Csak rajtunk múlik, hogy a robot elveszi a munkát, vagy felszabadítja a lelket

Ötödével nő a robotizálók termelékenysége

55 ezer francia cég adatait vizsgálták meg az MIT közgazdászai a 2010 és 2015 közötti időszakra vonatkozóan, megvizsgálva, hogy milyen változásokat hoz a vállalatok működésébe a robotok használata – idézi az Index Acemoglu és szerzőtársai kutatását (az eredeti tanulmány itt található).

A vizsgálat eredménye, hogy a robotok használatának 20 százalékos emelkedése a vizsgált ipari vállalatoknál ennél sokkal kisebb, de érezhető arányban, 3,2 százalékkal csökkentette a foglalkoztatottak számát az adott iparágban. 

A vizsgált öt évben az 55390 francia cég egy százaléka, csupán 589 vállalat vásárolt valamilyen robotot, ám ezek többnyire a legnagyobb cégek voltak, amelyek a francia gyáriparban foglalkoztatott emberek 20 százalékának adnak munkát és amelyek az ipari hozzáadott érték 20 százalékáért felelnek.

sőt, növelték az alkalmazottjaik teljes létszámát is, viszont a gyártási munkafázisaikban – ahol a robotok leginkább versengenek az emberrel – csökkent a foglalkoztatottság, innen elküldték az egyszerűbb munkákat végző dolgozókat. 

Ezzel együtt a robotok új lehetőségeket és állásokat hozhattak létre, így több magasan képzett munkavállalóra volt szükség. A robotizációval egy új típusú robot-ember munkamegosztás jött létre, az emberek mindinkább a termelés összetettebb szakaszaival kezdtek foglalkozni, például a marketinggel, értékesítéssel, piacszerzéssel.

Csődbe megy, aki nem robotizál?

Jól jelzi ez, hogy a robotizáció miként javítja a termelékenységet és hogy járulhat hozzá a bérek emelkedéséhez, sőt, az adóbevételek növekedéséhez is – amiből átmenetileg akár újraosztható a jövedelem a munkájukat elvesztők felé. Erre szükség is lehet, mert a szerzők szerint az elmúlt évtizedekben már kevésbé egyértelmű, hogy a munkájukat elvesztők utat találnak az új állások felé.

A munkahelyveszteség egyébként nem a robotizáló cégeknél volt jelentős, hanem azoknál, akik nem robotizáltak és lemaradtak,

ők kerültek relatív versenyhátrányba, így üzembezárásokra kényszerültek. Fokozottan igaz tehát, hogy a robotizáció korában a cégeknek már ahhoz is folyamatosan fejlődniük és változniuk kell, hogy megőrizzék a stabilitást és a jó értelemben vett változatlanságot.

A kutatás megerősíti azt a rengeteget ismételt jelenséget, hogy a robotizáció növeli a termelékenységet és a hozzáadott értéket. Ez érthető is ha arra gondolunk, hogy az emberi erőforrással és tudással való jobb gazdálkodást tesz lehetővé, mivel – a Makronómnak nyilatkozó szlovák közgazdász, Vladimir Vano szerint – „felszabadítja a lelket”.

A robotizáció ugyanakkor bizonyos esetekben akár a bérek csökkenésével is együtt járhat. A szerzők az USA példáján korábban arra jutottak, hogy 1990 és 2007 között a vizsgált amerikai cégeknél ezer dolgozóra jutó egy extra robot átlagosan 0,18-0,34 százalékponttal csökkenti a foglalkoztatási rátát és 0,25-0,5 százalékkal a béreket. Egyelőre szerintük kevés robot van az USA-ban, így eddig csupán 360-670 ezer munkahely veszett el robotizáció miatt.

Nem a robot veszi el a munkát, hanem a rossz gazdaságpolitika

Érdekes ellentmondás ugyanakkor, hogy nemzetgazdasági szinten mégis azon országokban a legalacsonyabb a munkanélküliség, ahol a legtöbb ipari robotot találjuk (Dél-Korea, Németország, Japán). Sőt, az Economic Policy Institute vezetője, az amerikai munkapiaci elemzések egyik ikonja, Lawrence Mishel (vele itt beszélgettünk) hosszú elemzésben mutat rá Acemoglu elemzéseinek hiányosságaira és téves feltevéseire. Szerinte téves narratíva az, amely elkerülhetetlen technológiai folyamatokra hivatkozik a dolgozók nehéz helyzetbe kerülésével kapcsolatban, mert úgy véli,

a gazdaságpolitikának kell biztosítania a munkaerő alkuerejének megőrzését.

Az egykori szakszervezeti közgazdász nem gondolja, hogy a technológiai fejlődés hátrányos lenne a dolgozók számára. Szerinte a gyors technológiai fejlődés az alapja, de nem a garanciája a gyors bérnövekedésnek, hiszen a robotizáció segítségével megtermelt többletjövedelem elosztása is fontos kérdés. Ennek megfelelően magyar vonatkozásban a közmunka-program jelenthet egy olyan biztonsági hálót, amit Mishel is szorgalmaz a teljes foglalkoztatás megőrzése és a dolgozók alkuerejének védelme érdekében. Ha csak a robotok körüli túlzott figyelem negyede a munkapiaci politikákra irányulna, sokkal érdemibb, gyümölcsözőbb vitákat folytathatnánk a gazdaságpolitikáról –  véli Mishel.

Átképzés biztosan kell, de nem elég

A robotok nem mindig vesznek el és nem mindig teremtenek új munkahelyeket – Acemoglu és szerzőtársai olyan eseteket mutatnak be, amikor több munkahely szűnik meg, mint amennyi létrejön. Ha ez súlyos problémává válik, akkor az országok arra kényszerülhetnek, hogy innovatív módon gondolják újra munkapiaci politikáikat, arról azonban nincs szó, hogy az emberek bármikor a jövőben „feleslegessé” válnának.

Brent Orrell, az American Enterprise Institute konzervatív agytröszt elemzője szerint a technológiai fejlődés és robotizáció a nemzetközi versenyben maradáshoz és a jólét növeléséhez elengedhetetlen, de fontos a munkaerő felkészítése is a változó kihívásokra. Szerinte egyrészt

engednünk kell, hogy csődbe menjenek a technológiai versenyt elbukó kevésbé sikeres cégek,

de egy magánpiaci képzési piacra van szükség, amely hatékonyan képzi át a munkájukat vesztett dolgozókat.

Mishel szerint ugyanakkor közel sem elegendő a képzés, ő átfogó, a teljes foglalkoztatottságot fenntartó politikákat tart szükségesnek ahhoz, hogy a robotizáció a munkavállalók érdekeit is szolgálja, mert a robotizáció akkor teszi az életüket ténylegesen könnyebbé és gazdagabbá, ha a gazdaságpolitika is teszi a dolgát.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.