Donald Tuskék gőzerővel dolgoznak azon, hogy legyen egy saját Alekszej Navalnijuk

Lengyelország nem Oroszország. A 2000-ben Oroszországban hatalomra kerülő gárda mostanra beszántott minden független vagy hatalomkritikus médiumot – Donald Tuskék és a Polgári Platform dominálta kormánykoalíció egyelőre csak a közmédia fölött vette át a hatalmat. Igaz, azt puccsszerűen és megkérdőjelezhető törvényesség mellett, tulajdonképpen azonnal, ahogy beiktatták az új kormányt.

Lengyelország nem Oroszország. Vlagyimir Putyin a hatalomra kerülése óta jó néhány párt és szervezet működését betiltotta, úgymint a Nemzeti Bolsevik Pártot, a Szláv Egységet vagy éppen a Konceptuális Párt – „Egyesülés” nevű formációt – Tuskék ezzel szemben „csupán” annyival gáncsolták az elnökválasztás idején legfőbb ellenfelüket, a 2023-ig kormányzó, majd ellenzékbe szoruló Jog és Igazságosság (PiS) pártot, hogy visszatartották a nekik járó állami forrásokat a tavasszal folyó elnökválasztási kampány során (és persze: Lengyelország nem Oroszország, hiszen a PiS által támogatott Karol Nawrocki ellenszélben ugyan, de eséllyel szállt ringbe, és végül diadalmaskodott). 

Lengyelország nem Oroszország. Tudvalévő, hogy Moszkvában nem ki­fejezetten biztonságosak az ablakok, könnyű kiesni rajtuk, az autók is hajlamosak a robbanásra, és időnként lezuhan egyik-másik repülőgép. Nem beszélve arról, hogy tavaly februárban a börtönben halt meg az orosz ellenzékiek legfőbb reménysége, Putyin első számú kritikusa, Alekszej Navalnij, aki a Harp településen lévő 3-as számú büntető­telepen töltötte a korrupciós ügyek miatt rá – feltehetőleg legalább részben – koncepciós perben kiszabott büntetését. Civil szervezetek jelentései szerint a börtönben olyan bánásmódot kellett elszenvednie, ami kínzásnak minősül – e hírre a Nyugat minden valamirevaló hatalma, szervezete és beszélő feje tiltakozott. A politikus halálát állítólag egy vérrög okozta, és az orvosok a hivatalos jelentések szerint természetesen mindent megtettek, hogy megmentsék az életét; sikertelenül.