Szilveszter délutánján álltunk a kertben a feleségemmel, aki egyszer csak azt mondta, hogy neki a durrogtatástól összeugrik a gyomra, mert olyan, mintha lőnének.
Január másodika, kétezerhuszonhat. Szoknom kell ezt az évszámot, az előzőt is nagy sokára tudtam megjegyezni. A petárdázást szerencsére már befejezték a környéken. Szilveszter délutánján álltunk a kertben a feleségemmel, aki egyszer csak azt mondta, hogy neki a durrogtatástól összeugrik a gyomra, mert olyan, mintha lőnének. Nem tudom, milyen az, amikor tényleg lőnek (csak vadászpuskát hallottam eddig elsülni), de attól kezdve én is úgy hallgattam az odalentről, a faluból szinte folyamatosan hallatszó petárdázást, mintha a közeledő front zaját hallanám.
Van az a hülye poén vagy mém, ami ilyentájt mindig kering a közösségi médiában, mely szerint az egyik földönkívüli azt magyarázza a másiknak, hogy ezek az emberek milyen ostobák, mert ilyenkor azt ünneplik, hogy a bolygójuk újra megkerülte a csillagjukat. Tényleg ezt ünnepeljük (már aki ünnepli), illetve nem egészen ezt a csillagkerülést, inkább a csillagkerülés idejét, vagy nem is tudom, pontosan mit. Tényleg, mit ünneplünk mi ilyenkor valójában? Hogy eltelt egy év? Azon mit kell ünnepelni? Hogy az eltelt évből azonnal ráfordulunk a következőre? És azon mit kell ünnepelni? Az előbb még kétezerhuszonöt volt, most meg már kétezerhuszonhat. De ez sem egészen igaz, mert mi az időszámításunkat Krisztus születéséhez igazítjuk, de Krisztus születése előtt volt jó pár millió, néhány milliárd év, ami nem volt számolva, vagy ha egy része számolva volt is, arról mi nem tudunk semmit.
Az, hogy immár kétezerhuszonhatot írunk, elmond valamit, de az időről valójában nem mond semmit. A Krisztus születéséhez igazított időről mond valamit, de a tágasabb értelemben vett idő dermesztő távlatairól semmit nem árul el. Ki tudja, hányadszor kerülte meg eddig a Föld a Napot? És ki tudja, hányszor kerülte meg eddig a Nap a Tejútrendszer közepén trónoló hatalmas fekete lyukat, a Sagittarius A-t? Értelmetlen kérdések ezek, tudom, de sajnos nem tudok eltekinteni tőlük, újra és újra vissza kell térnem hozzájuk. Nem eresztenek. Vannak efféle felesleges kérdések, amelyek delejes erővel hatnak rám. Őszintén szólva egyre inkább ezek a kérdések foglalkoztatnak, nem mintha választ remélnék rájuk. Az nem baj, ha nincs válasz, maguk a kérdések teremtik meg azt a tágasságot, amiben otthon érzem magam. Ezek a kérdések teszik olyan lenyűgözővé az éjszakai égbolt látványát.
Legszívesebben este tízkor lefeküdnék szilveszter estéjén is, de ha már vannak vendégeink (és vannak), akkor modortalanság lenne ezt megtenni. Este még elmegyünk sétálni egyet a közeli völgybe. Zuhog a hó. Az erdő fái halványan világítanak a havazásban.
Eszembe jut Kiss Benedek költő egyik kötetének címe: A havazás mögött. Hajdani zenekarunk, a Bajdázó egyik lemezére is komponáltam egy darabot ugyanezzel a címmel. Ez az instrumentális szerzemény a hóban baktatás hangjaival kezdődik, és azokkal is ér véget. Sok évvel ezelőtt egy barátommal vágtunk át egy behavazott mezőn, nem is olyan messze attól az erdőtől, ahol szilveszter estéjén sétáltunk, és ennek a menetelésnek a hangját vettem fel telefonnal. Vajon mi van a havazás mögött? Erre a kérdésre sincs válasz, ahogy az eddigiekre sem volt. Ilyet csak egy költő kérdezhet, Kiss Benedek például. Olyan ez, mintha azt kérdezném, hogy mi van az Univerzum határán túl. Magában a kérdésben, hogy tehát mi van a havazás mögött, ott a válasz, amely csak a költészet eszközeivel érhető el. Vagy a zene eszközeivel. Most meg is hallgattam ezt a régi szerzeményemet, nagyon rég nem hallottam már. Ebben (minden önfényezés nélkül mondom) most is hallom, hogy mi van a havazás mögött, bár meg nem tudnám mondani, hogy mi. Szavakkal nem kifejezhető, kívül esik a nyelv határain.
Az éjszakai, behavazott erdő túlzás nélkül mesébe illő látvány, de legalábbis egy olyan világ képeit idézi meg, amely nappali fényben nem létezik. Mire hazaértünk, már csak másfél óra maradt éjfélig, azt már valahogy kibírom. Másnap korán felkelek, a többiek még alszanak. Befűtök, kiszórom az eleséget a madáretetőbe, bámészkodom. Nagy a csend, csak a csuszkák, a meggyvágók és a cinkék neszeznek a babérbokor belsejében. Figyelem a kéményből tekergő hófehér füstöt. Egy behavazott, füstölgő kéményű ház látványánál kevés otthonosabbat ismerek. Azt pontosan meg tudom mondani, hogy ez a ház eddig harmincötször kerülte meg a Napot, igaz, csak részleteiben, mert a mostani, véglegesnek tűnő állapotában csak hétszer. Kétezerhuszonhat, ízlelgetem magamban. Őszre talán majd megszokom.
Nyitókép: Alexander NEMENOV / AFP
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
Zabarban -24 fokig ment le a hőmérséklet, a tél eddigi leghidegebb hajnalára ébredtünk.
Több országban rendkívüli riasztások léptek életbe, a közlekedés és az energiaellátás is akadozik.
Talán egy kicsit fellélegezhetnek a gazdálkodók az idén.
Olvasom, hogy a havazás miatt rendkívüli munkaerő-felvételt hirdetnek. Ne tegyék.
Az MCC főigazgatóját és a Nézőpont Intézet vezetőjét Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián kérdezte a Mandiner pódiumán, a Hungexpón.
Egy különleges felvétel a miniszterelnök közvetlen közeléből mutatja meg, hogyan zajlott a nagyszabású esemény.
A cégvezetők gazdaságról alkotott képe ma jóval kiegyensúlyozottabb, mint 3 vagy 6 hónapja – derül ki a neves McKinsey felméréséből. Ez éles fordulat a korábbi pesszimizmus után, és a globális beruházási kedv visszatérését vetíti előre, bár az EU-s politikai problémák többeket elbizonytalanítanak.
