Most Degré Alajos kapitány visszaemlékezéséből idézünk, aki plasztikusan írja le, hogy küzdött Dessewffy Arisztid a csata poklában: „Amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni. Sorainkban küzdött önkénytesen Dessewffy Arisztid, teljes tábornoki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel, s mert a veres atillát meg a keresztet látták a muszkák, később állították, hogy az a püspök, aki velünk attakírozott, roppant vitéz volt.”
A bitófa alatt
Dessewffy Arisztid Törökországba menekülhetett volna, de volt bajtársa, Franz von Liechtenstein herceg altábornagy biztatására – és ígéretére, hogy segít neki – a császári csapatok előtt letette a fegyvert. Liechtenstein valóban közben járt bajtársa érdekében, de végső soron eredménytelenül:
Haynau később annyi „engedményt” volt csak hajlandó tenni, hogy a kivégzés módját „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta
a kötélről.