Döntőbe jutott a férfitestű Imané Helif, a harmadik nőt is elverte
A NOB nem állítja meg, más meg úgy tűnik, nem tudja.
A bokszoló tiszteletére szervezett rendezvényen bejelentette, hogy rövidesen ráfordul a 2028-as olimpiára való felkészülésre.
Nyitókép: Képernyőfotó
Szerte a világon figyelemmel követték Hámori Luca magyar bokszoló és a magát nőnek való algériai Imané Helif összecsapását szombaton.
Bár a magyar versenyző a mérkőzés után búcsúzott Párizstól, sokak szemében igazi hőssé vált.
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) vasárnap jelentette be, hogy a a női 66 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett Hámori Luca pontszerzéséért járó pénzjutalmát kiegészíti a bronzérmeseket megillető összegre. A Nemzetközi Boksz-szövetségtől (IBA) pedig az aranyérmest megillető pénzdíjat is megkaphatja, ami 50 ezer dollár.
Ezt is ajánljuk a témában
A NOB nem állítja meg, más meg úgy tűnik, nem tudja.
A sportoló azóta hazatért szülővárosába, Kőszegre, ahol a tiszteletére hatalmas tömeg gyűlt össze. Sőt, még egy kisebb showműsorral is kedveskedtek neki.
A rendezényen Hámori kijelentette, hogy rövidesen visszatér a munkába, és
ráfordul a 2028-as los angeles-i olimpiára való felkészülésre.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Ezt is ajánljuk a témában
A bokszoló helytállásával az elmúlt 12 év legsikeresebb ötkarikás szereplését érte el.
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.
Az asztaliteniszező a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.