Szoboszlai a Mandinernek: Végre eljött az ideje, hogy gyerekkori példaképem, Ronaldo ellen játsszak (VIDEÓ)

Ez lesz a futballtörténelem első Szoboszlai–Ronaldo csatája.

A magyar labdarúgó-válogatott fordulatos mérkőzésen, előbb vezetve, majd hátrányból is egyenlítve végül 3–2-es vereséget szenvedett világbajnoki selejtezőn a klasszisokkal teletűzdelt portugál válogatottól, így két meccs után 1 ponttal áll a csoportban.
Az Írország elleni kétgólos előnyről elért 2–2-es döntetlen után hazai pályán is bemutatkozott a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtező-sorozatban. Ezúttal a világsztárokkal teletűzdelt csoportfavorit, Portugália volt az ellenfél.
Mint azt előre jeleztük, a kapuban rögtön csere történt: a nem százszázalékos Dibusz Dénes helyét a blackburni Tóth Balázs vette át, míg egy másik kulcspozícióban az írek ellen kiállított és eltiltását töltő gólszerző, Sallai Roland helyett a legutóbb csereként beálló Nagy Zsolt kezdett a szélen. Több változást nem eszközölt Marco Rossi szövetségi kapitány a kezdőcsapaton, így például a sárga lapjuk miatt veszélyeztetett Szoboszlai Dominik, Szalai Attila és Varga Barnabás is az első perctől a pályán volt. A portugál csapatból természetesen nem maradt ki csapatkapitányunk gyerekkori példaképe, a 40 éves Cristiano Ronaldo sem.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez lesz a futballtörténelem első Szoboszlai–Ronaldo csatája.
Ezt is ajánljuk a témában
Voltak, akik már az írek ellen is őt játszatták volna.
A magyar válogatott 45 perccel a kezdés előtt futott ki a gyepre: bár a Puskás Aréna ekkor csak félig telt meg, fülsiketítő zaj fogadta őket. Közben az is kiderült: az örmények meglepetésre 2–1-re nyerni tudtak hazai pályán az írek ellen. A bemutatásnál aztán már valósággal felrobbant a stadion (pedig még mindig nem volt tele!), látszott, hogy ki van éhezve a lelátó népe a találkozóra. Természetesen 10 perccel a kezdő sípszó előtt a Nélküled is elhangzott több 10 ezer magyar torokból, és közben a B közép látványképe is felgördült:
Legyen újra miénk a Grund
– felirattal és a Pál utcai fiúk főszereplőivel.
A tiszta fehérben játszó magyar válogatott kezdte el az összecsapást. Az 5. percben akadt először dolga Tóth Balázsnak: jól érkezett ki a kapujából, úgyhogy ököllel elütötte Ronaldo feje elől a labdát. A kezdés után egy percig birtokoltuk a labdát, azután viszont a portugáloknál volt a játékszer, akik a mi térfelünkön járatták azt. Bernardo Silva helyzetbe is került – vagyis kerülhetett volna, de a kezére pattant a labda.
A 12. percben szabadrúgáshoz jutottunk az ellenfél térfelén, elvégeztük kicsiben, aztán Szoboszlai tekerte középre, de mindenkinek hosszú lett. A másik oldalon Nuno Mendes vette célba a 16-oson kívülről a kaput, de Szalai Attila blokkolt. Eltelt az első negyedóra portugál fölénnyel, de veszélyes helyzet nélkül. Közben Nego nem ijedt meg Cristiani Ronaldótól: a portugál világsztár labdához jutott a kapu előtt, de a magyar védő szerelte, majd óriási lesen lépett ki az ötszörös aranylabdás, be is intette a partjelző.
A 21. percben aztán egészen hihetetlen jelenetek zajlottak le a pályán, alig hittük el!
Ahogy arra számítani lehetett, a kivetítőn megjelent az autóbalesetben elhunyt Diogo Jota arcképe, és az egész stadion tapssal emlékezett, miközben bal oldalról érkezett Nagy Zsolt beadása, amit Varga Barnabás 10 méterről a kapufára fejelt, ahonnan a gólvonal mögé pattant a labda. VEZETTÜNK PORTUGÁLIA ELLEN! A gól ITT.
Természetesen a vendégek sem nagyon hitték el, hogy hátrányban vannak, de a labdabirtoklási fölényüket továbbra sem tudták helyzetre váltani, jól zárt a magyar védelem.
A 31. percben sikerült igazán veszélyes helyzetet kialakítaniuk: Ronaldo öt méterről vette célba a kaput, de Tóth Balázs a helyén volt és hatalmas bravúrral szögletre ütötte a labdát – fogta is a fejét a portugál sztár. Nem sokkal később Bernardo Silva is tüzelt, de a magyar kapus megint remekül védett! A másik oldalon Nagy Zsoltnak is sikerült egy sprint után helyzetbe kerülnie, de nagyon csúnyán mellé lőtt.
A 36. percben sajnos egyenlítettek a portugálok: Cancelo passza után Bernardo Silva lesgyanús szituációban lőtt kíméletlenül a kapuba. Vizsgálta a VAR, de érvényesnek találta, Kerkez lógott be, 1–1. A gól ITT.
A hosszabbításban még Nagy Zsolt lépett ki, és lőtt ziccerben Diogo Costába – közben mindenki tudta már, hogy óriási les volt, emelte is a zászlót a partjelző. 1–1-es döntetlennel mentünk szünetre – nem bántuk volna ezt végeredménynek sem.
A portugálok kezdték a második félidőt, csere nem volt egyik oldalon sem. A szurkolók a Székely Himnusz eléneklése után üzentek az MLSZ-nek nem éppen irodalmi stílusban. Az első öt perc alapján megállapítható volt, hogy nagyon nehéz második félidő vár a mieinkre, teljesen beszorították őket a vendégek. De közben azért jeleztük, fogunk még mi kontrázni: például amikor Nego ment el a jobb szélen és középre adott, Kerkez viszont az égbe fejelte a labdát.
Az 56. percben egy szöglet után tizenegyest reklamáltak a portugálok, a játékvezető be is fújta a büntetőt: Ronaldo lövése után Nego kezét találta el a labda. Varga Barnabás addig szövegelt, amíg sárgát nem kapott, és miután Dublinban is összeszedett egyet, nem játszhat az örmények ellen.
A 11-est természetesen Cristiano Ronaldo végezte el, a jobb alsót vette célba, Tóth Balázs eltalálta az oldalt, de olyan jól helyezte a portugál ász, hogy nem volt esélye a hárításra, 1–2. A gól ITT.
Ez volt Ronaldo 39. gólja a válogatottban a világbajnoki selejtező-sorozatokban, ezzel a 2016-ban visszavonult guatemalai Carlos Ruízzal együtt a legeredményesebb gólszerző a földkerekségen.
Marco Rossi első cseréi: Tóth Alexet fradista csapattára, Ötvös Bence váltotta, míg Nagy Zsolt helyén Lukács Dániel debütált.
A 70. percben Tóth Balázs miatt tapsolt ismét a magyar közönség: Cancelo bombáját ütötte ki szögletre. Három perccel később Szoboszlai lőtte volna a kapu elé a labdát, de egy kézben elakadt, így szabadrúgáshoz jutottunk a 16-os előtt. Mindenki feszülten figyelt, hogy ebből mi lesz, de végül Szoboszlai jó 20 méterről fölé lőtt.
A 82. percben újabb magyar játékos debütált: Styles helyére állt be a győri Vitális Milán.
Erre egy perccel később mi történik, egyenlített a magyar válogatott! Jobbról érkezett Nego beadása, ami nem volt jó Lukácsnak, de Vargának igen, aki megint a kapuba csúsztatott, 2–2!
Alig két percig örülhettünk... Szoboszlai csínes passza után Kerkez eladta a labdát, szépen lejátszották rövid passzokkal, Cancelo pedig 17-ről a bal alsóba tekert, 2–3. A gólok ITT.
Sajnos ez maradt a vége, nagyot küzdött a magyar csapat, vezetett is, és egyenlíteni is tudott hátrányból, de végül 3–2-re kikapott Portugáliától. Két forduló után 1 ponttal így a harmadik, már nem továbbjutó helyen állunk a csoportban. Folytatás októberben, előbb itthon az örmények ellen, majd a portugálokhoz utazunk.
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPA
F-csoport
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 2–3 (1–1)
GÓL: Varga (21., 84.) ill. B. Silva (36.), C. Ronaldo (58.), Cancelo (86.)
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A. – Bolla (Gruber 90.), Tóth A. (Ötvös 60.), Styles (Vitális 82.), Kerkez (Dárdai M. 90.)– Szoboszlai, Varga B., Nagy Zs (Lukács D. 60.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Joao Cancelo, Rúben Dias, Rúben Neves (Joao Félix 79.), Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha (António Silva 87.) – Bernardo Silva, Bruno Fernandes (Trincao 66.), Pedro Neto (Palhinha 79.) – Cristiano Ronaldo (Goncalo Ramos 87.)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
(Nyitókép: MTI/Illyés Tibor)