Megnevezték a bűnbakot a Liverpool BL-blamája után – Szoboszlai is megkapta a magáét a döntő hibája miatt

2025. október 01. 05:23

Rúgott gól nélkül kapott ki az angol csapat Isztambulban. Három magyar válogatott játékos, Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is pályára lépett a történelmi meccsen.

2025. október 01. 05:23
Liverpool's Hungarian midfielder #08 Dominik Szoboszlai (C) and Galatasaray's Turkish forward #53 Baris Alper Yilmaz (2R) fight for the ball during the UEFA Champions League first round day 2 football match between Galatasaray (TUR) and Liverpool (ENG) at

Mint arról beszámoltunk, visszatért a Liverpool labdarúgócsapata Isztambulba, ahol 2005-ben minden idők egyik legemlékezetesebb döntőjét követően ötödször is magasba emelhette a Bajnokok Ligája trófeáját. Az angolok ezúttal a sorozat alapszakaszában léptek pályára a Galatasaray otthonában, és meglepetésre Sallai Roland kimaradt a törökök kezdőjéből, csak az utolsó húsz percre állt be, míg a Vörösök magyarjai, Szoboszlai Dominik, illetve Kerkez Milos végigjátszották a találkozót.

Szoboszlai Dominik
A szurkolók szerint ezúttal nem sziporkázott a pályán Szoboszlai Dominik / Fotó: Ozan Kose/AFP

Ezt is ajánljuk a témában

Bár az első bő hatvan percben a nyáron érkező Jeremie Frimpong is a pályán volt, mégis Szoboszlai játszott jobbhátvédként – ám ezúttal nem nyújtotta a tőle korábban megszokott teljesítményt. Mindössze negyedóra játék után egy Yilmaz–Szoboszlai versenyfutás végén

a magyar válogatott csapatkapitánya kétszer is arcon ütötte ellenfelét a tizenhatoson belül, a török támadó erre azonnal elterült a gyepen, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott.

Ez a jelenet alapjaiban határozta meg a mérkőzést, a tizenegyest ugyanis Victor Osimhen magabiztosan értékesítette, és mint később kiderült, ezzel a góllal 1–0-ra nyerni tudott a török együttes. Arne Slot gárdája tehát a Crystal Palace-tól elszenvedett PL-vereség után három nappal, kedden a Galatasaray otthonában is pont nélkül maradt.

Szoboszlai céltáblává vált

A közösségi oldalakon rögtön nekiestek Szoboszlainak a végzetes pillanat után: sajnos a felvételeken jól látszik, hogy kétszer is eltalálta ellenfelét. Az Egyesült Királyságban ugyanakkor mégsem feltétlenül járna büntető egy ilyen mozdulatért (vagy kettőért), ám a francia Clément Turpin nem habozott megítélni a tizenegyest. Az angol oldalakon a szurkolók egyetértenek abban, hogy a Premier League-ben valószínűleg néma maradt volna a síp, ám az újabb halovány teljesítmény mellett már ők sem tudtak szó nélkül elmenni.

„Milyen ironikus, hogy általában az ellenfelek szurkolói panaszkodnak a Liverpoolnak könnyen befújt büntetők miatt.”

„A Pool »szüzességét« már elvette hétvégén a Palace, a Galatának így már nem volt nehéz dolga.”

Nem kellett megjátszania a töröknek, mert Szoboszlai könyökkel arcon ütötte. A Liverpool szerencsés volt, hogy nem kapott érte rögtön piros lapot.”

„Ez olyan tizenegyes, amit soha nem fújtak volna be a Real Madrid ellen, de a PL-ben sem.”

„Szoboszlai nem lesz többet védő!”

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar drukkereket elsősorban az bosszantotta a hazai közösségi oldalakon, hogy válogatottunk csapatkapitánya ismét jobbhátvédként szerepelt, és nem az eredeti posztján kapott lehetőséget a holland vezetőedzőtől. Ki is fakadtak a kommentszekcióban.

„Ezt a félidőt nem teszi ki a vitrinbe. A leggyengébb láncszem sajnos.”

„Befújható volt a tizenegyes, de Slotnak inkább a Carabao Cupon kellene próbálgatnia az ilyen elcs*szett új felállásokat!”

Itt egyetlen egy ember a hibás: Slot. Miért játszatja Dominikot jobbhátvédként, amikor van két bevethető játékosa a keretben ezen a poszton?

Ahelyett, hogy a nagy nulla Wirtz helyett a normális helyén játszana, teljesen nonszensz!”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Yasin Akgul/AFP

Hatalmas füttykoncert fogadta az angol csapatot:

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2025. október 01. 19:32
Úgy csinál mindenki, mintha a Liverpoolnak nem lehetne kikapni, mindenki hebeg- habog, bűnbakot keresnek!!!!!Talán istenek??????????akiknek mindig csak a győzelem jár??????????Hát nem!!!!!!Kikaptak, nem baj, mert sokan azt hiszik, a pool legyőzhetetlen!!!!!!!!Kell a bűnbak????? Ott a szopó, majd megtanulja, hogy nem kell csapkolódni, aztán nem lesz büntető!!!!!!!!!!!Kikaptak???????????Úgy kell nekik, sajnálja őket a rosseb!!!!!!!!!!!
Válasz erre
0
0
akkkkorki
2025. október 01. 09:57
Középső védőt kellett volna még venni Giovanni mellett, mert ha Konate elmegy, akkor Virgil mellé kell bevethető játékos. Míg Konate itt van addig az új védők megszokják a tempót. Sajnos Leoni így járt, de ha felépül, belőle nagy focista lesz! Wirtzet nagyon nem kellett volna megvenni - Isak, Ekiteke elég lett volna-, sajnos őt megeszi bármelyik PL kp vagy védő, arról nem beszélve, hogy sok pontatlan labdája van. Az meg, hogy Szoboszlait miért játzsatja jobb hátvédként, sima a válasz: mert kell a hely Wirtznek, Isaknak vagy Ekitekének. Hogy Szalah miért gyengélkedik? Mert megbomlott a rendszer! Dom is megérzi! Dom nem hátvéd!!! Nem lesz BL érem sajnos, de PL az lesz szerintem.
Válasz erre
0
0
Galerida
2025. október 01. 09:21
Már sejtem, mit fog kapni Szoboszlai amikor kapus lesz....
Válasz erre
0
0
rugbista
2025. október 01. 09:14
Mi lenne, ha a vezetőket meg az edzőt rúgnák ülepen? Slot nem találja a csapatát, mert nem találhatja. A vezetők megvettek két fickót 300 millió euróért, és még lótúrót se tettek le az asztalra. De játszaniuk kell. Szoboszlai hol itt, hol ott játszik, nincs biztos feladata. Salah csőd az idén, kerékkötő, de játszania kell. Wirtz dettó, de akkor, ha nem játszik, miért adtak 120 milliót érte? Az egész csapat össze van zavarodva. Nagy mázlikkal meccseket nyertek, de ugyanúgy el is veszthették volna azok nagy részét, mint most Sztambulban.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!