Minden idők legforróbb olimpiája következik – így készülnek a szervezők és a sportolók!

2024. július 12. 12:29

Mit tehetnek a sportolók, hogy a jó teljesítményt az embert próbáló körülmények között is hozni tudják?

2024. július 12. 12:29

Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez

A 2020-as, ám a világjárvány miatt 2021-ben megrendezett tokiói olimpia volt az eddigi legforróbb az időjárást tekintve, ám a párizsi olimpia néhány héten belül elhódíthatja ezt a kevéssé irigyelt címet. Egy júniusi felmérés kiemelte, komoly egészségügyi kockázata van az extrém melegben való sportolásnak a versenyzőkre nézve. A környezetvédelmi szervezetek rámutattak: az átlaghőmérséklet júliusban és augusztusban Párizsban átlagosan több mint 3 Celsius-fokkal nőtt a legutóbbi, 1924-es párizsi olimpia óta, így mindenképpen fel kell készülni a klímaváltozás okozta fokozott kihívásokra – írja a Yahoo.

Ezt is ajánljuk a témában

Az olimpiára való felkészülés most éppúgy szól a sportolók hőtűrő képességéről, mint az erőről és a sebességről. Ez különösen igaz az olyan állóképességi versenyszámokra, mint a maraton, a gyaloglás és a triatlon, ahol sokan órákig versenyeznek szünet nélkül a tűző napon.

Ezt is ajánljuk a témában

Irány a szauna!

A szakértők szerint a játékok előtti felkészülés utolsó heteiben a sportolóknak ki kell alakítaniuk hőkezelési terveiket. Két-három héten keresztül kifejezetten meleg és párás körülmények között kell edzeniük, hogy teljesen alkalmazkodjanak, de a hatások egy része már az első hét napban látható. Ezen a ponton a sportolóknak alacsonyabb lesz az izzadási küszöbük és alacsonyabb a pulzusszámuk ugyanolyan szintű terhelés mellett.

A legjobb felkészülési mód az akklimatizáció. De ez magában foglalja a melegben való edzést is”

– fogalmazott Dr. Carolyn Broderick, a párizsi olimpián részt vevő ausztrál olimpiai csapat egészségügyi igazgatója.

Egyes csapatok ezt a stratégiát a végletekig fejlesztették: a tokiói olimpiára való felkészülés érdekében a belga gyeplabda-válogatott 50 Celsius-fokra állított hőkamrában edzett!

Ed Eyestone kétszeres olimpiai maratonista, a Brigham Young Egyetem atlétika és terepfutó edzője 1988-ban a szöuli, 1992-ben a barcelonai játékokon versenyzett. Mindkét maratonon szétforgácsolta a mezőnyt a meleg, párás idő.

„Az olimpiai helyszínek kiválasztásakor általában nem veszik figyelembe a maratonisták számára legjobb helyeket” – jelentette ki Eyestone, aki főiskolai és olimpiai sportolóit kifejezetten meleg és párás körülményekre készíti fel. A két atléta, Conner Mantz és Clayton Young hetente többször tölt 20-30 percet a szaunában az edzés után.

Ez a gyakorlat segíthet beindítani a hőakklimatizáció fiziológiai hatásait, például az izmok, a szív és a bőr fokozott véráramlását”

– mondta Dr. Jason Zaremski, a Floridai Egyetem sportorvosa, de a szakemberek arra is rámutattak, a túlöltözés is segítheti az akklimatizációs folyamatot.

Ezt is ajánljuk a témában

Kiemelten fontos a hidratálás!

Az edzés során a hőséghez való alkalmazkodás csak egy része az egyenletnek. A sportolóknak olyan taktikákkal is kísérletezniük kell, amelyek hűvösen és hidratáltan tartják őket a versenyek alatt.

Broderick, aki egyben az Australian Open tiszti főorvosa is, olyan megoldásokat javasol a teniszmeccsek a másfél perces szüneteiben, mint a jeges törölközők, nedves törülközők használata, illetve a hideg folyadékok bevitele. Mint mondja, a cél, hogy a sportolók alacsonyan tartsák a testhőmérsékletüket a verseny előtt, és az erőpróba alatt se engedjék felmelegedni.

Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy nem minden sportoló retteg a párizsi hőségtől.

Néhány sprinter és középtávfutó például üdvözölte a fejleményeket, úgy fogalmaztak, miután tudatosan készültek az időjárásra, nem éri őket váratlanul a helyzet.

A puding próbája az evés, meglátjuk, mit tartogatnak az égiek: július 26-től augusztus 11-ig vigyázó szemünket Párizsra vetjük!

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bunyevac1964
2024. július 13. 14:41
Köszönjük meg Fegyőrnek hogy árulásával lehetővé tette a Franciáknak az olimpiát. Milyen büszkék is most a momentumososk ! Remélem meghívják őket a megnyitóra és a Román páholyban ülhetnek ( ha van olyan )
2024. július 12. 13:29 Szerkesztve
Körülmények ? A két legnagyobb szakszervezet, a CGT és a CFDT eddig is sztrájkra készült, átlagban 10 ezer euró többletet követelnek az olimpia idejére, különben a tömegközlekedést és a kukaürítést is megbénítják. Most meg a tetejébe azt is követelik, hogy Macron nevezzen ki egy szélsőbaloldali, tulajdonképpen izlamo-fasiszta kormányt. Ja, és a szélsőbal nagy méretű demonstrációkat tervez, sintén egy szélsőbal kormányért és Palesztína felszabaditásáért. Hogy aztán mi fog történni, 10 nap múlva majd meglátjuk.
hernadvolgyi-2
2024. július 12. 12:54
Az év január 1-én kezdődik és december 31-én ér véget. Lehet langyosabb időt keresni a megrendezésére.
gilou-au-clavier
2024. július 12. 12:39
Nagy szerencse, hogy nem Budapesten rendezik hőhullám közepén. Ebben IS szerencsénk van. NOlimpia!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!