Meghosszabbította a 19 éves középpályás, Tóth Alex szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros. A 36-szoros bajnokcsapat honlapjának tájékoztatása szerint a két fél szombaton írta alá az új megállapodást, de az nem derül ki a közleményből, hogy a kontraktus milyen időtartamra szól.
Tóth Alex a klub saját nevelésű labdarúgója, aki a 2022–2023-as idényben mutatkozott be az élvonalban, majd tavaly nyártól fél éven keresztül a másodosztályban szereplő Soroksárban futballozott. Robbie Keane vezetőedző januári érkezését követően visszakerült a Ferencvároshoz, állandó játéklehetőséget kapott, és az idény végén az MLSZ RangAdó díjátadó gálán az Év felfedezettjének választották. Eddig összesen 26 NB I-es mérkőzésen játszott, két gólt szerzett, időközben pedig háromszor a magyar válogatottban is pályára lépett, és tagja a szeptemberi, Írország és Portugália elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretnek is.
„Alex a saját nevelésű játékosunk, nagyon hosszú idő óta figyelhetjük az ő fejlődését, és büszkék vagyunk, hogy közösen eddig mit tudtunk elérni, hogy hol tartunk most.