Magyarország–Portugália: vezettünk, egyenlítettünk, küzdöttünk, de Ronaldóék győztek a Puskás Arénában

Varga Barnabás duplázott, de közben eltiltatta magát az örmények elleni meccsre.

Tóth Alex már megszokta Varga Barnabás sárga lapjait, Tóth Balázs pedig gyerekként álmodta meg, hogy Cristiano Ronaldo majd a jobb kezére rúgja a büntetőt. Magyarország–Portugália: így értékeltek a játékosok a mérkőzés után.
Először negyedóráig, aztán 2 percig jártak a fellegekben a magyar válogatott szurkolóinak százezrei a Magyarország–Portugália mérkőzést nézve: mindkétszer Varga Barnabásnak köszönhetően, aki fejjel vette be a portugálok kapuját a Puskás Arénában, az elsővel vezetett a magyar csapat, a másodikkal már hátrányból egyenlített – végül mégis kikapott 3–2-re.
Ezt is ajánljuk a témában
Varga Barnabás duplázott, de közben eltiltatta magát az örmények elleni meccsre.
A Ferencváros csatára így nem tudott felhőtlenül örülni a duplájának, főleg, hogy reklamálás miatt sárga lapot kapott a játékvezetőtől, és miután pár nappal korábban Dublinban is összeszedett egyet, nem léphet pályára a következő világbajnoki selejtezőn Örményország ellen.
„Egyrészt érhető a szabály, hogy csak a csapatkapitányok beszélhetnek a játékvezetővel, másrészt nem olyan könnyű a játékosoknak fékezni az érzelmeiket, azért elég nagy a feszültség a pályán ilyenkor” – nyilatkozta az újságírók előtt Varga a találkozó után. –
Azt gondolom, egy kicsit lehetnének elnézőbbek velünk, de nyilván nekem is okosabbnak kellett volna lennem, sajnálom.”
Reagált arra is, hogy meglepetésre a velünk ikszelő írek kikaptak 2–1-re Örményországban.
„Meglepő eredmény, és nem feltétlenül mutatja azt, hogy több esélyünk lenne a második helyre, inkább azt jelzi, hogy az örmények is kemény ellenfelek lesznek, nem szabad őket félvállról vennünk. Minden meccs élethalál lesz a folytatásban.”
Az ETO FC középpályása, Vitális Milán egy fokkal vidámabb volt, ugyanis első alkalommal léphetett pályára a válogatottban – a 82. percben állt be csereként.
„Igazából azt mondta a szövetségi kapitány, hogy csináljak taktikai faultot, meg, hogy keményen csináljam. Hát, őszintén szólva nem értem úgy oda, hogy tényleg odaverjek nekik. Ezen kívül kérte, hogy stabilizáljam a középpályát. Csalódottak vagyunk, mert ahhoz képest, hogy a világ egyik legjobb válogatottja volt az ellenfél, a csapat felvette a ritmust, ezért úgy gondolom, a döntetlen reális lett volna.”
A Ferencváros középpályása, Tóth Alex 19 éves korára lett alapember a válogatottban.
„Mindenki beletett apait, anyait, le a kalappal az egész csapat előtt, mert nagyon megszorongattuk a portugálokat, főleg, hogy a végén kaptuk a gólt. Van még négy meccsünk, azokat kell behúznunk, szerintem ez a két találkozó remek alapot adhat ehhez, mert jó játékot nyújtottunk, még ha sajnos ez csak egy pontban mutatkozik is meg.”
Amikor Cristiano Ronaldóról kérdezték az újságírók, gyorsan kiderült, hogy nem Szoboszlai Dominik volt az egyetlen, aki a gyerekkori példaképe ellen lépett pályára…
„Szerintem viszonylag keveset ért labdába, de tényleg élmény volt ellene játszani. Én nagyon szeretem őt, ő volt a példaképem, a kedvenc játékosom, tényleg próbáltam odafigyelni minden rezdülésére a pályán.
A büntető előtt beszélgetttünk is kicsit, mind a ketten azt mondtuk egymásnak, hogy valóban tizenegyes volt, amikor berúgta, akkor pedig gratuláltam neki. Már négy-öt évesen őt néztem a tévében, a szobámban szerintem mai napig van róla egy poszterem…”
Arról is kérdezték: klubtársát, Varga Barnabást megdicséri-e a két gólja miatt, vagy inkább megszidja, hogy eltiltást érő sárga lapot kapott reklamálásért.
„Mindkettő.
Az a baj, már mondhatni megszoktam tőle, hogy hülyeségért kap sárgát.
De hihetetlen, hogy milyen formában van most. Pedig én aztán minden nap látom a Fradiban, de minden egyes nap rá tudok csodálkozni, hogy mennyire jó – ezért is lesz nagyon nehéz őt pótolni, de azért még vannak jó játékosok a keretben. Bár nem erős kijelentés, ha azt mondom: Barni már nemzetközileg is elismert csatár.”
Utolsóként Tóth Balázs kapus jött ki az interjúfolyosóra, a Blackburn Rovers hálóőre másodszor lépett pályára a válogatottban, és nagyon közel volt ahhoz, hogy megfogja Ronaldo büntetőjét.
„Kielemeztük Ronaldót, próbáltam bebillenteni, játszadozni vele egy kicsit, de ő is stílust váltott, kivárt az utolsó pillanatig. Az irányt eltaláltam, de sajnos jól rúgta.
Volt egy gyerekkori álmom nagyjából tizenöt éve, hogy Ronaldo ellen büntetőt védek, ráadásul a jobb kezemre rúgja. Bíztam benne, hogy most megvalósul, jobbra is rúgta, de sajnos nem sikerült.
Legközelebb viszont már nem biztos, hogy jobbra vetődnék.”
Jövőjéről a nemzeti csapatban elmondta: továbbra is Dibusz Dénes a válogatott elsőszámú kapusa.
„Ezúton is jobbulást kívánok neki. Készülök nap mint nap a lehető legjobban, aztán, ha megint lehetőséget kapok, próbálom meghálálni, hogy büszkévé tegyük az országot.”
A magyar válogatott következő vb-selejtezőjén október 11-én fogadja Örményországot.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert