Petíciót indítottak a magyar sportélet jövőjéért (VIDEÓ)

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Magyar Kézilabda-szövetség első embere többek között arról beszélt a Mandinernek, hogy a sport azért stratégiai ágazat itthon, mert egyfajta befektetést jelent a jövőbe. Ilyés Ferenc úgy véli, mindig minden körülmények között meg lehet egymással találni a közös hangot, hiszen együtt többek vagyunk, mint egyének összessége.

Nemrégiben a sporttámogatási rendszer megvédéséért indított petíció aláírására kért mindenkit közösségi oldalán Nagy Tímea kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok, egyszeres Európa-bajnok párbajtőrvívó. Szerinte súlyos következményekkel járna a társaságiadó-kedvezmény (tao) rendszerének megszüntetése: egyesületek ezrei válnának életképtelenné, kerülnének olyan helyzetbe, amit nem tudnának megoldani. Felhívásához sportolók, sportvezetők csatlakoztak – így tett Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke is.
Ezt is ajánljuk a témában

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A 229-szeres korábbi magyar válogatott átlövő, védekezőspecialista a Mandinernek elmondta, azért érezte úgy, hogy a Petíció a magyar sportélet jövőjéért kapcsán, a kezdeményezésről készült kis videóban is megszólaljon, mert jelenleg Magyarországon a sport stratégiai ágazat, amely egyfajta befektetést jelent a jövőbe. „Rengeteg gyermek és felnőtt sportol professzionális szinten és kedvtelésből, ez rendkívül fontos közösségépítő eleme a mindennapoknak, és a sportolók egyéni jövője szempontjából kiemelten fontos. Remélem, hogy ez a fajta háttér a jövőben is megmarad a magyar sportnak” – fogalmazott a 44 éves Ilyés.

Emlékeztetett: ő nem csupán sportoló volt, hanem egy csapatsportág játékosa is, így jól tudja, hogy csak közösen lehet eredményesnek lenni.
Együtt többek vagyunk, mint egyének összessége. A mindennapi életben és a munkában is abban hiszek, hogy csak így lehet sikereket elérni. Ez hajt előre, motivál, és ezért tartom fontosnak alkalmanként megszólalni olyan ügyekben, amelyek kötődnek a sporthoz, de túl is mutatnak azon – legyen az társadalmi felelősségvállalás, a határon túli magyarok és magyar sportolók segítése, vagy éppen kiállás a sporttámogatási rendszer mellett
– tette hozzá az MKSZ-elnök.
Szerinte a sportról való beszélgetés, gondolkozás során mindig egyszerű dönteni, miután
beszélünk leginkább.
„Ha viszont érdekek kerülnek szóba, akkor mindenki úgy gondolja, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a fiatalok, gyerekek egészségesek legyenek, épüljön be a mindennapi életükbe a sport, és ezáltal az egészséges nemzet elérhető valóság legyen. Ezt szem előtt tartva van értelme bármilyen beszélgetésnek, polémiának a sportról. Nekünk, sportban lévőknek, ebben felnövőknek pedig kötelességünk kiállni az érdekeink és azok mellett, akiknek a sport a mindennapi munkahelyüket jelenti – itt nem is elsősorban a professzionális élsportra gondolok” – folytatta, hangsúlyozva, mindenki más is megteszi ezt a fajta kiállást saját élete legfontosabb területein.

Ilyés Ferenc úgy véli,
mindig minden körülmények között meg lehet egymással találni a közös hangot.
„Egy saját példával élve: az elmúlt évtizedek meghatározó magyar férfi kézilabdacsapatai közül játszottam a Szegedben, a Veszprémben és a Tatabányában is. A klubok, szurkolók között talán nem volt mindig a legharmonikusabb a viszony – bár manapság nincs ellenségeskedés –, nekem mégis mindenhol vannak barátaim. Ez kulcs a mindennapi munkánkban is.”
A magyar kézilabdázás jövőjével kapcsolatban arról beszélt lapunknak, hogy a sportág hazai múltja tele van győzelmekkel, sikerekkel, beleértve a világversenyeken szerzett érmeket vagy a nemzetközi versenysorozatokban elért különböző címeket. „A hetvenes-nyolcvanas évekhez képest változott a helyzet, a kézilabda ma már elitszinten nem négy-öt ország hitbizománya, hiszen akár 15 csapat is jó eséllyel fogalmazza meg reális célként az elődöntőbe jutást minden évben az aktuális nagy tornákon.”
Kitért arra is, hogy legutóbb mindkét válogatottunk – a női és férfi – szerepelt a párizsi olimpián, miközben folyamatosan ott vagyunk minden Európa- és világbajnokságon, felnőtt, illetve utánpótlás-szinten valamennyi nemzeti együttesünk a világ 8-10 legjobb csapata közé tartozik.
Ezt is ajánljuk a témában

Nem csak bosszantó, hanem kiábrándító lezárása is volt az egyébként fantasztikus találkozónak.

„Klubcsapataink közül többen Európa legszűkebb élvonalában érnek el kiemelkedő eredményeket, és a kézilabda folyamatosan emlékezetes nemzetközi eseményeket hoz Magyarországra.
A sporttámogatásoknak, infrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően ma már van hol, kivel és mivel kézilabdázni – értem ez alatt a csarnokokat, az egyesületeket, csapatokat, valamint a felszereléseket, körülményeket. Ezzel az örökséggel kötelességünk jól sáfárkodni.
Minderre büszkék lehetünk, emellett tudjuk, hogy akad még bőven dolgunk a fent említett területeken túl az utánpótlásképzésben és a versenyeztetésben, és ehhez nagy szükségünk van a partnerek, illetve az állam támogatására is” – zárta gondolatait Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke.
Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt
***
Ezt is ajánljuk a témában

A miniszterelnök nem finomkodott.
