Kanadai innovációkutató: Ingyenpénz helyett a munkahelyeket kell megmenteni

A segély rövidtávú, a munkahely hosszútávú megoldás

A minap napvilágra került magyar munkahelyvédelmi intézkedések alapján úgy látszik, hogy a kormányzat továbbra is hosszabb távú stratégiában gondolkodik, mint amit számos nyugati országban látunk – ezen országok ingyenpénzt „szórnak” a gazdaságokra a koronavírus okozta gazdasági válság hatásainak enyhítése céljából.

Ez azonban legfeljebb rövidtávú, nem hatékony, és eladósodáshoz vezető megoldás. A nemzetközi közgazdasági közösségben ezért egyre többen fogalmazzák meg azt, hogy

Ezt épp egy neves innovációszakértő, a többszáz publikációt jegyző kanadai William Lazonick nyilatkozta a március 25-én adott interjújában. Szerinte a feltétel nélküli alapjövedelemhez hasonló megoldások – ilyen a beszédes nevű helikopterpénz ötlete is – rengeteg olyan embernek nyújtanának kifizetést, akinek arra semmi szüksége. Felveti, hogy Amerikában sokan nem jutnak megfelelő minőségű egészségügyi vagy oktatási szolgáltatáshoz, az elpazarolt segélyekből szerinte inkább lehetne erősíteni a képzéseket.

Lazonick szerint az a fontos, hogy folyamatosan legyen munkahely, biztonság és stabil munkajövedelem, már csak azért is, hogy a képzettebb dolgozók ne kezdjenek azokkal versengeni az állami segélyekért, akik esetleg tényleg képtelenek dolgozni.

Felveti, hogy ha már fizet az állam valamiféle támogatást, akkor ez ne az otthoni semmittevésért járjon,

még ha kevesebb is a munka egy cégnél. Valószínű ugyanis, hogy épp a felszabaduló időnek köszönhetően sikerül a vállalatnál bevezetni néhány új megoldást, amelyekre addig senki sem gondolt. 

Összeomlás helyett tanuljunk, változzunk, fejlődjünk

Lazonick egy példával élve rámutat, hogy egy étterem dolgozói hazamehetnek és kaphatnak ingyenpénzt, de ha ehelyett megőrizzük a munkahelyüket és aktívak maradnak, akkor a cég esetleg elkezdheti pótolni korábbi hiányosságait, megtanítva a dolgozókat az online reklám, a weblapszerkesztés vagy a közösségi média üzleti célú használatára. A tanulásból rövid és hosszú távon is bevétel keletkezik, például akkor is, ha egy étterem kiépíti a házhozszállítási megoldásait. Persze ez a kieső bevételt nem pótolja, de a cég megmentéséhez állami támogatással együtt elég lehet.

A közgazdász szerint a nagyvállalatok között is az aktív munkavégzést megőrzők lesznek sikeresebbek a jövőben. Amikor Lazonick egy utazását akarta lemondani az Expedia nevű amerikai cégnél, senkit nem tudott elérni telefonon, látszólag összeomlott az ügyfélkapcsolati részleg.

Ezzel szemben a Delta légitársaságnál egy olyan dolgozóval beszélt telefonon, aki elmesélte neki, hogy egyébként, normál esetben teljesen más a feladata a cégben. Így oldja meg a Delta, hogy minél több dolgozót őrizzen meg, és a fogyasztóit se veszítse el – hiszen egy vállalatnak ez is fontos szempont a jövőre nézve.

A segély nem segít

Lazonick úgy véli, egy alapjövedelemhez hasonló pénzosztás legfeljebb egy-két hónapra segítheti a túlélést, de hosszú távú és fenntartható jólétet a munka ad, ezért kell most kreatívan gazdálkodni a munkaerővel. Ráadásul minél több embert sikerül valamilyen módon tevékenyen tartanunk, annál kevesebbnek kell majd segélyeket osztani – vélekedik a kutató, aki szerint az is jobb az inaktivitásnál, ha a kormányzat teremt munkát és megrendelést a cégeknek. Sőt, a nagyvállalatok esetében a jelentősebb állami mentőcsomagokat is ahhoz a feltételhez kötné, hogy a cégek ne építsék le a munkaerőt.

Lazonick továbbmegy és megfogalmazza, hogy

minden kormányzati támogatás feltétele az lehetne, hogy a cég megőrizze a dolgozói munkahelyét,

tovább foglalkoztatva azokat. Idézi az északi országok példáját is, mivel azok az élethosszig tartó tanulást ösztönzik.

Hosszútávú gazdaságpolitikai fókusz

A magyar válságkezelés a segély helyett szintén a munkát, a tanulást, a teljesítményt ösztönzi. Utóbbi megoldás hosszabb távú gazdaságpolitikai szemléletet tükröz, hiszen célja a pénzügyi egyensúly megőrzése, miközben a reálgazdaságban is igyekszik meg- és átmenteni a magyar vállalkozásokat, illetve a munkahelyeket, segítve azok felkészülését a válság utáni világgazdasági versenyre. A magyar vállalatokban megtestesülő, megszerveződő tudás olyan érték, amit olykor csak évtizedek alatt lehetne újra felépíteni, de a világgazdaság öldöklő versenyében ennyi idő nem lesz – hiszen a rendszerváltoztatás és a szocialista kormányzás hibái miatt hazánk épp egy lemaradást igyekszik ledolgozni. A korábbi gazdaságpolitikai csapdahelyzetből Magyarország a 2010-es években már kilépett, szakítva azzal az időszakkal, amikor a dolgozni kívánó magyar embereket arra kényszerítette a szocialista, valójában neoliberális gazdaságpolitika, hogy adósságból finanszírozott szerény segélyekből boldoguljon. 

Az ingyenpénzzel ebben az értelemben az valós gazdasági problémákra reagálni nem kívánó állam „lekenyerezi” az egyént, úgy tekintve rá, mint akinek jóindulata rövid távú kifizetésekkel, feltétel nélkül megvásárolható. A helikopterpénz, ami már csak elnevezése szerint is pénzszórás, persze számos további problémát vet fel. Az egyik az, hogy vásárlásra bátorítja az embereket épp abban az időszakban, amikor a hatóságok otthonmaradásra szólítanak fel, a költési lehetőségek korlátozottak. És amikor a kínálati oldalt éppen mesterséges hibernációban tartjuk.

Adósságból segély, vagy hitelből értékteremtés

Mindezzel nem azt állítjuk, hogy a gazdaságpolitika nem teremthet forrásokat kreatív módon a nemzetgazdasági szempontból értelmes beruházásokra. Épp erről szólt a Makronóm hasábjain Szabó Gergely írása, aki amellett érvelt, hogy a válságkezeléshez szükséges pénz szó szerint előteremthető, ráadásul ehhez sem az IMF-re, sem a bankokra nincs szükség. Sőt, a pénzügyi szakértő úgy látja, az állam is teremthet pénzt önmaga számára, ráadásul kamatmentesen. Egybecseng ez Louis-Philippe Rochon véleményével, aki úgy tartja, gyakran esik szó monetáris és fiskális politikáról, de valamiért nem szokás hitelpolitikáról beszélni. Itt kell megjegyezni, hogy Magyarországon a magánszektor hitelállománya nemzetközi összevetésben kimondottan alacsony, ami most jól jöhet.

Mert bár az eladósodásból való segélyezés nem előremutató út, a hitelezésből történő termelő, hatékonyságot javító, munkahelyeket megőrző beruházások szükségességét nehéz vitatni. Ne külföldről kérjünk tehát pénzt, ahogyan azt a románok, vagy Bajnai Gordon tenné, hanem teremtsünk magunknak – persze ne azért, hogy szétszórjuk, hanem azért, hogy fókuszáljuk.

Pénzügyi lélegeztetőgép helyett a gazdasági egészséget megőrző intézkedésekre, spekuláció helyett értékteremtésre. Az ilyen hitelt idővel ki lehet termelni, azt vissza tudjuk fizetni. Nem külföldi szervezeteknek, hanem lényegében saját magunknak, jövőbeli önmagunknak.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.