Ennyi esélye van most továbbjutni a Fradinak, és ennyi pénzt keresett eddig Európában

2025. október 24. 13:48

A Ferencváros már több mint 12.5 millió eurót keresett a nemzetközi porondon ebben az idényben, és jelenleg 93 százalék az esélye arra, hogy továbbjusson az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

2025. október 24. 13:48
null

Mint arról mi is beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata 3–2-es győzelmet aratott idegenben a Salzburg felett az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában. A football-coefficient.eu összesítéséből kiderül, hogy a zöld-fehérek – akik a Plzennel korábban 1–1-es döntetlent játszottak, a Genket pedig 1–0-ra megverték – így 

már több mint 12.5 millió eurót (közel 4.9 milliárd forintot) kerestek a nemzetközi porondon ebben az évadban.

A Fradi több pénzt gyűjtött már össze Európában a mostani idényben, mint például 

  • a Fenerbahce (11.5),
  • a Celtic (10.4), 
  • az Olympique Lyon (8.8) 
  • és az Aston Villa (7.5).

Ezt is ajánljuk a témában

A Football Meets Data eközben kiszámolta, hogy az FTC-nek a salzburgi sikerével 

79-ről 93 százalékra nőtt az esélye arra, hogy továbbjutást érő helyen, vagyis az első 24-ben végezzen az Európa-liga alapszakaszában,

arra pedig 20 százalék az esélye, hogy a legjobb nyolc között zárjon, és így közvetlenül kvalifikálja magát a nyolcaddöntőbe.

 

A statisztikai oldal számításai, valamint az előző idény tapasztalatai szerint a továbbjutáshoz legalább 10 pont szükséges az Európa-ligában (a Konferencialigában tavaly elég volt 7 is, a Bajnokok Ligájában azonban 11 ponttal is esett ki csapat), ezt a Ferencváros már a következő fordulóban elérheti, amikor a Ludogorecet fogadja a Groupama Arénában. Ezt követően itthon a Rangersszel és a Panathinaikosszal, idegenben pedig a Fenerbahcéval és a Nottingham Foresttel játszanak még Varga Barnabásék.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Salzburg–Ferencváros 2–3 – a mérkőzés összefoglalója

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemmondom-3
2025. október 24. 16:10
Mennyi lett volna az eredmény, ha ott lett volna az összes fradi drukker?
Válasz erre
0
0
zakar zoltán béla
2025. október 24. 13:57
Stb
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!