„Az ukránokat ne engedjük be, a pénzünket meg ne engedjük ki” – Orbán Viktor a Brüsszelbe tartó repülőn nyilatkozott a feladatokról

A miniszterelnök a brüsszeli érkezése előtt beszélt az uniós csúcsról.

A magyar miniszterelnök elmondta: ha Brüsszel hozzányúl a befagyasztott orosz vagyonhoz, annak súlyos következményei lehetnek az európai gazdaságra nézve.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Orbán Viktor interjút adott Bohár Dánielnek úton Brüsszel felé, amelyben elmondta, hogy két célja van az uniós csúcson: „az ukránokat ne engedjük be, a pénzünket meg ne engedjük ki”.
Az interjú hosszabb verziójában a miniszterelnök elmondta: amíg ő nem érkezett meg, Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot.
„Ez úgy történik, hogy az ukrán és a kapcsolódó pénzügyek kérdésében én írásban leírtam a magyar álláspontot a Tanácsnak, és odaadtam Fico miniszterelnök úrnak, és azt kértem ha ez szóban is szükséges, akkor ezt szóban is erősítse meg”
– magyarázta Orbán Viktor.
A budapesti békecsúcs elhalasztására is kitért a magyar miniszterelnök és részleteket nem mondott, de kijelentette, hogy „lesz békecsúcs Budapesten.”
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Brüsszel célja az ukrán csatlakozás közelebb hozatala, ami eddig sikeresen meg lett akadályozva.
A befagyasztott pénzekkel kapcsolatban elmondta: ez egy nagyon bonyolult kérdés.
„Miután az oroszok – de mindegy is kiről van szó – a saját valutatartalékukat elhelyezték európai bankokban egy Euroclear nevű cégnél egy nagyobb összeget és még más magánbankoknál, és erről mind szerződések vannak és garanciák. Európában az egy jó üzletág, hogy a világ más országai euróban tartalékolják a pénzük egy részét és Európában helyezik el, de
hacsak egyetlen egy országét is egyszer elvesszük, ennek a biznisznek vége van, a büdös életben többet senki nem fog megbízni semmilyen európai pénzügyi intézetben, ha a tartaléka elhelyezéséről van szó”
– mondta el az első problémát a miniszterelnök.
Szerinte a második probléma a potenciális perek. A harmadik, hogy ez ronthatja az amerikai-orosz tárgyalásokat. A negyedik pedig, hogy jöhet a retorzió. Mivel magyar cégeknek van vagyona Oroszországban, ezért Magyarországnak nem érdeke ez.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy küszöbön van egy orosz-amerikai békecsúcs, ezért jobban tenné az EU ha nem is tárgyalna Ukrajnáról. A miniszterelnök elmondta:
„Régóta javaslom minden ülésen, ma is fogom: az Európai Uniónak önállóan is tárgyalást kell kezdeni Oroszországgal. Egyszer tán ide is eljutunk.”
Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP
Ezt is ajánljuk a témában

A miniszterelnök a brüsszeli érkezése előtt beszélt az uniós csúcsról.

***