Rendkívüli!

Zelenszkij először beszélt Orbánról a budapesti békecsúcs bejelentése óta – de a nevét nem mondta ki

„Méltatlan üzengetésekből, szidalmakból és vádaskodásokból nem kérünk” – így ért véget Kenderesi Tamás ügye

2025. október 20. 12:56

Nem adott igazat a Svájci Legfelsőbb Bíróság az olimpiai bronzérmes úszónak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása lett a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé. Tiszekes Ágnesék várják Kenderesi Tamás jelentkezését, hogy miként tervezi a tartozását rendezni.

2025. október 20. 12:56
null

Véget ér Kenderesi Tamás botrányos ügye. Ahogy arról idén többször is beszámoltunk, az olimpiai bronzérmes úszó jogi képviselője, Hergenrőder Tamás ügyvéd a svájci bírósághoz fordult és büntetőeljárás megindítását is kezdeményezte, miután doppingvétség miatt négyéves eltiltással sújtották ügyfelét, fellebbezését pedig a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) elutasította. Kenderesi a 2022. októberi értesítés óta végig azt vallotta, soha életében nem doppingolt, méltatlanul büntették meg, ráadásul úgy véli, az ellene hozott döntés nemcsak őt érinti, hanem az egész sportvilág számára üzenetet hordoz, hiszen ha őt ilyen módon elmarasztalták, az bárkivel megtörténhet. A pécsi sportoló utoljára három éve, a budapesti világbajnokságon indult, amelyen 200 méter pillangón hatodik lett a világcsúccsal nyerő Milák Kristóf mögött. 

KENDERESI Tamás, dopping, eltiltás, adósság
Kenderesi Tamás kálváriája négyéves eltiltással és hatalmas adóssággal ért véget / Fotó: MTI/ MTVA/ Koszticsák Szilárd

Ezt is ajánljuk a témában

Kenderesi Tamás: jogerőre emelkedett a négyéves eltiltás

A Svájci Legfelsőbb Bíróság végül

nem adott igazat Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása van a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.

Az SzPress hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a HUNADO vezetője nyilatkozott arról, hogy az úszó sokféle védekezést mutatott be, így az ügye minden lehetséges jogi fórumot megjárt, de 

mindegyik – szám szerint három – döntőbíróság a HUNADO-nak adott igazat, így a doppingvétség elkövetésének ténye egyértelművé, az eltiltás pedig jogerőssé vált. 

Hozzátette: Magyarországon ez volt az első, így precedens értékű eset, amelyben a sportoló biológiai útlevelének hematológiai paramétereiben kimutatott eltérések szolgáltak bizonyítékként.

A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesinek február végén emelkedett jogerőre doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi sportdöntőbíróság elutasította az úszó fellebbezését, és helyben hagyta a Magyar Antidopping Csoport elsőfokú, elmarasztaló döntését. A sportoló ezt követően fordult a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz. Tiszeker szerint ugyanakkor ez már nagyon kétséges lépés volt, ugyanis 

  • a szervezet szakmai döntést nem hoz, kizárólag 
  • az eljárás menetét és jogszerűségét vizsgálja, illetve azt, hogy 
  • sérült-e bármely ponton a sportoló joga, 

de ilyen nem történt, ezt a CAS-döntés terjedelmes indoklásában is olvasni lehetett.

Tiszeker Ágnes konkrét számokat a sportoló adatainak védelme miatt nem árult el, azt viszont elmondta, hogy 

a bírósági döntés alapján jelentős összeggel tartozik Kenderesi a HUNADO-nak.

Megjegyezte: mindkét félnek be kellett fizetnie a nemzetközi sportdöntőbíróság eljárási díjának a felét, azonban az ítéletben mind a CAS, mind a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a sportolónak a HUNADO költségeinek egy részét meg kell térítenie.

A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták, és később eltiltották. A tárgyalásával kapcsolatban korábban közölte, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban ezt nem volt hajlandó elfogadni. 

A HUNADO részéről Tiszeker hangsúlyozta, hogy bár jelenleg nincs kommunikáció a felek között, ők nyitottak lennének rá, egy feltétellel:

Személyeskedő, igaztalan és méltatlan üzengetésekből, szidalmakból és vádaskodásokból nem kérünk, ezeket a megnyilvánulásokat határozottan visszautasítjuk. Ebben a stílusban mi nem kívánunk tárgyalni. Várjuk Tamás jelentkezését, hogy miként tervezi a tartozását rendezni.

(MTI/ Mandiner)

Nyitókép: MTI/ MTVA/ Kovács Tamás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2025. október 20. 15:09
Aszongy Tiszeker, hogy nem akarnak méltatlanul üzengetni! Baszki! Ez mi szar, ha nem üzengetés?! Ha követlésed van, akkor azt nem a sajtón keresztül nyilatkozva közlöd, hanem jogilag értelmezhető úton és formában, az (önkéntes teljesítésre nyitva álló) érvényes határidő lejárta után.
Válasz erre
2
0
csicseriborso3
2025. október 20. 15:01
Lássuk mennyi az annyi! Ha minden szarnak /Hadházy/ össze lehet gyűjteni a büntetését, jó lenne ha ebben is tudnánk segíteni Tamáson. Tiszeker doktornő pedig menjen .........
Válasz erre
2
0
Csomorkany
2025. október 20. 14:38
Nehéz ügy ez. Amstrong ügye óta nem érdekel a biciklisport. A súlyemelés esetében sem igazán hiszek a doppingmentes, tiszta sportban. Lehet, hogy hagyni kellene a csudába az egész élsportot.
Válasz erre
1
0
nemturista
2025. október 20. 14:35 Szerkesztve
Egy anti fitnesz "hölgy" a sportot nagy mértékben befolyásol(hat)ó szervezet tótumfaktuma! Ez mindent el is mond erről a képződményről! Kb olyan ez, mint a WHO....
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!