Szoboszlai ütését elemezték Angliában – megszólalt a korábbi sztárbíró

A magyar játékos reakciójáról is írnak.

Szalah pihentetése nem sült el jól a Liverpoolnál. Slot döntése értelmében Frimpong a középpályán, míg Szoboszlai jobbhátvédet játszott.
Ahogyan arról beszámoltunk, a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost soraiban tudó Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz 2. fordulójának keddi játéknapján. Arne Slot vezetőedző a magyar válogatott csapatkapitányát már megint a jobbhátvédként játszatta, noha most már két egészséges futballistája is volt azon a poszton.
A holland tréner a sűrű menetrendre hivatkozva úgy döntött, a csapat legnagyobb sztárját, Mohamed Szalahot ezúttal pihenteti, és a csak a kispadra nevezi. Ebből következett a kérdés, hogy vajon ki fog játszani helyette a jobb szélen, a szakember pedig meglepetésre Jeremie Frimpongra tette le a voksát. Slotnak így két opciója maradt a jobbhátvéd poszton, és végül az utóbbi időben többször is ott játszó Szoboszlait tette oda.
A Liverpool jobb oldala tehát úgy nézett ki, hogy a középpályás Szoboszlai volt a védelemben, míg az alapvetően szélsőhátvéd Frimpong a középpályán. A Givemesport a cikkében azt írta, a magyar játékos az idény elején csapata egyik legjobbja volt, jobbhátvédként is helytállt, és a teljesítménye miatt Isztambulban is kezdett, viszont Slotot most sokan támadják a döntése miatt.
Pat Nevin, a Chelsea és az Everton egykori játékosa a BBC Radio 5 Live-nak Szoboszlai védekező munkáját kritizálta.
Nem volt jó húzás, hogy Szoboszlai kezdett jobbhátvédként, és nem Frimpong. Kétszer is sikerrel támadták le, a sebességben is alulmaradt, és egy büntetőt is kiharcoltak rajta.”
Slot bő egy óra után a cserékkel változtatott, Szoboszlai feljebb léphetett, a helyét Conor Bradley foglalta el. Az eredmény viszont már nem változott.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar játékos reakciójáról is írnak.
A szakértőként dolgozó angol futball-legenda, Alan Shearer szavait a Magyar Nemzet idézte:
„Rengeteg pénzt fizettek ki Frimpongért mint jobbhátvédért, noha Bradley személyében egy tehetséges játékos is van a posztra. Mégis egy középpályás játszik jobb oldali védőt. Szoboszlai valószínűleg a legjobb helyettes jobbhátvéd pozícióban, de kétségtelen, hogy aggodalomra ad okot, hogy Slot nem az eredeti helyén számít a hollandra. Ez azt mutatja, hogy Slot nem érzi magát kényelemben. Még mindig próbálja megtalálni az egyensúlyt és visszatérni a tavalyi idény szintjére.”
A magyar futballrajongók is kritizálták az edzőt a kezdő felrakása miatt.
„Itt egyetlen egy ember a hibás: Slot. Miért játszatja Dominikot jobbhátvédként, amikor van két bevethető játékosa a keretben ezen a poszton?”
„Befújható volt a tizenegyes, de Slotnak inkább az Angol Ligakupában kellene próbálgatnia az ilyen elcs*szett új felállásokat!”
„Ahelyett, hogy a nagy nulla Wirtz helyett a normális helyén játszana, teljesen nonszensz!”
„Slot hibázott. Ez nem a hatoslottó (11-es) sorsolás, hogy minden posztra húz egy random embert!”
„Talán rájön ez a dilettáns végre, hogy SZOBOSZLAI NEM JOBBHÁTVÉD!”
„Slot hibái sora! Wirtz, Jones mit kerestek kezdőben? Szoboszlai nem jobbhátvéd!”
Ezt is ajánljuk a témában
Átléptek egy határt.
Fotó: Yasin Akgul/AFP