Skócia
ÉLŐ
Magyarország
Svájc
ÉLŐ
Németország

Ennyit a kibékülésről: nem indul párosban Kozák Danuta és Csipes Tamara! Egy olimpiai aranyesély is mehet a kukába

2024. június 02. 17:58

A hatszoros olimpiai bajnok komoly vádakkal illette versenyzőtársa édesapját, Csipes Ferenc mesteredzőt, akit előbb felfüggesztettek, majd újra engedték dolgozni. Kulcskérdés, hogy a négyesben vállalják-e a közös szereplést, mert ha nem, nem tud csapathajót kiállítani Magyarország Párizsban...

2024. június 02. 17:58
KOZÁK Danuta; CSIPES Tamara

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

***

Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka”– idézte Kozák Danutát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség azok után, hogy a „kajakkirálynő” elfogadta Csipes Ferenc bocsánatkérését. „Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését” – áll a Budapesti Honvéd SE hivatalos levelében. Már ez az eljárás is sántított, a verbális bántalmazással vádolt tréner meg sem szólalt, a felfüggesztését feloldották, s valami egészen nehezen felfogható büntetéssel sújtotta az MKKSZ fegyelmi bizottsága: „Csipes Ferenc részére próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Távolodóban

Ezek után várható volt, hogy a versenypályán nem maradnak következmények nélkül a történtek, s így is lett. A június 5-7. közötti második olimpia válogatóra ugyanis az előzetes nevezések alapján 

nem ül össze egy hajóba Kozák Danuta (UTE) és Csipes Tamara (BHSE), holott a párizsi csapat kijelölése szempontjából sorsdöntő megméretések első felvonásán együtt győztek. 

Csipes – értelemszerűen Csipes Ferenc edző vezetésével – klubtársával Gazsó Alida Dórával áll majd rajthoz Szegeden, Kozák Danuta neve nem szerepel a rajtlistán! A korábban (2021) világbajnoki címet is szerző duó tagjai a tokiói olimpián sem együtt indultak, de akkor nem is tervezték. Akkor Csipes Medveczky Erikával (4. hely), Kozák Hadvina (leánykori nevén: Bodonyi) Dórával lett bronzérmes.

Kényszerpályán

A helyzetet bonyolítja, hogy a négyes válogatóra egyelőre egyetlen egység nevezése hivatalos, az első felvonást megnyerő, egyértelműen párizsi aspiráns egységről azt sem tudni, egyben marad-e. Május elején a három tokiói bajnok, Kozák, Csipes és Hadvina Gazsó Alidával kiegészülve versenyzett. Ha végül ugyanebben az összetételben indulnak és győznek, gyakorlatilag az is eldőlne, melyik négy versenyző szerzi meg személyre szólóan (az eddig az országnak megszerzett) párizsi repülőjegyeket. Természetesen az egyes- és a páros teljesítmények is számítanak majd a névsor kihirdetésénél, éppen ezért is nevezhetett a K1 500 méterre Kozák, akinek minden alkalmat és versenyszámot meg kell ragadnia a bizonyításra, hogy nehogy kiszoruljon az olimpiai csapatból. A botrányt kirobbantó bejegyzésében erre is utalt.

Indulni fogok egyesben, párosban és négyesben is (az más kérdés, hogy ez után a poszt után ki fog mögém ülni vagy inkább állni). 

Reális vagyok 37 évesen, két év kihagyás után, két gyerekkel egyesben nem fogok nyerni. Ne is várja senki. De el tudok érni egy jó eredményt és tudom, hogy a jelenlegi magyar mezőnyben – és talán a nemzetköziben is – én vagyok a legjobb vezérevezős” – írta Kozák Danuta.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Lesz csapat?

2021-ben Kozák Danuta volt a vezérevezőse az olimpiai aranyérmet megszerző magyar női kajaknégyesnek. Sorozatban harmadszor nyerte a számot Magyarország, s ezúttal – nem csupán a tavalyi világbajnoki hetedik hely miatt – nem az a kérdés: nyernek-e a lányok, asszonyok, hanem, hogy indul-e hazánk ebben a versenyszámban. Ugyanis, 

ha Kozák és Csipes is kivívja a csapattagságot, s ne adj Isten nem ülnek össze, nem lehet négyest összeállítani! 

A szituáció azért ilyen különösen kényes, mert a lehetséges 6 helyett csupán 4 olimpiai kvótát szerzett Magyarország női kajakban, s a négyes felkészítésével Csipes Ferencet bízták meg, s nem jelezték az illetékesek, hogy ez változott volna. S mivel az érintettek nem kívánnak nyilatkozni, vélhetően a válogatón sem kommentálják majd a fejleményeket. A szegedi napok azért beszédesek lehetnek a Maty-éren...

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Töltődjön fel a Mandinerrel!

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-97
2024. június 23. 20:55
🍓 ️ ­É­­r­­t­­­é­­­k­­e­­­l­­d­­ ­­a­­­ ­­s­z­­e­x­­­i­­­ ­­p­­u­n­­­c­i­m­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­.­­­𝐗­𝟏­­­𝟖­­.­𝐅­­­𝐔­𝐍
Bodzay
2024. június 03. 14:38
A polgári szocializáció szánalmas csődje a közösségi média beteges, primitív exhibicionizmusa.
paracelsus-2
2024. június 03. 09:28
Úgy tűnik, a napvilágnál is sötétben bolyongók nem szeretnek, vagy nem képesek szembenézni a valósággal. Jobb esetben álmodozók, rosszabb esetben... Legtöbbet a jellemtelen, szarkavaró Kozák fog veszíteni, ha kimarad a párosból/négyesből. Egyéniben semmi esélye. Csipes Tamara simán nyerhet párosban az új összeállításban is, és a négyesnél is kiderülhet, hogy alattomos Danuta sem nélkülözhetetlen. Pontosan tudja ezt ő is, ezért aljasodott le ilyen mértékben.
machet
2024. június 03. 07:46
Klasszikus kis magyar játékok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!