Erre senki sem számított: így jutott döntőbe Fucsovics az amerikai tornán

Holland vagy kínai rivális vár majd rá a fináléban.

Fucsovics Márton két szettben legyőzte a holland Botic van de Zandschulpot az egyesült államokbeli Winston-Salemben rendezett, 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna szombati döntőjében, ezzel megszerezte harmadik trófeáját. Fucsovics ezután romantikus vallomást tett.
A világranglista 94. helyén álló Fucsovics Márton Észak-Karolinában sorrendben
Utóbbi volt a 33 éves magyar századik győzelme kemény borításon.
Az elődöntőben nem kellett pályára lépnie, mivel a 11. kiemelt amerikai Sebastian Korda betegség miatt visszalépett, és a nyíregyházi sportoló a winston-salemi verseny 2011 óta íródó történelmének második legidősebb finalistája lett.
Ezt is ajánljuk a témában
Holland vagy kínai rivális vár majd rá a fináléban.
Az amerikai csata stabil adogatásokkal indult, a 92. helyen álló rivális hatalmas tenyeresével irányított, Fucsovics viszont rendre hibára tudta késztetni őt, és 3:1-nél brékelőnybe került. Van de Zandschulp nem tudta kihasználni egyetlen bréklabdáját, így 35 perc elteltével a frissebbnek tűnő magyar hozta a szettet.
A játékosként párosban világelső és hatszoros Grand Slam-bajnok Paul Haarhuis tanítványa a folytatásban is kedvetlenül ütött, rengeteget rontott, szórta a kettős hibákat, s a magyar DK-válogatott alapembere nemsokára dupla brékelőnyben volt (3:0).
Az ellenfél ekkor „minden mindegy” alapon elengedte a kezét, látványos nyerőket ütött, és a meccs során először elvette Fucsovics szerváját. Az öröme azonban nem tartott sokáig, mert nagy küzdelemben ismét elbukta az adogatását (4:1), majd a magyar kiválóság 5:2-nél, meccslabdánál kettős hibát ütött. A holland másodszor is brékelt, aztán 5:4-nél a magyar újra a mérkőzésért adogatott, de ezúttal is elizgulta a lehetőséget, és riválisa 5:5-nél utolérte őt.
Így jutottak el a rövidítésig, amelyben már egyértelműen a magyar volt jobb, és 1 óra 52 perc után boldogan terült el a pályán.
Ez a harmadik tornagyőzelmem, 33 és fél évesen már az öregebbek közé tartozom, de még itt vagyok”
– nyilatkozta a győztes. – „Tovább harcolok, és addig játszom, amíg csak tudok, mert még mindig élvezem a teniszt. A mai meccs jó példa volt arra, hogyan kell kezelni a hullámvölgyeket, mert végig igazi hullámvasút volt, próbáltam mindig csak a következő pontra koncentrálni. Amikor lement a nap, lelassultak a labdák, ellenfelem pedig nagyon stabil volt hátulról, és várta a rövid labdákat. Amikor Botic visszajött a mérkőzésbe, próbáltam emelni a szintemet, és sikerült is. Nagyjából a világranglista hatvanadik helye köré jövök előre, most élvezem ezt a pillanatot, a jövő héten viszont már a US Openre koncentrálok" – tette hozzá.
Emellett a nagyközönség előtt Fucsovics Márton feleségének megköszönte a trófeát, akivel két hete házasodott össze, és megígérte neki: az év végén elmennek nászútra is.
Fucsovics egyébként a közösségi médiában arra hívta fel a figyelmet: ő a második legidősebb és a legalacsonyabban rangsorolt teniszező, aki megnyerte ezt a trófeát. A most 33 éves nyíregyházi játékosnál idősebben csak az olasz Adrian Mannarino diadalmaskodott 2022-ben, aki akkor 34 esztendős volt. A verseny előtt Fucsovicsot még 94. helyen jegyezték, soha senki nem nyert Winston-Salemben (vagy a verseny korábbi helyszínein) ilyen alacsony ranglistával. Mindenesetre hétfőtől már a 63. helyen áll Fucsovics.
A tornagyőzelemmel Fucsovics Márton vagyona 109 640 dollárral (37,4 millió forint) nőtt.
MTI/Mandiner
Nyitókép: MTI/EPA/Daniel Hambury