Dokumentum: ikonikus budapesti épületek sérültek meg 1956-ban, évekig tartott a helyreállítás

Bár közkeletű legenda, hogy az 1956-os forradalom során jobban lerombolták a fővárost, mint a második világháború során, ez így általánosságban mégsem kijelenthető. Az egyes kerületek sérülései eltérők voltak, és olyan kerületek is voltak, melyek többé-kevésbé megúszták a harcokat, mégis komoly erőfeszítésbe került a helyreállítás. 

Az I. kerületi újjáépítés folyamatába jó betekintést engednek az I. Kerületi Tanács iratai. A legelső feladat a fedél nélkül maradtak elhelyezése volt. November 21-én a tanács lakásosztálya már azt tudta jelenteni, 

A dokumentum szerint többek között a Pauler utca 13.-ba, a Fő utca 6.-ba, a Krisztina körút 87–89.-be, az Attila körút 10.-be és az Úri utca egyes házaiba költöztettek összesen 32 családot: „Sok az önkényes beköltöző, ezek felkutatása folyamatban van.”  

A Fő utcai volt Kapucinus helyiségbe például lakók költöztek be önállóan, korábbi sérült lakásaikból. A disszidáltak lakásait a hírek szerint sok esetben egyszerűen elfoglalták, de karhatalmat sok ideig nem akartak bevetni ellenük, „csak a legkirívóbb esetekben”.  Végül kénytelenek voltak ehhez az eszközhöz nyúlni, mert egyesek még 1957 áprilisában is jogtalanul tartózkodtak lakásaikban. A panaszlevelekkel „ellepték az I. kerületet”, önkényes lakásfoglalók voltak például a Tárnok u. 5., az Orom u. 16., a Hunyadi János út 4–6–8., a Fő u. 48. vagy épp az Úri u. 18. számok alatt. Összesen 41 esetben alkalmaztak karhatalmat, de sokszor már az is elég volt, ha megjelentek a rendvédelmi szervek, és a „lakásfoglalók” elhagyták a lakást.

Ugyan hiány volt tojásból, burgonyából és hagymából, de ez általános dolognak számított a fővárosban. A Vöröskereszt útján 150 főt segélyeztek november utolsó napjaiban.  Decemberre ez a szám 200-ra nőtt. Tekintve a szociális helyzetre, a tanács készpénzes segélyeket kezdett osztani december elején, és karácsony előtt még 150-200 forint rendkívüli segélyt osztottak ki a rászorulóknak. Az őstermelők a november 21-i héten tértek először vissza a Batthyány téri csarnokba. Gondot okozott viszont a tüzelő kérdése, mindössze egy hónapra volt elegendő belőle ekkor, ebből sürgős beszállításra volt szükség – szögezték le.

Egy december 22-i jelentés szerint a közvilágítás helyreállítása még meg sem indult ekkor, eközben a Köztisztasági Vállalattól 10 gépkocsit kértek a szemét elszállítására, ami láthatóan szintúgy megoldásra váró probléma volt. Azonban a kapott szemétszállító kocsik egy része hibás volt, szolgálatba sem állt. Egy január eleji jelentés szerint a kerületben még mindig 9000 m³ szemét és törmelék volt, de ez a mennyiség független volt a napi szerves szemét szedésétől, ami napi 120 m³-t tett ki. A jelentés figyelmeztetett, hogy emiatt patkányszaporulat volt várható, ami fertőző betegségeknek lehet táptalaja: „Komoly problémát okoz a kerületben található törmelék és sitt eltüntetése”, „a szeméthelyzet tűrhetetlen”.  

A panaszok nem szűntek meg, mint egy hozzászóló kifejtette a tanács ülésén, „véleménye szerint a kerületet nem érte túlzottan sok kár a harcok során, éppen ezért megengedhetetlennek tartja, hogy ilyen nagy mértékben visszaesett a kerület tisztaságának helyzete.” Egy dokumentum szerint végül a honvédséget vetették be a felhalmozódott szemét elszállítására, elkerülendő a járványveszélyt.

Az Alagút, illetve a Clark Ádám tér súlyosan érintetté váltak, mivel a terelősziget szűk volt, és a nagy havazás során kézi taligával kellett a havat három műszakban eltakarítani, ráadásul forgalom mellett. Eközben a gyerekek, akik élvezték, hogy sok szülő visszatartotta őket az iskolától, az utcán – például a tabáni parkban, a Kereszt utcában és a Vérmező lejtőjén – szánkóztak. Egyesekben felmerült, hogy a rendőrségnek a szülők ellen kellene fellépnie ilyen esetben, de a kerületi tanács közölte, hogy erre sajnos „nincs lehetőség”.

Az oktatás már december 3-ától megindult – azaz hogy indult volna, de egy héttel később arról érkezett jelentés, hogy sok gyereket nem engednek el a szüleik, féltik őket a lehetségesen felújuló utcai harcoktól. A megelőző napokban a Bérc utcai külügyi intézményben száz gyereket helyeztek el, felügyeletükre kilenc nyugdíjas pedagógust visszavettek. „Azokat a tanulókat, akik nem járnak be órákra, a pedagógusok lakásukon felkeresik.” 

A tanítás eleve lassan indult be, eleinte csak napi 2 óra foglalkozással. „Eleinte sok volt a hiányzó, de napról napra népesedtek az osztályok.” 1957 tavaszán sikerült megvonni a teljes mérleget, amely az mutatta, 

A kerületben megsérült 2 általános iskola, 1 gimnázium, 1 óvoda, az összes kár ezen a téren 150 ezer forint, amiből csak 20 ezer forint a Szilágyi-gimnázium fizikaszertára volt. A jelek szerint azonban a fő gond az volt, hogy sok fiatalt traumatizáltak az események. „Az iskolák rendje, fegyelme nehezen állott helyre. A tanulók nyugtalan idegállapotát nem minden iskolában sikerült a nevelőknek idejében levezetni.” A jelentés ennek tudta be, hogy néhány iskolában „voltak rendzavarások”, például „röplap elkobzása”. De a kerületi tanács végrehajtó bizottsága készen állt a válaszokkal, többek között arra jutottak, hogy újjá kell szervezni az úttörőmozgalmat.

„Különböző tervező intézetektől jelentkeztek mérnökök a károk felmérésére, azonban az első nekibuzdulás után ez semmi konkrét eredményt nem hozott” – állapította meg az I. Kerületi Tanács végrehajtó bizottsága.  A sérüléseket többször is számba vették. Egy november végi dokumentum szerint a kerületben 96 lakás sérült meg, az üvegkár 9500 m² volt 172 házban. A helyreállításra kaptak 2000 m² üveget. Ezenfelül utak is megrongálódtak, a törmeléket elszállítása már ekkor zajlott.  Egy üveges részleg dolgozott a Várfok utcában és a Bem rakparton is, de munkába álltak festők, asztalosok, kőművesek is. Ám a kapott üveg napokon belül elfogyott, és „semmi kilátásuk nincs továbbira” – panaszkodtak. A mesteremberek jelezték, hogy a kapott üveganyag egy része nem is jó, mert „orosz üveg, szabványméret”. A válasz tömör volt: „Válogatni nem lehet.”

Egy vízszerelő részleg is dolgozott a kerületben a csőrepedések miatt, ezek viszont kezdetben mind ad hoc alapon szerveződtek. Ezért a tanács megállapodást kötött az I. Kerületi Lakáskarbantartó Vállalattal a megsérült házak helyrehozatalára.

„A Várban dolgozik a Közlekedési Építőipari Vállalat, valamint a BUMAG 30 fővel, az Úri utcában és a Szentháromság utcában és még kérdéses, hogy a Széna tér 7. sz. épületet el fogják-e vállalni. A Vérmező u. 4-ben és a Logodi utcában a 401-es Építőipari Tröszt szakvéleményt adott. Magán kisiparosok közül Csikó Jenő és Vlascsák Jenő dolgozik. Kisiparos vonalon az a helyzet, hogy anyaggal nem rendelkeznek és a vállalattól várják az anyagbeszerzést” – így az erről szóló jelentés.

Nem volt továbbá fuvareszköz sem, mivel a tanácsnak csak egy 3,5 tonnás teherkocsija volt, ez viszont egész nap élelmiszert szállított, és még arra sem volt elég. Végül valahonnan szereztek egy lovaskocsit, ez ideig-óráig segítséget nyújtott. A jelek szerint az Állami Nyomdának (Kapisztrán tér 1.) volt valamilyen saját szállítóeszköze, mert egy alkalommal megkérték őket, hogy szállítsák le az Attila u. 31-be a beüvegezendő ablakokat. 

A téglahiányt úgy oldották meg, hogy az Alagút utca 1.-ben lévő építkezésről vitték el azt, az utólagos elszámolás ígéretével. A mesteremberek kevesellték a 12 forintos órabért, már csak azért is, „mert meg nem felelő szerszámokkal, életveszély között dolgoznak”. Ennek ellenére „a Vállalat dolgozói között az a vélemény alakult ki, hogy kívánják és akarják a munka felvételét, annál is inkább, mert közülük sokan saját bőrükön tapasztalják, hogy milyen szétlőtt lakásban lakni”. A Várgondnokság mindenesetre felajánlott némi anyagot a lakóházak megjavítására, főleg téglát és meszet. Az egyik dokumentumban azonban leszögezték, hogy „az anyaghiány nem első kerületi probléma, hanem általános”.

El kellett bontatni a barikádokat, például Hattyú utca 12. elől, és lépni kellett az iskolák ügyében is. „A Táncsics Mihály utcai iskola egy belövést kapott, amennyiben lehetséges, kéri, hogy a Lakásleválasztó KTSZ. vegye fel munkatervébe ennek kijavítását.” Erre a nyitottság megvolt, „azonban kézikocsival szállítják fel az anyagot, helyesebb lenne tehát ha a Várba dolgozó vállalatok valamelyike végezné ezt a munkát”. 

Szintúgy megsérült a Szilágyi-gimnázium a Krisztina téren, de még megbízást sem kaptak ekkor. Eközben „a sérült lakások helyreállítása nagyon nehezen indult”, inkább első dolguk volt a tanácsház épületének javítása, mert ott a házasságkötő terem sérült meg, s erre állítólag nagy igény volt.

A tanács feladata volt az ingóságokban és lakásaikban kárt szenvedettek hosszú távú támogatása is. A szociálpolitikai csoport ezért decemberben „a beadott kérelmek alapján javaslatot tesz a károsultaknak OTP-kölcsönben való részesítésére. A kiadott rendelkezések szerint egy-egy család maximum 10 ezer forint kölcsönt kaphat, amelyet 1957. május hótól kezdődően 5 év alatt havi egyenlő részletekben kell visszafizetni.”

Aki ezt nem fogadta el, az még választhatott egy maximum 5000 forintos, egy összegben kapott támogatást, melynek részleteit a csoport jelentése nem fejtette ki. Elkülönítettek továbbá 8100 forintot azoknak a családoknak, amelyek veszteséget szenvedtek el a forradalom során (nyilván rendvédelmi szervek dolgozói, párttagok családjai): 

A visszaélések persze már ekkor elkezdődtek, ezért a csoport figyelmeztetett, hogy „a segélyek kiosztásánál körültekintőnek kell lenni, mert vannak olyan elemek, akik minden alkalmat megragadnak, üzletnek tekintik a lakássérüléseket, és minden lehető segélyt felvesznek, hogy minél több pénzhez jussanak. Ilyenek miatt esetleg kimaradnak a rászorulók.”

Egy 1957-es, a kerületi tanács végrehajtó bizottsága által készült összefoglaló szerint a megsérült épületek száma 332, ezekben összesen 441 lakás rongálódott meg. 

Ezeknek költsége 276 ezer forint volt, amit főleg hitelből fedeztek, ugyanis a költségvetésben súlyos hiány tátongott, legalább 1 millió forint hiány mutatkozott csak a lakbérbefizetések terén. Legalább részbeni megoldásként felmerült az elhagyottá vált vagyontárgyak leltározása és elárverezése. Ezt megkezdték, de a leltározás túl általánosan zajlott, lehetőséget adott visszaélésekre. „A leltárok a követelményeknek jogilag nem felelnek meg, mert az egyes vagyontárgyak csak általános megjelöléssel vannak feltüntetve, mint például ebédlőkredenc, holott annak szabályos megjelölése például 4 ajtós, kétfiókos, barna, üvegezett ebédlőkredenc”, stb. 

Amennyiben a hazatért tulaj vagy egy közeli rokon az ingóságokért 1957. március 31-ig nem jelentkezett, akkor a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 8/1956/XII.13. korm. sz. rendelete szerint a zár alá vett ingóságot a Bizományi Áruház folyószámláján helyezi letétbe.  Csak a kerületből hivatalosan 280 fő disszidált, de a valós szám ennél valószínűleg jóval több volt.

Az I. Kerületi Tanács 1957 júniusában a forradalom és annak leverése által okozott károkat összesen 5 millió forintban határozta meg.  A tanács 1958 éves költségvetésében még mindig külön tételként szerepelt, hogy az „ellenforradalmi események igen komoly károkat okoztak”, ezért a költségvetés 5 százalékát felújításokra fordítják még ekkor is.

Fotó: Fortepan 304415