Kegyeletsértés vagy tiszteletadás? – Val Kilmer a halála után a mesterséges intelligencia segítségével visszatér a mozivászonra
2026. március 20. 15:20
A családja és az örökösei támogatják az ötletet. Más kérdés, hogy Val Kilmer valóban méltóképpen támasztják-e fel, és milyen hosszú távú hatásai lehetnek az ügynek.
Hosszan tartó betegség után szinte napra pontosan egy éve halt meg Val Kilmer, akit utoljára egy kisebb szerepben a Top Gun: Maverickben láthattuk a vásznon. Az egészségi állapota már 2020-ban sem engedte meg, hogy komoly munkákat vállaljon, így bár Coerte Voorhees író-rendező nem tudta volna elképzelni, hogy ne szerepeljen az As Deep as the Grave című filmjében, a sztár végül nem tudott megjelenni a forgatáson.
Reméljük, Val Kilmer megjelenítése szebben sikerül majd, mint a szóban forgó film plakátja. (Forrás: TMDB)
Amely egyébként hosszú éveken keresztül zajlott megszakításokkal a Covid miatti lezárások okán, nem állt be a produkció mögé nagyobb stúdió, a szerény költségvetés pedig nem is engedte volna meg, hogy utólag egy másik színésszel vegyék fel a jeleneteit. Ezért a történetből először kivágták a karakterét, de aztán rájöttek,
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv
hogy a mesterséges intelligencia segítségével mégis beilleszthetik Val Kilmert a filmbe.
A valós eseményeket elmesélő sztori főszereplője két régész, Ann és Earl Morris, akik Amerika délnyugati részén ásatásokat végeznek, hogy feltárják a navajo nép történetét, Val Kilmer pedig Fintan atya, egy katolikus pap és indián spiritualista szerepében tűnik majd fel.
Miként Coerte Voorhees a Variety cikkében hangsúlyozza, teljes mértékben a néhai sztárra szabták a karaktert, hiszen akárcsak Kilmer, ez a figura is indián származású, a délnyugathoz kötődik, ráadásul tuberkulózisban szenved, ami szintén rímel arra, milyen állapotban volt az élete utolsó éveiben a torokrákkal küzdő színész.
„Úgy érezte, ez egy fontos történet, amelyhez a nevét akarta adni. Ez adott önbizalmat nekem ahhoz, hogy azt mondjam: rendben, csináljuk meg! Még akkor is, ha egyesek vitatottnak tartják majd. Val ugyanis ezt akarta” – fogalmazott a rendező.
A színész családja támogatta a projektet, és az alkotók rendelkezésére bocsátottak számtalan felvételt a sztár különböző életkorából. Ahogy Val Kilmer lánya, Mercedes Kilmer nyilatkozta, apja mélyen spirituális ember volt, aki erősen kötődött ehhez a felfedezésről és megvilágosodásról szóló történethez, amely az amerikai délnyugaton játszódik – azon a vidéken, ahol ő maga is élt, New Mexico államban.
Ezt a szellemiséget tiszteljük ebben a filmben, amelyet ő is magáénak vallott
– tette hozzá.
Más kérdés, hogy eddig nem sok jó sült ki abból, ha digitális eszközökkel támasztottak fel színészeket. A Halálos iramban alkotói szerették volna méltóképpen lezárni Paul Walker történetszálát a hetedik epizódban, ezért a fináléban röviden feltűnt benne, de olyan ügyetlenül valósították meg, hogy mémek tárgya lett. És nem volt sokkal szerencsésebb az sem, amikor Robert De Nirót szintén mesterséges módon fiatalították meg Az írben: ugyan az arca félelmetesen hitelesen adta vissza az egykori önmagát, de kifejezetten röhejes volt az a jelenet, amikor megrugdos egy földön fekvő embert, hiszen jól érződött a mozgásán, hiába egyenesítették ki a ráncait, nem egy ereje teljében lévő negyvenes, hanem egy hetvenes férfit látunk.
Az is igaz, hogy az említett esetekben még nem állt rendelkezésre a mesterséges intelligencia, amelynek az elképesztő fejlődése lehetővé teheti,
hogy valaki tényleg hitelesen támadjon fel a vásznon.
És bár az alkotók azt szeretnék bebizonyítani, hogy igenis lehet etikusan használni az AI-t, amennyiben sikerrel járnak, már csak a néhai sztárok örökösein és az erkölcsi kérdéseken kevésbé rugózó producereken múlik, hogy mikor árasztják el a mozit a jövőben új James Dean- vagy Marilyn Monroe-filmek. Talán közelebb vagyunk ahhoz, mint gondolnánk, hogy a Black Mirror világa már ne jövőképnek, hanem a múltunk megidézésének számítson.
Nyitókép: Val Kilmer utolsó szerepe a Top Gun: Maverickben. Forrás: TMDB
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv
Orbán Viktor nem hátrált meg, vétózott Brüsszelben, érzi, hogy mögötte van az utca. A Tisza jelöltjei folyamatosan hibáznak, Magyar Péter okkal ideges. Itt a Mesterterv legújabb adása.
Az újdelhi AI Impact Summit üzenete szerint a mesterséges intelligencia gyorsan átrendezheti a foglalkoztatási modelleket, főleg ott, ahol a demográfia miatt tömeges a belépés a munkaerőpiacra.
Önvagdosás, durva verekedések, öngyilkosságba kergető csetbot – a kutatások szerint a mai kamaszok soha nem voltak ennyire szorongók, érzelmileg instabilak és elégedetlenek önmagukkal. Pöltl Ákossal, az MCC Ifjúságkutató Intézetének szakértőjével beszélgettünk.
Az agrárminiszter amellett, hogy ismertette a Mercosur-egyezményben rejlő veszélyeket, pozitívan szólt a gazdatársadalomban végbemenő generációváltásról, és mindenkit megnyugtatott, hogy bár előre tör a robotizáció és az MI, „a mezőgazdaságban minden dolgos kézre szükség van”.
A színés-harmcművész és a politikai „utcai harcos” nemcsak jó viszonyt ápoltak, de Orbán Viktor előszeretettel színezte beszédeit Chuck Norris-viccekkel.
p
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
21ezerft
2026. március 20. 16:41
"milyen hosszú távú hatásai lehetnek az ügynek" - nem ez az első alkalom. A Csillagok háborújában már volt rá több példa is, Leia és Tarkin szerepében.
Válasz erre
0
0
patópál
2026. március 20. 16:01
Hullarablás. Rohadjanak meg az "örökösei".
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!