Az íreket lefociztuk, a játékvezetővel nem bírtunk – egy emlékezetes ír-magyarról

Tudjuk le a számokat az elején: ahogy megírtuk, Varga Barnabás és Sallai Roland góljával 2–0-ra vezettünk az írek elleni első, idegenbeli világbajnoki selejtezőn, a második félidő elején az írek szépítettek, Sallait pedig kiállították, majd a hosszabbításban az egyenlítő találatot is bepréselték a hazaiak, így döntetlennel kezdtük a sorozatot.

A lényeg, mint általában, a számokon túl van, sőt, a szavakon is túl, de most mellőzzük az ilyen trükköket, tehát csak egyszerűen: 

Szívesen nevetnénk, ha nem sírnánk.

A játékvezetés mindenkori feladata, hogy egyenlő esélyeket biztosítson a feleknek, betartassa a mindenkire érvényes szabályokat, vagyis megvalósítsa az igazság földi formáját. Ez az ír-magyar vb-selejtezőn nem sikerült, az ellenkezője annál inkább. Szó sem volt egyenlő esélyekről, nem láttam még magyar válogatott ellen elfogultabb játékvezetést, ami abból is látszik, hogy 

Harm Osmers német játékvezető tetszés szerint fújt le dolgokat, kulcspillanatokban

Minden más hab volt a tortán: a le nem fújt ír szabálytalanságokkal szemben a számolatlan magyar sárgalap. Ha nem látom, nem hiszem el, de láttam, az első perctől az utolsóig.

Az első ír gól előtt, a második félidő elején 

A kiállítás a megtorlást tényét, és az eltalált lábat tekintve önmagában jogos lehetett volna, de emberek! Sallaival szabálytalankodtak – ekkor már sokadszor alkalmazott kettős mércét a német bíró –, mire ő indulatból cselekedett. Hiba volt, de a logikai sorrend azt hiszem, világos. Aki nem hiszi, járjon utána, nézze újra a meccset, lassítsa le a szituációkat. 

Íme, Szoboszlai diplomatikus megjegyzése: „Ha ez piros, lehet, hogy vissza kellene nézni az első góljukat is”.

Amíg foci volt a pályán, felülmúltuk az ellenfelünket. Végre úgy játszottunk, ahogy megálmodtuk. Nem úgy tűnt, hogy két hasonló képességű csapat méri össze a tudását. Működött a passzjáték, működött a taktika, belőttük a helyzeteket, megvoltak a kis játékok, kötényeket osztottunk ki, megsemmisítettük Írországot. 

Aztán, ami ebben a helyzetben a legcsodálatosabb: hatalmas bírói nyomás alatt, 50 ezer ír fanatikus előtt, egy agresszív csapat ellen tartottuk magunkat az utolsó pillanatig. 

Siker az egy pont. Harm Osmers képtelen volt megveretni a válogatottat, bármennyire szerette volna, akárcsak tudat alatt, öntudatlan elfogultsággal. Ennél rosszabbra gondolni sem merek. Nem menti föl semmi az alól, amit művelt. Siker az egy pont, hiszen jön hamarosan egy MINDENRŐL döntő mérkőzés a Puskásban. Ha az utolsó fordulóban, idén novemberben megverjük az íreket idehaza, remélhetőleg megszerezzük a pótselejtezőt érő második helyet.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy bírónak nem Harm Osmerst küldik majd. Focizni meg jobban tudunk.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka