogy a Veszprémet és a Szegedet mennyire tisztelik külföldön, mindkét magyar klubot nagyra tartják.

Az ominózus Svédország elleni mérkőzést követően üzenetet váltottunk Viktorral. Gratulált nekünk, és a sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a játékvezetők nem olyan döntést hoztak a legvégén, ami jó lett volna nekünk. Szerinte is hétméterest kellett volna kapnunk. Filippel viszont csak annyit és arról beszéltünk, hogy mikor menjek vissza. Azt tudni kell, hogy nagyon szeretek a kieli csapatommal lenni, csak az egyedüllét nehéz. Jó kis hely Kiel, de pesti gyerekként én inkább a nagyvárosokhoz vagyok hozzászokva. Szeretek Magyarországon lenni, élni, szeretem a magyar embereket. Tudom, hogy van egy fajta temperamentumunk, sokszor negatívak vagyunk, beleértve akár engem is, de én akkor is így érzek. 

A Bundesliga ugyanakkor teljesen más világ. Hogyan sikerült megbirkóznia a tempóval, a meccsdömpinggel és a távolságokkal?
Nagyon fontos a család jelenléte, hiszen velük sokkal könnyebb átélni mindezt. De ahogy azt már mondtam, egyedül nagyon nehéz. Egy csomószor van, hogy amikor idegenben játszunk – például Nürnbergben este 8-kor  –, akkor reggel 7-8-körül, maximum 3-4 óra alvást követően arra ébredek az autóbuszon, hogy megérkeztünk az edzőközpontba. Ráadásul onnan még haza is kell vezetni. Az ilyen utazások alatt fizikailag sem érzi jól magát az ember, a derekak tönkre mennek a hosszú út alatt. De itt még nincs vége, valahogy fel kell kelni még egyszer aznap, csinálni is valamit – egyedül. Az ilyenek felőrlik az egyént, és ezzel nem csak én vagyok így. Ezek mind hozzátartoznak kint a légiósélethez. Másrészről meg ott vannak azok az élmények, amik a pályán érnek és kárpótolnak mindenért. Olyan játékosok mellett és ellen, vagy szurkolók előtt kézilabdázhatok, akik csak a Bundesligában vannak.  

Meglepte bármi is Németországban?
Nem megbántva senkit a Ferencvárosnál, de teljesen más kultúrába és csapatba csöppentem Kielben. A telt házas mérkőzéseket például meg kellett szokni, és azt is, hogy Domagoj Duvnjak irányít mellettem, habár játszottam én már Lékai Mátéval is. Mindketten legendák, csak Máté közben a barátom is lett. Aztán ott van az edzőm, Filip, akit gyerekként a tévében néztem, erre most ő biztat a pálya széléről, adja a tanácsokat, instrukciókat, segít mindenben. Furcsa, de közben nagyon is jó érzés ezeket átélni.

A nézőszámra viszont fel kellett készülnöm fejben. A tízezer emberre, aki kilátogat minden meccsünkre, mindegy, hogy hétfőn vagy vasárnap játszunk. Beletelt egy kis időbe, amire természetessé vált a tömeg. 

Még mindig csak 23 éves, de rutinos rókákat megszégyenítő módon nyilatkozik sokszor. Ez mennyire tudatos? 
Próbálok mindig őszinte lenni, miközben figyelek arra is, hogy a normál kereteken belül maradjak. Hogy honnan jön mindez? Gyerekkoromban sok interjú készült a szüleimmel (édesanyja Kökény Beatrix, Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó; édesapja, Imre Géza, világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó – a szerk.), és bár nem miattam és velem aforgattak, a kamera jelenlétét azért már elég korán megszoktam. Sok felvételt néztem vissza anyuról, apuról, de másokról is, hogy ők mit és hogyan nyilatkoztak. Tanultam belőlük, hiszen mindig is érdekelt, hogyan lehet kulturáltan véleményt formálni.

Készül már a Szeged vagy FTC elleni rangadókra?
Mindkettőt követem: 

• egykori klubomat, a Ferencvárost, és 
• a leendőt, a Veszprémet is. 

A fókusz ugyanakkor a Kielen van, én még oda tartozom, profi sportolóként nem is tehetek mást, ez a kötelességem, a munkám. Majd a nyártól összpontosítok az új feladatra, bár az Eb alatt azért beszéltem már egy-két játékossal. A Fradi elleni meccs biztosan más lesz majd, érzelemmel teli. Nemrég voltam a Népligetben, most még beengedtek. Nagyon várják, hogy egymás ellen játsszunk, de én még úgy vagyok vele, hogy hagyjanak békén azzal a mérkőzéssel. A viccet félretéve, szép emlékeim vannak a ferencvárosi korszakomból, remélem, Veszprémben is hasonlókat gyűjtök majd. 

Nyitókép: THW Kiel/ Facebook