NATO-főtitkár: Magyarország miatt bukhatja el Ukrajna, amire évek óta vár

Mark Rutte szerint a tavalyi csúcson rögzített politikai irány ellenére Ukrajna belépése egyelőre elakadt.

A hiperszonikus rakétarendszer a rakétavédelem kijátszására és a stratégiai célpontok elleni bevetésre szolgál.

„Az orosz gyártmányú Oresnyik hiperszonikus rakétakomplexum megérkezett Fehéroroszországba, és folyamatban van a hadrendbe állítása” – jelentette be csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
A rakétakomplexum szerdán érkezett meg, és már a telepítése is elkezdődött – tette hozzá az elnök a nemzethez és a parlamenthez intézett beszédében a VII. Összfehéroroszországi Népi Gyűlésen.

A feszült világpolitikai helyzetre utalva kijelentette:
Nagy a veszélye annak, hogy egy globális háborúba sodródik a nemzetközi közösség. A számos békekezdeményezés ellenére a helyzet kezd komolyan kiéleződni”
– húzta alá.
Leszögezte: Fehéroroszország minden eszközzel azon van, hogy elkerülje a konfrontációt a környező országokkal. „Elsősorban a katonák nem akarják a háborút, mert pontosan tudják, milyen az, és mi is látjuk, mi történik déli szomszédunknál” – tette hozzá.
A venezuelai helyzetet említve Lukasenka azt mondta: csak az amerikaiak „tudják, mi kell nekik Venezuelától – mi már sokat fejtegettük ezt a problémát, – de azt is, hogy mit akarnak Oroszországtól és Ukrajnától. Ukrajna esetében mindenekelőtt a ritkaföldfémeket. A saját üzleti érdekeiket igyekeznek érvényesíteni” – mutatott rá.
Ezt is ajánljuk a témában

Mark Rutte szerint a tavalyi csúcson rögzített politikai irány ellenére Ukrajna belépése egyelőre elakadt.

Elmondása szerint felvetette, hogy az Egyesült Államok vásároljon kálium-karbonátot és kőolajat Fehéroroszországtól. Hangsúlyozta, hogy az amerikai fél fontolgatja a felvetést.
John Coale, az amerikai elnök Fehéroroszországért felelős különleges megbízottja december 13-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok feloldotta a Fehéroroszország elleni szankciókat a műtrágya alapanyagaként használt kálium-karbonát esetében.
Lukasenka most felhívta a figyelmet arra is, hogy Minszk elkezdett
időnként kemény és makacs”, de – konstruktív párbeszédet kiépíteni Washingtonnal. „Nincs abban semmi rossz, ha az Oroszországgal és Kínával fennálló kiváló stratégiai viszony mellett elkezdünk konstruktív párbeszédet folytatni az amerikai vezetéssel”
– szögezte le. Megjegyezte, hogy az amerikaiak „nem vakok”, és látják, milyen gazdaságpolitikai irányultsággal rendelkezik Fehéroroszország.
A fehérorosz vezető emellett hangsúlyozta Minszk és Moszkva közeli kapcsolatait. „Egy támaszunk és reménységünk van szuverenitásunk és függetlenségünk védelmében. Ez a számunkra közeli, rokon orosz nép, amely nekünk mindenben segít. Mindig abból indultam ki, hogy össze kell tartanunk” – hangoztatta.
A 71 éves Lukasenka beszélt arról is, hogy tudatában van: nem kormányozhatja örökké az országot.
Nem maradhatok örökké elnök, de erre nincs is szükség
– húzta alá.
(MTI)
Fotón: Alekszandr Lukasenka belarusz elnök (Sergei BOBYLYOV / POOL / AFP)
***
Ezt is ajánljuk a témában

„Egy címeres ökör vagyok” – írta közösségi oldalán az előadó.
