Csipes Tamara: Ezzel én már nem foglalkozok! – Mandiner-interjú

A név és a családi hagyomány kötelez. Csipes Tamara édesanyja, Orosz Andrea válogatott úszóként, édesapja, Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozóként magasra tette a lécet. Amit végül – kalandos pályaívet leírva – még felül is múlt a 2018 óta édesanyaként versenyző 34 éves klasszis, aki a női négyessel kétszeres aranyérmes és legutóbb, Tokióban egyesben is szerzett egy szépen csillogó ezüstöt. 2023 amolyan átmeneti esztendő volt a pályafutásában: a világbajnokságon egyesben a 3., a négyessel mindössze 7. lett. A női szakág megtorpanását is jelzi, ezzel együtt Csipes Tamara lett az év női kajakosa a mögöttünk hagyott évben Magyarországon. Idén újra nagyot produkálna, akár három versenyszámban is éremesélyesként indulhat a párizsi olimpián.

Tokióban Milák Kristóffal egyetemben ön lett a legeredményesebb magyar sportoló egy arany és egy ezüstéremmel. Párizsban is hasonlóan sikeres lehet?

Nem úgy szeretnék kimenni, hogy én leszek a legeredményesebb. Inkább úgy, hogy mindenhol az érem a cél nyilvánvalóan. Azért ne feledjük, egy egyéni szám mellett kettő, a páros és a négyes nem csak rajtam múlik, csapathajó. Az első lépés, hogy mindháromban kivívjam a helyemet a tavaszi válogató versenyeken. Minden adott ahhoz, hogy sikerüljön ugyanaz, mint 2021-ben. Remélem, hogy össze is jön!

2017-ben született a kislánya, Olívia. Most már talán jobban felfogja, sportolóként mit csinál az anyukája. Számos sikerrel a háta mögött mi motiválja, viszi még előre, neki is bizonyítani akar?

Van bennem egy olyan, hogy szeretnék példát mutatni a lányomnak, bár még csak 6 éves. Igazából mindenkinek meg kell találnia azt, amiben ő jó, ki tud teljesedni, sikerélménye van. Mindegy, hogy a hobbija, a munkája. Nekem a kajakozás az, amiben sikeres vagyok, amit jól csinálok.

Amikor már azt fogom érezni, hogy nyűg és nem akarok magamnak tovább bizonyítani, mert elértem, amit kitűztem magam elé, akkor lesz vége. Nyilván addig, ameddig az ember fel nem nő, a külvilágnak szeretne bizonyítani, de az én esetemben már abszolút csak rólam van szó. 

Még akkor is, ha az édesapja az edzője is egy személyben?

Egyértelmű, hogy extrán hatott rám, és gyerekkoromban szerettem volna teljesíteni. Szerintem én már elértem, amit „el kell érni” egy sportágban. Tényleg csupán arra vágyom: ameddig én ezt élvezem, ki tudom magamból hozni a legjobbat a kor, illetve az anyaság ellenére, addig kajakozzak. Egy elég erős szférából jövök, úgy értem, hogy még versenyeztem Kovács Katalinékkal, Janics Natasáékkal, az én korosztályomban pedig ott van a két évvel idősebb Dana (Kozák Danuta, az idén, második gyermeke születése után újra versenyző hatszoros olimpiai bajnok – a szerk.). Mindezek ellenére 

Ami persze jó, ugyanis így a csapathajókkal mindig értem el nagy sikereket, de szeretek is másokkal egy hajóban lenni, megtanultam, milyen alkalmazkodni. Viszont most meg tapasztalom azt, milyen az, ha önmagadért csinálod csak és nem mindenkiért.

Csillogó szemekkel beszél arról, hogy egyéniben is eljött az ön ideje. Ugyanakkor a párizsi csapatba kerülésért a visszatérő Kozák Danutával és tokiói páros társával, Medveczky Erikával, valamint a feltörekvő fiatalokkal is meg kell küzdenie a jelenlegi négy-, a kvalifikációs sorozat végére remélt hat kvóta egyikéért. Valamint azzal a teherrel, hogy az utóbbi játékokon többségében a női kajakosok szállították az aranyérmeket. Ezzel hogy birkózik meg?

Én úgy nőttem fel, hogy Dunát lehet rekeszteni az aranyérmekből a női szakágban. Nekem elsősorban nem is az a fontos, hogy egy érmet a nyakamba akasszanak. Nem ez az elismerés, nem a díj, hanem az, hogy odaállok a rajgépbe, és mondjuk kajakozok egy olyan időt, amire odajönnek mondjuk más olimpiai bajnokok. Az igen! Számomra az az elismerés, nem az, hogy milyen színű érmet kapok. Ha például bronz, de egy olyan teljesítménnyel, akkor tudom azt, hogy jól csináltam valamit. 

Én úgy szocializálódtam, hogy eleve mindig teher alatt voltam minden irányból. Most már ezt le tudom venni a vállamról. 

Eszébe sem jut, mi történik, ha nem sikerül?

Nem. Azért, mert másoknak nem sikerül, ne azért sikerüljön nekem! Ez olyan, hogy a gyerek hoz egy kettest az iskolából, és mondjuk neki, hogy ez nem túl jó, miért nem tanul? Erre azt válaszolja: mindenkinek kettes lett. Számomra ez nem kifogás! Pont nem érdekel, hogy kinek mi lett... Tehát, ha senki nem jutna döntőbe, csak én, akkor sem érezném magam felelősnek, hogy aranyérmet kell hoznom. Tudom, mire vagyok képes, mi a reális cél, és azt akarom elérni függetlenül a körülményektől. 

Reális lehet három érem Csipes Tamarának a párizsi olimpián?

Tokióban is ez volt a cél, háromból kettő sikeredett. Most is megcélzom a hármat, úgy érzem, ez reális. Persze függ a csapattársaktól is, ki milyen formába kerül. A 2023-as világbajnoki hetedik hely a négyessel remélem, hogy egy egyszeri kisiklás volt. Én magam sem tudok sok okosat mondani róla. Nem egy, hanem több pici sebből vérzett, ami sokkal nehezebb korrigálni, mint amikor egy baj van. Egy nagy baj, de azt ki lehet javítani. Ellenben ha sok kicsi van, észre sem veszed, és mikor derül ki? A versenyen. 

Párizs után kezdi az iskolát a kislánya. Mennyire tud mellette a kajakozásra, az élsportra koncentrálni?

A kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás teljesen helytálló. Amikor született, csak etetni, altatni kellett, és egy helyben maradt. Magammal viszem edzőtáborokba, nem hagyom otthon mással. Ahhoz képest, hogy valakik 8 órára bölcsődében hagyják a gyereküket, szerintem én zseniálisan megoldottam, hogy nagyon sok időt tudtam vele tölteni. Talán, ha összesen két edzésen nem volt velem. Ugyanaz lesz a tavaszi menetrend, mint Tokió előtt: az oviból ki fogom kérni, tulajdonképpen egy ugyanolyan évet fogunk végig csinálni.  

Nyitókép: Csipes Ferenc és Csipes Tamara a 2023-as világbajnokságon, Duisburgban. Fotó: MTI/Kovács Tamás