Kiderült, mekkora pénzjutalmat kap Hámori Luca

2024. augusztus 04. 16:00

A bokszoló helytállásával az elmúlt 12 év legsikeresebb ötkarikás szereplését érte el.

2024. augusztus 04. 16:00

Nyitókép: Magyar Ökölvívó-szakszövetség Facebook-oldala

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) vasárnap jelentette be, hogy a párizsi olimpián a női 66 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett Hámori Luca pontszerzéséért járó pénzjutalmát 

kiegészíti a bronzérmeseket megillető összegre. 

Bejegyzésükben ismertették, hogy ezzel az eredménnyel Hámori az elmúlt 12 év legsikeresebb ötkarikás szereplését érte el.

Mint kiderült, a Szakszövetség Ügyvivő Testületének tagja, Berkó Lajos a helyszínen izgulta végig versenyzőink olimpiai menetelését. Elmondása szerint elismerés és gratuláció jár a versenyzőknek, Akilov Pylypnek, és a két pontszerzőnek, Kovács Richárdnak és Hámori Lucának, illetve az edzői stábnak.

Bíznak a további sikerekben

A MÖSZ a posztját azzal zárta, hogy ezúton is szívből gratulál a magyar csapatnak, kiemelten a két pontszerző versenyzőnek (Hámori Luca mellett Kovács Richárd is az ötödik helyen végzett saját kategóriájában – szerk.), 

bízva abban, hogy a párizsi sikerek jó alapot adnak a sikeres folytatásra.

Az IBA is díjazza

A Magyar Nemzet ehhez kapcsolódóan arról írt, hogy a párizsi olimpián a magyar állami jutalom tíz százalékkal emelkedett Tokióhoz képest. Az aranyérem után most 55 millió forint jár, az ezüst 39,27, a bronz 31,35, a negyedik hely 23,65, az ötödik hely 15,73 millió forintot ér.

Hámori Luca tehát a MÖSZ-től a harmadik és az ötödik hely között különbözetet kapja meg, ami 15,62 millió forint. 

Hámori Luca a Nemzetközi Boksz-szövetségtől (IBA) az aranyérmest megillető pénzdíjat kaphatja meg, ami 50 ezer dollár. Az IBA ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal ellentétben azon a véleményen van, hogy Imane Helif nem lehete az olimpia mezőnyében – emlékeztetett a lap.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Hámori Luca szombaton a negyeddöntőben a vitatott nemi hovatartozású algériai Imane Helif ellen maradt alul, de egy ország zárta a szívébe, és külföldről is sokan szorítottak neki.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy-2
2024. augusztus 04. 19:18
formaegy-2 2024. augusztus 04. 19:18 folytatása: Most pedig megkaptam, hogy én CSAK egy meccset nyertem az olimpián, így engem nem érint ez a kezdeményezés! (Legyőztem egy olimpiai bronzérmest, hiszen ez itt nálunk mindennapos az ökölvívásban!) Nem érdekel a pénz, sosem érdekelt! De az igazságtalanság igen! Köszönöm, Magyarország, hogy mellettem álltál és állsz! A pályafutásom folytatásáról tájékoztatni fogok mindenkit!
formaegy-2
2024. augusztus 04. 19:18
"„Nem érdekel a pénz, de az igazságtalanság igen” – a magyar olimpikon kiakadt Hámori pénzjutalma miatt" Mint ismert, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség kiegészítette Hámori Luca pénzdíjazását a párizsi olimpián elért 5. helye után. A magyar ökölvívó azok után esett ki, hogy kikapott Imane Heliftől, akit többen támadtak a mérkőzés előtt. Hámori 15 730 000 forint helyett a bronzéremért járó 31 350 000 forintot kapja majd, ami Kovács Richárd szerint diszkrimináció. A férfiak 63.5 kilogrammos mezőnyében induló, és ott szintén az 5. helyen záró bokszoló Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyet változtatás nélkül közlünk. Idén az egész életemet feltettem az olimpiára, arra, hogy a nemzetemet képviseljem, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetséget, mivel éveken keresztül vittem a hátamon az eredményekkel az itthoni bokszot! Otthagytam az állásom! Hónapokig nem láttam a gyermekem! Hazahoztam márciusban egy Eb-bronzérmet az olimpia előtt!
recipdoki
2024. augusztus 04. 18:41 Szerkesztve
Ez mAgyarország a nemzetthy elhülyítés rendszere és a ruszki propaganda országa ahol a ruszkik mondják meg mi legyen😁,a GAZPROM javaslátára pénzeli ezt is😜 a GAZPROM pénzeli a szövetséget akitől kiindult az ötlet😁,de az egyagysejteddel kizárt😂 Vadász,vadász te szopni jársz a faserdőbe😁
files32
2024. augusztus 04. 18:24
Kovács Ricsi mit kap?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!