Tűzijáték nincs, alázat és eredmény van – a magyar-örmény maga volt a valóság

A magyar-örmény legfontosabb kérdése számomra az volt,

De nem csak ennyi. Visszakapjuk-e a válogatottunkat úgy, hogy fölmossuk a gyepet – végre-valahára – egy nálunk gyengébb ellenféllel? Visszaállítjuk-e a Puskás Aréna hírnevét? Képesek vagyunk-e erőt demonstrálni? Képesek vagyunk-e szép játékot mutatni taktikus játék mellett, gólokat lőni a szépség és a küzdelem egyensúlyát őrizve. 

Rögzítsük: létfontosságú vb-selejtezőről beszélünk, amit 2:0-ra megnyertünk.  Ha nem nyerünk, indulhatott volna a magyar agybalett a matek nélküli, sima út helyett – nem beszélve arról, hogy a kutyát sem érdekel a további nyűglődés, ha Örményországot képtelenek vagyunk leverni idehaza. 

De sikerült leverni őket. A bizalom újra visszaállt, ez a legfontosabb, és a meccs, akár az élet, a saját útját „választotta”: 

 – 6:0 ide, Szoboszlai szólógólja és távoli bombája után Tóth Alex zseniálisat villan, és így tovább – de nem is az elmúlt másfél évet láttuk. Visszatértünk a helyes ösvényre, de 

– pontosabban tudjuk, de bele se kezdjünk az utánpótlásrendszer „fölkérdezésébe”. 

Mi volt a jó és mi volt a rossz? 

Az egyik legnagyobb pozitívum egy látszólagos ellentmondás a képességek hiányáról: betalált Gruber és Lukács, kettő NB 1.-es játékos, gratulálunk nekik, imádjuk őket, boldogok vagyunk. 

 Mindannyian tudjuk. 

Eltüntettük Sallai és Varga hiányát. Ez sem teljesen igaz, mert nem tudjuk – csak sejtjük – mi lett volna, ha ők is itt vannak, de ezen lépjünk túl. (Szerintem plusz kettő gól ide.)

 megvolt a hit, és mi jöttünk ki győztesen a fontos helyzetekből. Irányítottuk a meccset!

Ami nem volt meg, az a minőség, ami a hasonló mérkőzéseket izzadás helyett játszadozássá teszi bizonyos csapatok számára, gondoljunk például arra, hogy a portugálok nagyon-nagyon lazán gurítottak egy ötöst ennek a csapatnak. 

jó irányba indulsz, meghúzod a váratlant és amikor sikerült, meghúzod még egyszer. A minőség sok apró különbséget jelent, amik nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak fontos szituációkban: 

Persze, nem csak ezekből, de ha ezek megvannak, akkor valószínűleg több lesz belőlük, és a 90. percben nem azon kell izgulnunk egy nálunk sokkal gyengébb örmény csapattal szemben, hogy kiegyenlítenek, vagy nem.

Ha ez a minőség nincs meg, akkor nincs labdatartás minimális presszing alatt. Nincs labdatartás, amikor igazán fontos volna, hogy megelőzzük az ellenfél nyomásgyakorlását. Ha nincs minőség, akkor belehibázunk, akkor lekésünk, bosszantó hibák bukkannak fel, nagy lehetőségek csúsznak el azon, hogy egy-egy pillanattal később passzolunk, hogy nincs meg az ütem, a ritmus, a gyorsaság és a folyamatos lehetőség a váratlanra.

A játékosok, Rossi és az edzői stáb minden dicséretet megérdemelnek: a legjobbjukat hozzák újra meg újra, nem véletlenül rajong értük a fél ország. A valóság az, amit el kell fogadni.

– ha ez megvan, akkor tovább álmodhatunk.

*

Nyitókép: MTI/Purger Tamás