ETO–Rapid Wien: nagyon lenézték a magyarokat, de hatalmasat tévedtek

2025. augusztus 22. 12:12

Júliusban csupán 3 százalék esélyt láttak arra a szakértők, hogy a győriek főtáblára jussanak a Konferencia-ligában. Az ETO–Rapid Wien után ez alaposan megváltozott.

2025. augusztus 22. 12:12
null

Továbbra is rengeteg témát szolgáltat a győri ETO FC–Rapid Wien mérkőzés a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásában, amelyen a magyar csapat Zejlko Gavric duplájával, köztük egy hatalmas bombával 2–1-re nyert Bolla Bendegúz együttese ellen. Bár a brutálisan keménynek ígérkező bécsi visszavágó még hátravan, Borbély Balázs alakulata ezzel nagyon közel került a főtáblához a sorozatban – ehhez már egy döntetlen is elég lenne a jövő héten.

ETO–Rapid Wien: így lesz favorit az esélytelenből / Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ezt is ajánljuk a témában

Pedig a nyár elején ki gondolt volna erre? Főleg azután, hogy a győriek újoncként lettek negyedikek az NB I-ben. A Ferencváros mára már borítékolható szokásos főtáblás szereplése mellett (csak a sorozat neve a kérdés) a Puskás Akadémiának lett volna erre a jóval nagyobb esélye a költségvetés alapján, ehhez képest a felcsútiak már első ellenfelükkel, a ciprusi Arisszal szemben elbuktak, miközben az ETO két kört is ment, majd a harmadik első találkozóját is igen jól vette…

Mint az m4sport.hu írásából kiderül, 

a Football Meets Data elemzőoldal az örmény Pjunyik Jereván elleni párharc előtt csupán 3 százalék esélyt adott arra a győrieknek, hogy a főtáblára jussanak.

Az ETO aztán az idegenbeli 2–1-es vereség után otthon 3–1-re nyerve továbbjutott, de a svéd AIK elleni dupla meccs előtt sem nőttek sokat az esélyeik: 8 százalék volt a valószínűsége a főtáblának.

Stockholmban ismét kikaptak 2–1-re, az ETO Parkban viszont nyertek 2–0-ra, így jöhetett a Rapid Wien. A csütörtök esti meccs előtt már 32 százalék volt az esély, vagyis sokat nőtt, de papíron még mindig nem nekik állt a zászló.

Az ETO–Rapid Wien után kilőttek az esélyek

Mi a helyzet a 2–1-es siker után? 

A győri ETO FC esélye a főtáblára most már 57 százalék – vagyis esélyesebb lett, mint a Kl előző kiírásában a legjobb 8 közé jutó ellenfele.

Tehát így nőttek az esélyek: 

  • 3 százalék,
  • 8 százalék, 
  • 32 százalék,
  • 57 százalék.

Vagyis most már gyakorlatilag a Győr a favorit – reméljük, hogy ezúttal nem fog borulni a „papírforma”.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2025. augusztus 22. 13:41
Kíváncsi vagyok, mi lesz a nevük, ha az első osztályba már csak mohamedek járnak.
Válasz erre
0
0
balatontihany-25
2025. augusztus 22. 13:13
Azt hittem, hogy ez a Rapid jobb csapat. Mert hogy a Győr sem egy acélos gárda, ezért aztán Bécsben nagyon kell kapaszkodniuk, de talán-talán meglesz a továbbjutás, mert - ismétlem - ez a Rapid nem egy nagy szám.
Válasz erre
0
0
othetvenhat
2025. augusztus 22. 12:37
Gratulálok az ETO-nak le a kalappal , de az a gombás fertőzéses pálya tiszta szégyen volt ! Kajakra megrendezték a mérkőzést a bevételek miatt pedig arról volt szó,hogy a Hungária krt-on lesz a meccs. Olyanok voltak a körülmények, mint ha valami retkes román harmadosztályú meccsen lettem volna!
Válasz erre
1
0
neszteklipschik
2025. augusztus 22. 12:16 Szerkesztve
"nagyon lenézték a magyarokat, de hatalmasat tévedtek" Azt a kettőt a 11-ből, akik pályára léptek? Vagy lemaradtam valamiről és az összes ott futballozó külföldi hirtelen "magyar" lett? A győri ETO FC egy full külföldi csapat, nyomokban mutatható ki közöttük magyar játékos, de nekik sincs semmilyen győri kötődésük...
Válasz erre
1
6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!