„Minden dolog nehéz, mielőtt könnyűvé válik”

Na, és amikor megvolt az artista manőver, akkor mint egy gőzmozdony, hatalmasat fújtatva, végre a kezeimről a lábamra állhattam, egy másik hasonlóan laza és bemelegítő mozdulat kezdetéig, de még mindig a gerenda tetején. Egy percig sem éreztem úgy, hogy valami könnyű dolog volna születőben, hiába próbáltak naponta többször is ezzel a dumával ámítani. 

Alázatos, precíz, sokszor roppant monoton munkával, az önsanyargatás legádázabb formáit is elsajátítottuk az edzéseken a siker érdekében, hogy végül szemmel láthatóan is igazi tornászokra hasonlítsunk a sportági kritériumok szerint. Behúzott hassal, lehúzott vállakkal, peckes fejtartással és fura, kissé kifelé kacsázó léptekkel tipegve, a napi balettórák nyomait cipelve. Évtizedek távlatából tekintek most vissza erre a voltegyszeregy tornászkorszakra, és még mindig szeretem a súlyát annak az érzésnek, hogy

A születő teljesítmény tisztelete, a nehézből fokozatosan könnyűvé váló mozdulatok varázsa, a szemet gyönyörködtető precizitás, a totálisan lehetetlen dolgok amúgy habkönnyű tálalása. Ez az, amit imádok a sportban. Ezt tudják azok a profik, akikért mi, sportrajongók megtöltjük a lelátókat, átvirrasztjuk az éjszakát, rekedtre üvöltjük magunkat a képernyők előtt, vagy az arénából hazafelé. Létezik-e annál csodálatosabb emberi kreáció, minthogy az agy kiadja a parancsot, aminek a végén – vegyük például Michael Jordant –, a test végrehajtja ezt az utasítást. Végrehajtja, vagyis bezsákol a kosárba, de teszi mindezt úgy, hogy közben sétál pár lépést a levegőben, megpihen egy picit odafenn a magaslaton, kikacsint egy kisgyerekre, nyomatékosan még a nyelvét is kitolja egy cseppet, s a körmét csak azért nem kezdi el reszelni odafenn, a mozdulat csúcsán, mert az egyik kezét mégiscsak lefoglalja egy labda. Miután ezekkel végzett, még mindig fenn van a levegőben,

Ilyen varázslatokért persze ki sem kell tennünk a lábunkat itthonról, hiszen szállítják azt gazdagon a mi sportikonjaink is. A napokban búcsúzó Görbicz Anita büntetői a mesterfok olyan szintjéig jutottak, hogy illő lett volna átnevezni a kategóriát, ekképpen: „Menj lányom, és lőjj be egy Görbét”!

Említhetném persze Egerszegi Krisztina egykori vízfekvését is, amely már akkor, az újkori Hungarikumok sorába passzolt, a svédcsavarhoz meg annyi közük volt a skandinávoknak, hogy svédhetetlen volt számukra, ahogy a magyarok lőtték. 

Kammerer Zoltán tankönyvi kajaklapátos vízfogása, Gyurta Dániel ufonisztikus londoni hajrája, Kásás Tamás semmiből megszülető bomba góljai olyan táplálékot adtak a szemünknek és olyan lüktetést a szívünknek, amiért újra és újra vágyjuk, akarjuk ezt az érzést. Nézni, befogadni, átszűrni magunkon, de főleg átélni a non-stop libabőrös pillanatokat.

Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy mostantól kezdve csupa hozzám hasonló sportmániákus társaságában a Mandiner.hu sportrovatában írhatunk önöknek a sportról. Manapság, amikor hetente olvasom külföldi kollégáimtól a pandémia okozta válság miatt megszűnő és kitűnő szakembereket utcára bocsátó sportszerkesztőségek rémtörténeteit, akkor valóban igazi privilégium, hogy mi belekezdhetünk egy új sportújságíró közösség építésébe. 

Ígérhetem, hogy olvasóink a sportvilág legkülönlegesebb, leginkább jelenségszámba menő szereplőiről, anekdotába hajló történeteiről olvashatnak majd, ha velünk tartanak. Azt is tudjuk persze, hogy amikor az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportolói teljesítményekről mesélünk majd önöknek, azalatt a háttérben valaki, látványosan profitot számol, hiszen a sport bizony üzlet, méghozzá a világ szórakoztató iparágának egyik, ha nem a legnagyobb szelete.

Társadalmi ügy, népegészségügyi kérdés, a tudomány és a technika fejlődésének legkiválóbb tesztterepe, hiszen, ha valami itt, a csúcsrajáratottak világában beválik, az bizonyosan működik a civilek között is. Ahogy a technikai sportok konkrét példáin át láthattuk már, ami egyszer a boxutcában, éles versenyben bevált, azon ma lehet, hogy épp kényelmesen ringatózunk a bal 1-ben.

A sport tényleg egyetemes nyelv, s miközben ma dömpingszerűen szakadnak ránk a legkülönbözőbb felületekről a sportadatok, mialatt azt látjuk, hogy mániákus sportbloggerek valóban mélyre ásó elemzésekre képesek és jól, amíg azt érzékeljük, hogy egy-egy sporteseményen elkapott fotóval és néhány sportos fordulattal pár poszt után ma már sportriporternek deklarálja magát akárki, akkor azért mi még hiszünk az alapos és izgalmas háttérsztorikban. Nagyon sokan és nagyon jól művelik ezt a hivatást, s hogy más ne mondjak, egy picivel arrébb, a „Nagytesó”, az nso.hu – támogatásukat előre is köszönjük –, behozhatatlan fegyverzettel és nagyszerű csapattal áll készen a sportot fogyasztók kiszolgálására. 

Ebben a szolgálatban szeretnénk mi, a Mandiner.hu sportrovatában egy picit más hangon szólni önökhöz, mert hisszük, hogy a sport nem csak akkor izgalmas, ha valaki berúgja, vagy kihagyja az ablak-ajtó szitut. Izgalmas a sporttechnológiai innovációk születésénél és izgalmas a laboratóriumokban, amikor a szabad-nemszabad határán billeg a sztori. Kényes, amikor az edzői módszerek közötti lavírozás a beszédtéma, s amikor azt látjuk, a sport jogi eszköztára is szinte kevés ahhoz, hogy

Azokat, amelyek, kimondom: az évtizedek óta állhatatos és a NŐI sport elismertségéért és elfogadottságáért folytatott harcunk legszilárdabb cölöpeit igyekeznek kirúgni, hiszen a fizikai teljesítmény biológiai alapját helyezik idézőjel közé. Ez ma már nem teoretikus problematika, hanem kézzel fogható, hiszen épp a tokiói olimpiára kapta meg az indulást jelentő zöldlámpát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól az első transznemű új-zélandi sportoló. Erről itt olvashat.

Mi, nem egy hatalmas halászhálóval, hanem egy finomszövésűvel kezdünk neki témáink begyűjtésének, és kicsemegézzük a legínyencebb fogásokat ezeken a felületeken. A valós teljesítményt tisztelve és fókuszban tartva, de más perspektívát is mutatunk majd a sportvilágból, amelynek hiszünk a hagyományos és örökérvényű értékeiben. Bizonyosan ez is picit nehéz lesz, mielőtt könnyűvé válik, és lesz nálunk is csúcsdöntés, rekord és szaltó, de annyit ígérhetek: salto, ezúttal mortale nélkül.

Nyitóképen: Csisztu Zsuzsa látható a szöuli olimpián, gerendán, egy hátsó támaszmérleget bemutatva. Fotó: Eileen Langsley