Magyar ellenfele megalázása után rátett még egy lapáttal Ukrajna új büszkesége

2026. február 06. 11:01

Olekszandra Olijnikova először jutott be WTA-torna elődöntőjébe. Az ukrán teniszezőnő Bondár Anna után egy top 50-es játékost is legyőzött a kolozsvári viadalon.

2026. február 06. 11:01
null

Olekszandra Olijnikova neve az elmúlt napokban bekerült a magyar köztudatba. Az ukrán sportolónő azzal vált hazánkban ismertté, hogy nem fogott kezet Bondár Annával a kolozsvári tenisztorna második fordulójában rendezett mérkőzésük előtt és után, mert „súlyos erkölcsi hibának” tartja a magyar játékos részéről, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán, amelyet a Gazprom szponzorált.

Bondár az eset után elmondta, ebből korábban sosem volt probléma, pedig több ukrán játékos ellen is pályára lépett már, például játszott Jelina Szvitolinával is, aki az orosz-ukrán háború kitörése óta egyetlen orosz és fehérorosz ellenfelével sem fog kezet. Hozzátette, nyilván nem esett neki jól, hogy Olijnikova gyakorlatilag levegőnek nézte, de ez az ő döntése, amit el kell fogadnia, és kijelentette, hogy természetesen soha nem támogatta a háborút, békét szeretne a világban.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Magát a mérkőzést egyébként Olijnikova nyerte meg 6:4, 6:4-re.

A 25 éves ukrán hölgy Bondár legyőzése után csütörtökön a negyeddöntőben lépett pályára a világranglista 33. helyezettje, a kolozsvári versenyen negyedikként kiemelt kínai Vang Hszin-jü (Wang Xinyu) ellen, akit ugyanolyan arányban vert meg, mint magyar riválisát, és ami egészen bravúros mutató, hogy ellenfele 22 bréklabdájából 20-at hárított, miközben ő a saját maga kilenc bréklehetőségéből ötöt kihasznált.

Olijnikova az első győzelmét ünnepelhette top 50-es ellenféllel szemben, és karrierje során először jutott be WTA-torna elődöntőjébe (amelyben a korábbi US Open-bajnok Emma Raducanuval találkozik pénteken). 

Érdekesség, hogy az ukrán játékos Vanggal kezet fogott a meccs után, noha Kína nem ítéli el Oroszországot az ukrajnai konfliktus miatt. Igaz, őt nem is hasonlította a nácikhoz kettejük összecsapása előtt, mint Bondárt.

Nyitókép: MARTIN KEEP / AFP

Olijnikova és Vang meccsének összefoglalója a videó elején

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2026. február 07. 13:47
A horogkereszt a seggére van tetoválva a bugyogó alatt?
Válasz erre
1
0
tajoska
2026. február 06. 16:55
Jobb lett volna, ha Bondár győz. Nem?
Válasz erre
1
0
Robert-N
2026. február 06. 16:44
csalodtamafideszben 2026. február 06. 16:18 „Érdekesség, hogy az ukrán játékos Vanggal kezet fogott a meccs után, noha Kína nem ítéli el Oroszországot az ukrajnai konfliktus miatt.” Ez csak egy idiótának érdekesség, aki nem tud különbséget tenni kollektív- és egyéni felelősség között. Wang nem vett részt semmilyen háborúpárti Gazprom-tornán. Nyilván nem függetlenül attól, hogy top 50-es teniszező. A balfék magyar viszont igen. ---- Aha barom Kína nem is vesz orosz gázt. Tudod mi a különbség, hogy patkány fél a nagyobbtól.
Válasz erre
2
5
KK75
2026. február 06. 16:29
Igazi ukrán náci, ezek a tetvek kezdték el a népirtást és ellehetetlenítést, aztán visszakapják a pofonokat és mennek mártír pózba. A nyugat felszopói és pénzmosói lettetek. A nagy ukrániságból az elmúlt évszázadban csak a lopást és a maffiát láthattuk, de a sok globál tápos folyamatosan nyaldossa őket. Magyarországból csak loptatok, rajtunk csak élősködtetek, a magyarokat mindig is megvetettétek. Küldhetnénk hozzájuk ezeket a Tisza csicskákat is, egymást kúrogathatnák éjjel-nappal.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!