„Ugyanúgy edzek tovább, ugyanúgy meghalok minden edzésen” – a kétszeres olimpiai bronzérmes magyar fiatal a Mandinernek

Kijelenthető, hogy Fojt Sára életét jelentősen megváltoztatta, hogy 20 évesen két bronzéremmel debütált egy olimpián. Ez minden előzetes várakozást felülírt, ugye?

Természetesen! Már csak azért is, mert az ötkarikás újoncok felé nem volt konkrét elvárás az éremszerzés. Nagyon örülök, hogy sikerült mégis túlteljesíteni a várakozásokat, és igazolni: jó úton járunk. Személy szerint úgy voltam vele, hogy ha már több számban sikerült kivívnom az indulás jogát, egy érmet mindenképpen szeretnék hazahozni. A négyesben szerzett bronzérem, és az, hogy felállhattunk a dobogóra, akkora lendületet adott, hogy úgy éreztem: onnantól kezdve megállíthatatlanok leszünk, és minden lehetséges!

Miként élték át a páros finálé utáni pillanatokat? Nem mindennapi körülmények között, célfotó után, a németekkel holtversenyben lettek harmadikok 500 méteren, miközben ugyanebben a számban a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra duó ezüstérmet szerzett.

Tulajdonképpen a mai napig nem tudom megfogalmazni, milyen érzések kavarogtak bennem, hiszen annyi mindent átéltünk hihetetlenül rövid idő alatt, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Az eredményhirdetés alatt természetesen hatalmas volt bennünk a drukk, már csak azért is, mert éppen egy olimpián történt velünk meg mindez. 

Számomra természetesen ez volt az olimpia, de nyugodtan mondhatom, életem legfelejthetetlenebb pillanata. Azóta is azt mondom: akkora élménycunami volt ez az egész, hogy bármikor újraélném,

A sportágválasztás az ön esetében különösen érdekes lehet, hiszen semmiképpen sem nevezhető robosztus alkatnak. Miként jött az ötlet, hogy egy 8 éves, törékeny kislány éppen a kajakozást válassza?

Sokan még most sem értik, hogyan állt össze nálam ez a kettősség. Egy iskolai toborzás során ismerkedtem meg a kajakozással. Az első pillanatban annyira megfogott az edzők lelkesedése, és amilyen átéléssel beszéltek a sportágról, hogy már aznap le szerettem volna menni a kajak-kenu-telepre. Addig győzködtem anyáékat, hogy le is vittek. Az a délután úgy magával ragadott – a Kis-Duna, a természet közelsége –, hogy nem volt kérdés: kajakozni kezdek, és azóta is töretlen a szerelem a sportág iránt. Ráadásul abból a szempontból is szerencsém volt, hogy a nevelőedzőmnek, Molnár Gábornak én voltam az első tanítványa. Vele a mai napig tartom a kapcsolatot, sok mindenben kikérem a véleményét.

Van előnye is a törékeny alkatának?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen is egy ideális kajakos alkat, de nem nagyon jutottam dűlőre. Ott van például Csipes Tamara, aki nagyon sokszor akkora mint én; ő is hihetetlen gyors tud lenni a vízen, és én is jó úton haladok efelé.

Sorozatban jöttek is a sikerek, de a kezdetekben mi volt az álom? Mit szeretett volna elérni?

Azért jó a kérdés, mert a kajakozás bármennyire is szerelem volt első látásra, a kezdetei időkben sok minden mást is csináltam mellette: zeneiskolába jártam, és kislányként még fogalmam sem volt arról, hogy mivel is szeretnék hosszú távon foglalkozni. De ahogy jöttek a sikerek az utánpótlás-korosztályban, mindez azt igazolta: nem csak megtaláltam a helyem, hanem jó úton is járok, és egyre merészebb célokat is kitűzhetek magam elé. Rövid távon egyértelműen az olimpiai részvétel volt a legfontosabb, és hogy ott dobogón állhassak. Szívből örülök, hogy ez ilyen hamar össze is jött.

Említettük már Csipes Tamarát mint a kajakcsapat vezéralakját. Neki mekkora szerepe van a sikerekben?

Taminak nagyon nagy érdeme van abban, hogy mi, négyen ennyire jól összekovácsolódtunk. Tapasztalt versenyzőként nyilván volt egy elképzelése arról, milyen szellemiségű csapatban tud igazán nagyot alkotni, ideálisan dolgozni. Próbált nekünk mindenben segíteni, csiszolni minket annak érdekében, hogy ütőképes csapattá váljunk, és erre természetesen mi vevők voltunk.

A sikerekhez nagyban hozzájárul az, hogy a pályán kívül is jóban vagyunk egymással. Mindenkinek könnyebb és egyszerűbb, hogy örülünk egymás sikereinek is. 

Talán nem bántom meg, ha azt mondom: Párizs előtt csak a sportág berkein belül volt ismert. A két bronzérem mennyiben változtatta meg az életét?

Én is érzem, hogy az olimpia óta felkapottabb, talán ismertebb is lettem. Ez eleinte kicsit furcsa volt, de a személyiségemet nem változtatta meg, hogy nyertem két bronzérmet egy olimpián.

A két bronzérem abban óriási segítséget nyújt, hogy ezek után egy keményebb edzésbe is könnyebben tudok beleállni, úgymond könnyebben bele is halok, hiszen már tudom, hogy meglesz az eredménye. Talán annyiban változott meg az életem, hogy jóval több helyre hívnak, mint korábban, és bár nagyon nehéz mindenkinek megfelelni, mindenhová elmenni, de megpróbálom. Szerencsére azért ez már kezd lecsendesedni, így abszolút tudok az edzésekre koncentrálni.

Megismerik az utcán, vagy éppen előfordult, hogy nem kellett kifizetni egy számlát az étteremben?

Közvetlenül az olimpia után előfordult, hogy felismertek az utcán és az étteremben is, de olyan azért nem történt, hogy ingyenebédet kaptam volna, mert nyertem két olimpiai bronzérmet. 

Nyilván nem a pénz a legfontosabb egy sportoló karrierjében, de mennyiben könnyíti meg az életét, a további felkészülést a két olimpiai bronzéremért járó 60 milliós honorárium?

Természetesen ez egy biztos alap, amely nagy segítség, hiszen nemcsak a mindennapokban, hanem a felkészülés során is egyfajta nyugalmat ad. Érdekes: közvetlenül az olimpia után nem fogtam fel, hogy mit is értem el, és ez mekkora elismeréssel jár. Kellett egy kis idő, mire ez leülepedett bennem... Mindez azért is alakult így, mert sosem azt nézem, hogy miért, mi jár, mivel én csak versenyezni szeretek.

Talán kevesen tudják, de a Magyar Honvédség Sportszázadának tizedesét is tisztelhetjük a személyében.

Egyrészt anyukám a honvédségnél dolgozik, másrészt több élsportolótól is hallottam erről a lehetőségről. Nagyon örülök, hogy belevágtam, ráadásul erre is egy kihívásként tekintek. Elvégeztem egy alapkiképzést, de a mindennapokban inkább a toborzásban veszünk részt. Emellett természetesen megtiszteltetés, hogy a Magyar Honvédséget a nemzetközi versenyeken is képviselhetem.  

Mire jut ideje a kajakozáson kívül?

Nem sok minden, hiszen egy élsportolónak 24 órában arról szól egy napja, hogy mindent a sikereknek rendeljen alá, de igyekszem azért – főleg az alapozó időszakban – különböző programokat beépíteni az életembe a családdal, barátokkal. Mindez azért sem egyszerű, mert tanulok is: az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatója vagyok. Versenyidőszakon kívül kicsit az étkezésben is elengedhetem magam: ilyenkor a különböző ízesítésű tészták és pizzák jöhetnek minden mennyiségben!

Népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy a 2025-ben a Magyar Parasport Napja nagykövete lett a kétszeres paralimpiai bajnok kajakos, Kiss Péter Pál társaságában.

Nagyon jólesik, és nagy megtiszteltetés, hogy idén én lehetek az egyik nagykövet. Szeretném elérni, hogy minél több ember még jobban megismerhesse ezt a csodálatos közösséget, hiszen számomra is egy különleges élmény köztük lenni, és tanulni tőlük.  

Nyitókép: heol.hu