Szoboszlai „fény a liverpooli éjszakában”, Kerkez a leggyengébb – vele együtt már Slot és Szalah fejét követelik

Volt már jobb is a hangulat az Anfield környékén...

Ezen a héten már a harmadik forduló mérkőzéseit rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool az Eintracht Frankfurthoz látogat, amelynél egy kivételes tehetség is pályára léphet szerda este.

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, az angol Liverpool múlt vasárnap a Manchester United ellen (1–2) sorozatban már a negyedik tétmérkőzését veszítette el minden sorozatot figyelembe véve (2014 óta nem volt hasonlóra példa a klub történetében), de nem sokáig nyalogathatja a sebeit, mert szerdán már újabb meccs vár rá, a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában a Frankfurt vendégeként lesz jelenése.

Az Eintracht az első két mérkőzését megnyerte a Bundesliga mostani kiírásában (Werder Bremen 4–1, Hoffenheim 3–1), az azóta lejátszott öt bajnokiján azonban csupán egyszer győzött (a Mönchengladbach ellen 6–4-re), így visszacsúszott a tabella hetedik helyére, és mindhárom eddigi veresége alkalmával legalább három gólt kapott (Bayer Leverkusen 1–3, Union Berlin 3–4, Bayern München 0–3). Eközben a BL-ben a frankfurtiak a Galatasaray elleni 5–1-gyel kezdtek, utána azonban ugyanilyen különbségű vereséget szenvedtek idegenben az Atlético Madridtól, ami szintén azt bizonyítja, hogy a védelmük – szerdai ellenfelükéhez hasonlóan – igencsak sebezhető.
A Frankfurt és a Liverpool eddig mindössze kétszer játszott egymással a nemzetközi porondon: az 1972–1973-as idényben az UEFA-kupa első fordulójában találkoztak a felek, akkor az angolok otthon – Kevin Keegan góljának is köszönhetően – 2–0-ra nyertek, majd a németországi visszavágón gól nélküli döntetlen született. Ami a jelent illeti: a Mersey-parti gárda 14 meccs óta veretlen a német csapatokkal szemben az európai kupákban (11 győzelem, 3 döntetlen), míg a Frankfurt a Premier League-együttesek ellen megvívott legutóbbi négy találkozójából egyet sem nyert meg (két döntetlen, két vereség).
Ezt is ajánljuk a témában

Volt már jobb is a hangulat az Anfield környékén...

Az Eintrachtból két játékost érdemes külön kiemelni. Egyikük a 25 esztendős középcsatár, a Mainztól idén nyáron 21 millió euróért megvásárolt Jonathan Burkardt, aki az épp a Poolhoz távozó Hugo Ekitike helyére érkezett a csapathoz, és az idény eddigi részében kilenc meccsen hét gólt szerzett.
Az igazán nagy gyöngyszem azonban nem ő, hanem a 19 éves, a támadósor több pontján is bevethető Can Uzun.
A már a török felnőttválogatottban is bemutatkozó tehetség tavaly 11 millió euróért szerződött a másodosztályú Nürnbergtől a Frankfurthoz, ebben az évadban tíz mérkőzésen hat gólt és négy gólpasszt jegyzett, s ennek köszönhetően
a Transfermarkt piaci portálnál idén októberben felkúszott az értéke 18-ról 45 millió euróra.
Hatalmas tehetség, technikailag már most kiváló. Ha továbbra is keményen dolgozik, jól teljesít és elkerülik a sérülések, akkor óriási lehetőségek rejlenek benne
– mondta Uzunról csapattársa, a német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet nyerő Mario Götze.
Szoboszlai Dominik a Salzburg és az RB Leipzig színeiben korábban hét mérkőzést játszott a Frankfurt ellen, ezeken
A magyar válogatott középpályásnak az Eintracht ellen a legkedvesebb emléke a Német Kupa 2023-as döntője lehet, amelyen a Leipzig a 85. percben az ő találatával biztosította be a sikert (2–0).
A Frankfurtnak egyébként a Ferencvároshoz kölcsönadott Lisztes Krisztiánon kívül is van még egy magyar játékosa a korosztályos válogatott Fenyő Noah személyében, de ő ebben az idényben még egyszer sem volt az Eintracht meccskeretének tagja, és meglepő lenne, ha épp a Liverpool ellen kerülne be a nevezettek közé. Az angol klub harmadik magyarja, Pécsi Ármin nem tagja a BL-keretnek. A Frankfurt–Liverpool mérkőzés szerdán 21 órakor kezdődik.
Real–Juve, Arsenal–Atlético és Bayer–PSG is a programban
A forduló rangadóját szerdán Madridban játsszák, ahol a két győzelemmel rajtoló Real a bajnoki veretlenségét vasárnap elveszítő Juventust látja vendégül. Az Arsenal az Atlético Madridot, a ligaelső – és a szezonban az összes eddigi tétmeccsét (11) megnyerő – Bayern München az FC Bruges-t fogadja. A címvédő Paris Saint-Germain – amely a múlt hétvégén elveszítette listavezető pozícióját a francia bajnokságban – a Bayer Leverkusenhez látogat, míg a nem topligások közüli egyedüliként százszázalékos, a selejtező utolsó fordulójában a Ferencvárost kiejtő Qarabag az Athletic Bilbao vendége lesz.
BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
Október 21., kedd
18.45: Barcelona (spanyol)–Olympiakosz (görög)
18.45: Kajrat Almati (kazah)–Pafosz (ciprusi) (Tv: Sport1)
21.00: Arsenal (angol)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Sport1)
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Paris Saint-Germain (francia)
21.00: Villarreal (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: Sport2)
21.00: PSV (holland)–Napoli (olasz)
21.00: Köbenhavn (dán)–Borussia Dortmund (német)
21.00: Union Saint-Gilloise (belga)–Internazionale (olasz)
21.00: Newcastle United (angol)–Benfica (portugál)
Október 22., szerda
18.45: Galatasaray (török)–Bodö/Glimt (norvég) (Tv: Sport2)
18.45: Athletic Bilbao (spanyol)–Qarabag (azeri)
21.00: Chelsea (angol)–Ajax (holland)
21.00: Atalanta (olasz)–Slavia Praha (cseh)
21.00: Eintracht Frankfurt (német)–Liverpool (angol)
21.00: Sporting CP (portugál)–Olympique Marseille (francia)
21.00: Monaco (francia)–Tottenham Hotspur (angol)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Bayern München (német)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport1)
A LEBONYOLÍTÁSRÓL
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor. A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Nyitókép: DANIEL ROLAND / AFP