Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
A rendszerváltozás folyamatának legradikálisabb bírálói már a kezdetektől figyelmeztettek, hogy a fegyverekkel megtámogatott ideológiai elnyomás helyett eljött a gazdasági kényszerek kora. Az akkori zeitgeist nem engedett semmiféle elhajlást a washingtoni konszenzustól vagy harmadikutas lázálmokat. A szabadpiac jelszava alatt tagadták azt, hogy a folyamat gazdasági önfeladással, szuverenitásunk részleges elvesztésével jár. A neoliberalizmus tobzódását ma fizetjük, a Spar-botrány is erről szól.
A harminc évvel ezelőtti „a tankok helyett jöttek a bankok” mondás nem szól közvetlenül a kereskedelemről és a médiáról, pedig a pénzügyek mellett ez a két ágazat ugyanolyan kulcsfontosságú közvetítő terület, amivel uralni lehet egy ország bizonyos területeit. Az eltelt években bebizonyosodott, hogy a kiskereskedelem három évtizeddel ezelőtti átengedése a nyugati tőkestruktúráknak kiszolgáltatottá tette mind a magyar fogyasztót, mind a magyar beszállítót. Olyan, évtizedek alatt kifejlesztett kereskedelmi technológiát hoztak be, amivel mind a két oldalról le tudták fölözni a hasznot, és maximalizálták a nyereségüket. Már ameddig működött az üzleti modelljük.
A fogyasztók szemszögéből nézve a rendszerváltozás idején az látszott, hogy hozzánk is megérkeztek a kereskedelem új katedrálisai, ahol minden kapható, ráadásul a folyamatos akciózás azt az érzetet keltette, hogy a vásárlók érdekeit szolgálják azzal, hogy az árak is alacsonyabbak némely esetben. Az árubőség arra késztetett, hogy telerakjuk a kosarakat, és a néhány olcsóbb termékkel becsábított fogyasztó bele sem gondolt abba, hogy jóval többet költött, mint ha a sarki boltban vásárolt volna.
Ha csak az utóbbi éveket vesszük, a magyar infláció fő okozójának sokan az élelmiszer-kereskedelmet tartják. Tény, hogy a piaci szereplők nem a fogyasztók érdekeit tartották szem előtt, és ebből leginkább az élelmiszer-üzletláncok profitáltak. 2021 júniusa és 2024 februárja között hivatalosan 56 százalékos volt az élelmiszer-infláció, de sok terméknél 80-90 százalékos áremelést is tapasztalhattunk. A pandémia, majd az orosz–ukrán háború nyomán jelentkező globális inflációs hullámot meglovagolva az üzletláncok bőven magasabbra árazták a termékeiket, mint amennyire indokolt volt, azaz a kapzsinfláció jelentős mértékben hozzájárult a jelentős áremelkedéshez. Látni kell, hogy amikor a kormány bevezette a hatósági árakat, az üzletláncok többsége, beleértve a Spart is, a szabályozott árucikkek kínálatát visszafogta, a helyettesítő termékeket pedig túlárazta.
Tavaly a Makronóm Blog az Árfigyelő bevezetéséig folyamatosan összehasonlította az árakat az üzletláncokban. Márciusban azt is megvizsgáltuk, hogy Komáromban a határ két oldalán miképp alakultak az árak. Megállapítottuk, hogy még 378 forint/eurós árfolyam mellett is érdemesebb volt Magyarországon bevásárolni. Érdekes módon őszre ez megfordult, és szinte minden árufélét jobban megérte Szlovákiában megvenni. Akkor már a magyar gazdaságpolitika is aktívan beszállt az infláció elleni küzdelembe, de hiába indult erősödésnek a forint, az üzletláncok úgy áraztak, mintha 420 forintba kerülne egy euró. A folyamatnak van egy újabb fordulata is: úgy tűnik, hogy az Árfigyelő és a kötelező akciózás megtette hatását, a szlovákiai oldalon azonban az élelmiszer-infláció továbbra is jelen van. Már nincs jelentős eltérés, a vizsgált huszonöt tételből csak tizenegynek volt kedvezőbb az ára Szlovákiában, érdekes módon főleg
a zöldségeké. A húsfélék és a napi menük akár
20 százalékkal olcsóbbak Magyarországon.
Érdemes körüljárni az üzletláncok szerepét a hazai feldolgozóipar szemszögéből is. Amikor a multik megjelentek, az élelmiszergyártókat meglepték az olyan fogalmak, mint a listázási ár vagy a kötelező akciózás intézménye. Érdekes módon az utóbbi csak most zavarja a Spart. A feldolgozók kiszolgáltatottá váltak, a gyártóknak be kellett vállalniuk a pluszkiadásokat, ha forgalmat akartak elérni – igaz, kisebb bevételek mellett, ami inkább csak a túlélést szolgálta, nem pedig a folyamatos fejlődést. Felméréseink és
az Árfigyelő adatai szerint a Sparnál jellemzően drágábbak egyes húsáruk, mint a versenytársainál,
ami feltehetően azért van, mert saját húsüzeme van, amelynek működését nem kívánja korlátozni. Azért azt is le kell szögezni, hogy a feldolgozóink jelentős lemaradásban voltak a nyugati társaikhoz képest. Fejlesztésre lett volna szükség, hogy bírják a versenyt, ám ehhez hosszú távú, stabil beszállítói szerződések kellettek volna. A külföldi üzletláncok rövid távú kontraktusaira alapozva nem lehet nagy beruházásokat elindítani.
A külföldi üzletláncok polcain a hazai gyártású termékek 2010-ben 69 százalékban voltak jelen, ez 2014-re 75 százalékra emelkedett. A folyamat azzal magyarázható, hogy a magyar fogyasztó a reálbére növekedésével elkezdte keresni a hazai termékeket, annak ellenére, hogy esetleg pár százalékkal többet kellett fizetnie értük. Tudatosította, hogy egy magyar árucikk gyakran magasabb minőséget képvisel, mint egy átlagos, nem prémium nyugati.
Ez a részarány egyáltalán nem rossz, a szlovákiai hazai termékek részaránya ekkortájt alig haladta meg a 40 százalékot, sőt az ottani Lidl polcain csak az áruk ötöde volt hazai. Tegyük hozzá, hogy Magyarországon is a Lidl forgalmazott a legkisebb részarányban hazait – 2014-ben 68 százalékot, és ez csökkent 2020-ra a legnagyobb mértékben, 56 százalékra. Persze nem érdemes Szlovákiát ezen a téren Magyarországhoz hasonlítani, hiszen szomszédunk csak a szocialista hiánygazdaságban tudta elérni vagy inkább csak kimutatni az önellátást, Magyarország pedig elvben akár 20 millió ember élelmiszer-ellátását is biztosítani tudná. A realitás viszont ma az, hogy a megtermelt élelmiszerrel 13 millió embert tudnánk ellátni.
A hazai termékek aránya 2020-ra 66 százalékra csökkent. Bár még nincs konkrét adat, az infláció fokozódásával a magyar feldolgozók további teret vesztettek a polcokon. A bizonytalanság időszakában a fogyasztók újra árérzékenyebbek lettek, a hazai versenyzőknek viszont a hatékonyabb nyugati vetélytársaikkal kell megküzdeniük. Jó hír lehet azonban, hogy
a kormány soha nem látott fejlesztési forrásokat kíván befektetni az élelmiszeriparba
azzal, hogy a maximális mértékre emelte az uniós forrásokhoz kapcsolt tagállami kiegészítést – igaz, ennek a hatása csak évek múlva lesz érezhető.
Tény, a tervezett élelmiszeripari fejlesztéseknek – az üzletláncok gyakorlata miatt – így is nehéz lesz áttörniük a piaci korlátokat. A kisvállalkozásoknak termékbevezetést, gyártási beruházást kellene végrehajtaniuk, és meg kellene találniuk a megfelelő piacot. Az üzletláncok viszont megkövetelik, hogy rögtön az optimális mennyiségben szállítsák az új árucikket, és nem biztos, hogy a kisvállalkozásoknak lesz ehhez megfelelő tőkéjük. Márpedig a magyar gazdaságpolitika fontos paradigmája, hogy ne csak a nagyok fejlődjenek, hanem a kicsik is, belőlük pedig lehetnek közepesek, majd nagyok, akár regionális bajnokok.
Nem véletlenül használtuk írásunk elején a multik által kialakított kereskedelmi katedrálisok kifejezést. A hasonlat azt is mutatja, hogy sokan az istentisztelet helyett vasárnaponként a nagybevásárlást választják. A két legnagyobb, a Tesco és a Lidl a Crefoport adatbázisa szerint mintegy 200-200 „katedrálist” tart fenn. Talán ezzel is magyarázható a Spar gyengébb üzleti eredménye, hiszen már 368 saját intézményt működtet, emellett 273-at franchise modellben. A társaság az összes bevétele 34,8 százalékát fordítja a mindennapi működésre, közvetlen vetélytársainál, a Lidlnél 16,3, a Tescónál pedig 26,3 százalékos ez az arány.
A hazai üzletláncok pedig a magyar vidék számára oly fontos „kápolnákat” üzemeltetik. A Coop 2300 boltot működtet, és 500 kisvállalkozóval van kapcsolatban, a CBA boltjainak a száma is majdnem 2000, és a Reál is majdnem ugyanennyi tagból álló franchise-rendszert üzemeltet. Sokatmondó az is, hogy a magyar üzletláncok 2010-ben 17, 2014-ben 11, 2020-ban pedig 12 százalékponttal több hazai árut forgalmaztak, mint a hat legnagyobb külföldi lánc átlagosan. Megjegyzendő még, hogy számításaink szerint
a három legnagyobb hazai üzletlánc a forgalma arányában átlagosan kétszer annyi nyereségadót fizetett be, mint a legnagyobb hat külföldi.
A túlfogyasztásra ösztönző kereskedelem nem segíti a fenntarthatóságot. Egyes becslések szerint az EU-ban a megtermelt élelmiszer közel 40 százaléka a kukában landol – hogy a gazda szemétdombján vagy a vevő, esetleg az üzletlánc kukájában, az már nem annyira lényeges. Nem csoda, hogy a valódi fenntarthatóságért aggódók, akik elsősorban nem a szén-dioxid-kibocsátást nézik, a legközelebbi kis boltokat ajánlják, ahol nem késztetik meggondolatlan pénzköltésre az embert különféle eladási technikákkal. A legjobb, ha a vevő megtalálja a maga gazdáját, akitől közvetítő nélkül tud vásárolni; a lényeg, hogy az ellátási lánc minél rövidebb legyen, minél kevesebb szereplő nyerészkedjen rajta – nem véletlen, hogy azt ajánlják, lehetőleg 50 kilométeres körzeten belül megtermelt élelmiszert vásároljunk, hiszen így nemcsak a szállítási költség, hanem a kibocsátás is kisebb.
Amikor pedig a minőségről van szó, javasoljuk, hogy inkább legyen mindenki egy kicsit patrióta, pár forintért ne károsítsa az egészségét, a fenntartható környezetet, illetve a hazai gazdaságot. Amúgy sem logikus, hogy például a tej a régiónkból kiutazik Nyugatra, hogy onnan átlagos minőségű joghurtként vagy sajtként jöjjön vissza.
A szerző a Makronóm Intézet elemzője
„Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen a kiszámítható gazdasági környezet és a forint stabilitásának megőrzése” – fogalmazott a miniszterelnök.
A Tisza-kormány tervei szerint a jelenlegi 27 százalékos áfakulcsot 5 százalékra csökkentenék.
Oroszország homlokegyenest szembemegy az Egyesült Államok elrettentési stratégiájával.
Nem csupán kelet-közép-európai összevetésben állunk jobban több országnál.
A szélsőjobboldali politikai erők térnyerése Romániában túlmutat a pártpolitikai versenyen. A befektetők, a hitelminősítők és az uniós partnerek számára a legfontosabb kérdés az, hogy az ország képes marad-e fegyelmezett, kiszámítható és Európa-kompatibilis gazdaságpolitikát folytatni.
Legfrissebb gazdasági előrejelzésében az EU végrehajtó szerve kijelentette, hogy az iráni konfliktus az egész kontinensen magasabb inflációt fog eredményezni.
Szinte minden nagy külföldi médium beszámolt arról, hogy Magyar Péter alaptörvényt módosítana az államfő leváltása céljából. Szinte senki sem fogalmazott meg kritikát azzal szemben, hogy Sulyok Tamást ily módon távolítanák el tisztségéből.
A Politico szerint Magyar Péterék már nem akadályozzák a több tízmilliárd eurónyi uniós katonai támogatás kifizetését.
