„A fiam a mennyből a pokolba került!” – a horrorsérülést szenvedő Szatmári Csaba édesapja a Mandinernek (VIDEÓ)

Ifjabb Szatmári Csaba már csak azért is nagy örömmel készülődhetett az Újpest elleni bajnokira, mert a tavaszi szezon folytatása előtt nem sokkal hosszabbította meg 2027 nyaráig a szerződését a diósgyőri klubbal, ráadásul a rangadót nem csak az édesapja, idősebb Szatmári Csaba, hanem a felesége, Daniella, valamint két kisgyermeke, az 5 éves Noel és a 3 esztendős Elena is a helyszínen tekintette meg. Biztosak lehetünk benne, a család sohasem felejti el a szombati találkozót: a hórihorgas védő először egyenlített, majd nem sokkal később mentő szállította el a DVTK-stadionból. A Mandinernek idősebb Szatmári Csaba idézi fel, hogy a fia (az ő szavaival élve) hogyan jutott a mennyből a pokolba.

Kezdjük a leglényegesebbel: milyen állapotban van a fia a horrorsérülését követően?

A körülményekhez képest már jobban van. Vasárnap meg is műtötték, hétfőn kivették a lábából a csövet, kapott egy műanyaggipszet, és ha minden jól alakul, szerdán már haza is mehet. Nemrég beszéltem vele, a hangja teljesen nyugodt volt, innentől kezdve irány a gyógyulás! Az orvosok utasítása szerint hat hétig nem állhat a lábára, majd újabb hat hét rehabilitációt követően kezdheti el az edzéseket.

Szó szerint katartikus élményeket élhetett át az Újpest elleni meccsen: az 56. percben Csaba először látványos lövéssel egyenlített, majd 10 perc múlva érkezett az újonc Kaczvinszki Dominik, akinek a belépőjét követően gyermeke bokatörést és bokaszalag-szakadást szenvedett.

Pont ugyanezt említettem az ismerőseimnek: ilyen sportág a futball! 

Miként élte meg a lelátóról a történteket?

Először azt sem tudtam, hogy folytathatja-e a karrierjét. A hazai kispad mögött ültem, és az eset éppen velünk szemben, a túloldalon történt. Már az első pillanatban sejtettem, hogy nagy a baj, hiszen Csabi nem egy nyafogós srác, viszont az újpesti játékos belépője után nem sokkal már a földet ütötte a fájdalmában. 

A menyemmel egyből az öltözőkhöz rohantunk: én összepakoltam Csabi ruháját, telefonját, addig pedig Daniella már a mentőben ült a férje mellett.

Mit mesélt Csaba, hogyan történt a sérülés? A tévéfelvétel alapján nem lehetett pontosan érzékelni, hogy ekkora a baj, Káprály játékvezető is először csak sárga lapot adott Kaczvinszkinek.

Én azóta már többször visszanéztem az esetet: Csaba egy csínes labdát kapott, miközben a bal lábára támaszkodott. Az újpesti srác ekkor csúszott be oldalról, akinek a combja ütközött a boka fölötti résszel, ráadásul mindezt maga alá gyűrte. 

Ön is említette: az esetet követően még abban sem volt biztos, hogy a fia folytathatja-e a karrierjét? Most már azért valamivel derűsebben látja a helyzetet?

Abszolút! Tudja, mi az érdekes az egészben? A legismertebb videómegosztó éppen néhány nappal ezelőtt dobta fel nekem azt a jelenetet, amikor egy Honvéd–Ferencváros mérkőzésen Mátyus János – szintén abszolút vétlenül – eltörte Csertői Aurél lábát. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy Csabinak nem a bokája, hanem a szárkapocscsontja törött el, amely jóval gyorsabban gyógyul. Azóta már láttam egy felvételt a sérült testrészről: hét csavarral rögzítették. Ebből hat csavar élete végéig a lábában marad...

Az ominózus sérülés 3:29-nél látható

Önnel történt hasonló eset a pályafutása során?

Az ilyet sohasem felejti el az ember: egy 2001-es Debrecen–Sopron meccsen rossz ütemben csúsztam be, az ellenfél ráesett a térdemre, amely után elszakadt a keresztszalagom. 2002 februárjában műtöttek meg, de emlékszem, az az évem el is úszott, majd azért, hogy játékba lendüljek, fél szezont az akkor másodosztályú Nyíregyházában töltöttem, de utána visszatérhettem a Lokihoz.

Egyébként mit szólt a DVTK őszi remekléséhez, a dobogós helyezéshez, amelynek a fia is kulcsfigurája volt? A sportnapilap osztályzatai alapján az őszi szezon álomcsapatába is bekerült.

Természetesen nagyon boldog voltam. Öröm volt a csapatnak szurkolni, amiatt pedig különösen elégedett voltam, hogy Csabát az elmúlt három és fél évben abszolút befogadták Diósgyőrben, amelyet remek teljesítménnyel hálált meg. Egyébként minden meccs után kikéri a véleményemet, én pedig őszintén, néha nagyon kritikusan elmondom a benyomásaimat. Előfordult már, hogy emiatt egy hétig nem beszéltünk egymással, de nincs ezzel gond: előbb-utóbb úgyis mindig belátja, hogy igazam volt.

Mint a Debreceni VSC négyszeres bajnok legendája, miként fogadta, hogy a Loki magabiztos győzelemmel kezdte a tavaszi folytatást, ráadásul éppen az ősi rivális, Nyíregyháza ellen?

Ez a győzelem nagyon kellett a csapatnak, és remélem, ad akkora lökést, hogy a minimális célt, a bennmaradást kiharcolják.

Eszébe jut néha, hogy jövőre lesz 30 éve, hogy részt vett az atlantai olimpián, amelyen olyan játékosokból álló csapatokkal, mint a Didával, Rivaldóval, Bebetóval, Ronaldóval felálló Brazíliával, valamint a Babayaróval, Amunikével Okochával és Kanuval megerősített Nigériával mérkőztek meg?

Már akkor, 1996-ban azt mondogattuk egymásnak: ezeket a mérkőzéseket életünk végéig nem felejtjük el! Az a szép az egészben, hogy még mindig itt vannak előttem ezek a meccsek, olyan, mintha csak tegnap játszottuk le volna őket. Éppen a múltkor beszélgettünk Sándor Tamással arról, hogy mindketten 2008 decemberében hagytuk abba a profi pályafutásunkat, azóta pedig lassan már felnő egy újabb generáció.

Kissé eltűnt a nyilvánosság elől: mivel foglalkozik jelenleg?

Hajdú-Bihar vármegye egyik tehetséggondozó központjában, Balmazújvárosban vagyok utánpótlás szakmai vezető. Tíz edzővel dolgozunk együtt, az ő munkájukat koordinálom. Szép álom lenne, ha a Loki kezdőcsapatában egyszer újra hat-nyolc saját nevelésű játékos léphetne pályára – csak úgy, mint a mi időnkben. De hát ma már nem ezt a világot éljük. Azt hiszem, ez már csak egy álom marad...

Nyitókép: Ifjabb Szatmári Csabának már mosolyogni is van kedve / Fotó: dvtk.eu