„Cédrus az őshonos flórában” – Krasznahorkai László a távolit hozza nagyon közel

„Életműve folyamatos, végtelenül szelíd, mégis a végsőkig kitartó, elszánt provokáció. Jelenléte a kezdet kezdetétől nem illik a környezetbe, mégsem enged, könnyít, lazít szemernyit sem annak érdekében, hogy ismerősen tájjellegű legyen. Szólista, nem zenekari ember: hömpölygő mondatfutamai az elsötétedő világ finomszerkezetéről, érvényüket vesztett törvényeiről, a veszteség helyén tátongó őrjítő hiányról adnak híradást egy olyan közegben, melynek se kedve, se szándéka, se nyelve nincsen hozzá, hogy szembenézzen vele” – fogalmazott Keresztury Tibor 2014-ben a Litera irodalmi portál felületén, az akkor hatvanéves Krasznahorkai Lászlót üdvözölve. 

Egy évvel azelőtt, hogy a gyulai születésű, most már Nobel-díjas magyar író elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat. A 2005 óta, kétévente átadott elismerés győztesét egy tízfős, több kontinens íróinak nevét tartalmazó, már több körben szűkített listából választja ki a zsűri, a feltétel, hogy az élő szerzőnek már legalább egy könyve angol nyelven is megjelent.

2015-ben a díj indoklásául három művet 

emeltek ki a terjedelmes Krasznahorkai-univerzumból, amelyek

Az író néhány évvel később közel került a duplázáshoz, hiszen 2018-ban ismét felbukkant a neve ugyanezen díj esélyesei között, ekkor 108 műből választották ki a 13 shortlistes alkotást, köztük a  Megy a világ című elbeszéléskötetet. A 2013-as Magvető-kiadás fülszövegében így foglalják össze az ebben lévő írások esszenciáját:

„Bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, 

és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: »hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van.«

Bár a Megy a világ szövegeit nem, Krasznahorkai László korai műveinek az angol fordítását, így a Sátántangóét is George Szirtes készítette, a Nemzetközi Booker-díjat közösen kapták meg az író másik angol nyelvű tolmácsolójával, Ottilie Mulzettel. Szirtes, aki ma Facebook-bejegyzésében így üdvözölte a Nobel-bizottság bejelentését: „Micsoda nagyszerű hír neki és Magyarországnak!", egy tavaly adott interjújában arról is beszélt, négy könyv után miért hagyott fel a Krasznahorkai-fordításokkal:

Lassan lehet csak haladni vele, maximális koncentrációt igényel. Napi egy óránál nem is tudtam többet fordítani belőle, és így is gyakran belefájdult a fejem. Nehéz döntés volt abbahagyni, de kimerültem egy kicsit. Márait is sokat fordítottam, vele könnyebben boldogultam.”
 

Nyitókép: Krasznahorkai László (MTI/Marjai János)