A Debreceni Egyetem és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora gyermekkorának nehézségei ellenére sosem vesztette el a zenébe vetett hitét, és ezt a hitet évről évre igyekszik átadni hallgatóinak is.
A Highlights of Hungary bejelentette az idei évad 25 kiemelkedőnek ítélt magyar teljesítményét. Köztük volt a Dr. Kőnig Róbert által jelölt Prof. Dr. Zombola Péter is.
Ide kattintva lehet szavazni.
Nagyköveti méltatás:
Prof. Dr. Zombola Péter Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, a Debreceni Egyetem és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Professzora. Gyermekkorának nehézségei ellenére sosem vesztette el a zenébe vetett hitét, és ezt a hitet évről évre igyekszik átadni hallgatóinak is. Mára több mint nyolcvan műve született, köztük a szólisták nélkül megszólaló, egyetemes hangú Passió és az Aldegunda opera, amelyek a klasszikus zenei hagyományt újfajta, modern megközelítésben szólaltatják meg. Zenepedagógusként előadásai rendkívül népszerűek Debrecentől egészen Chicago-ig.
Zombola Péter Erkel- és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző neve sokaknak ismerősen cseng a kortárs zenében. A Debreceni Egyetem és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora nemcsak tanít, hanem alkot is: filmzenék, operák, oratóriumok és még reklámzenék is őrzik kézjegyét. Számára azonban a zene soha nem volt pusztán szakma. Sokkal inkább menedék és – ahogy ő mondja – egyfajta „jó értelemben vett függőség”.
A zenével való találkozása nem a rádióból vagy egy koncertteremből indult. Négy éves korában, egy régi panel lakásban történt, hogy unatkozva odalépett egy elhangolt pianínóhoz, és két ujjával hangokat kezdett leütni. „A hangközökre pontosan emlékszem a mai napig” – meséli. Ez az elemi élmény annyira megragadta, hogy már akkor kijelentette: zeneszerző lesz, ha felnő. És ehhez azóta is hű maradt.
Gyermekkorát azonban nem könnyű történetként lehet elmesélni. Örökbe adott gyermekként állami gondozásban, majd nevelőszülőknél nőtt fel, ahol – ahogy fogalmaz – „erős mentális betegségek” árnyékolták be a mindennapokat. Később visszakerült az állami gondozásba, végül biológiai édesapjához.
A sebek ellenére nincsen benne harag: hiszi, hogy a szülei a maguk módján szerették.
Családi gyökereinek feltárása, valamint a katolikus és zsidó hagyományok összekapcsolása vezetett „Passió” című monumentális oratóriumához, amely – bár nem hozott azonnali feloldozást – mégis segített a múlt feldolgozásában.
Nem véletlen, hogy tanárként is küldetésként éli meg a munkáját. „Meg akarom mutatni a fiataloknak, hogy ki tudjuk húzni magunkat a negatív örvényből” – mondja. Büszke rá, hogy mindezek ellenére nem kallódott el, hanem „egy viszonylag egészséges felnőtt életet” épített fel.
A zenei pálya korán kijelölődött. Zenei tagozatos általános iskola, klarinét és zongora, majd szolfézs és zeneszerzés: így indult az út, amely a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolán és a Zeneakadémián át vezetett. Bár külföldön is lehetősége lett volna tanulni, beteg nevelőanyja mellett maradt. Később doktori ösztöndíjat nyert, amely – saját szavaival – „elképesztő biztonságérzetet” adott.
Huszonegy évesen kezdett tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és ezzel belépett a színház és a film világába. Azóta is számos színházi és filmzenét komponál.
A zeneszerzés számára egyszerre magányos és közösségi: magányos, mert a végső munka mindig egyedül történik, ugyanakkor másokhoz kapcsolódik, hiszen ihletét a szerelemből, gyászból, konfliktusokból, szociális impulzusokból vagy éppen egy beszélgetésből meríti. Van, hogy a villamoson vagy a repülőn talál rá egy dallam, amit gyorsan iPhone-jába mormol, hogy otthon papírra vethesse. „Kicsit old school vagyok” – nevet.
Eddig mintegy 80–90 olyan darabot írt, amelyet büszkén vállal. Élete főművének a „Passiót” tartja: több mint egyórás oratórium, amelyben nincsenek szólisták, a kórus narrálja a teljes történetet. Egyik másik nagy vállalkozása az „Aldegunda” című opera, amely a rákról szól, és személyes érintettségből fakad. Az amerikai premier után a közönséggel folytatott beszélgetés mély nyomot hagyott benne: „Láttam, hogyan vált ki érzelmeket a zene, hogyan osztják meg az emberek a saját történeteiket.”
A tanítás legalább olyan fontos számára, mint a komponálás. „Dualista életet élek” – mondja. Tanév közben az oktatás a főszereplő, a nyári szünet és a január pedig a komponálásé és a családé. Tanítványainak zeneelméletet, zeneszerzést és hangszerelést oktat, de kurzust indított a filmzenéről is, hogy a nem zenés hallgatókat is közelebb vigye a klasszikus zenéhez. A hangszerelést festészethez hasonlítja: „Mint amikor az impresszionista festő kikeveri a színeit.”
„A zenemű ott ér véget, amikor meghúzom a kettős vonalat a kottán. Amit kiadtam a kezemből, az úgy van – akkor is, ha nem tökéletes.” Ez a hozzáállás egyszerre fegyelmezett és felszabadító.
Mentoraira hálával emlékszik, különösen Csemiczky Miklósra, aki nemcsak szakmailag volt nagy hatással rá, hanem emberileg is: meghallgatta, segítette a kamasz évek alatt. Ha üzenhetne akkori önmagának, csak annyit mondana:
Minden rendben lesz. Tarts ki a hited mellett, és ne engedd, hogy letérítsenek az útról.”
A mindennapokban is keresi az egyensúlyt. Hobbijai között szerepel a biciklizés, a sportlövészet, a jóga és – legnagyobb örömére – a kislányával közös játék, amely egyszerre hozza vissza saját gyermekkori énjét és ad új élményeket.
A zenéről pedig azt vallja, hogy a határok egyre inkább elmosódnak. „Pár éven belül már nem lesz éles különbség klasszikus és könnyűzene között” – véli. A kortárs művek hallgatására is mindenkit bátorít: „Ugyanolyan élményt adhatnak, mint más kedvenc zenei műfajunk, és nincs benne kockázat.”
Zombola Péter művészete és tanítása hidakat épít: hangok és lelkek, múlt és jelen, különböző kultúrák között. És miközben másokat tanít, ő maga is folyamatosan tanul – a zenéből, a hallgatóitól, az emberekből, az életből.
Nyitókép: Highlights of Hungary
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
A magyar mérnök, aki a Cambridge vagy a Google helyett itthon maradt, hogy megvédje a hazai vizeket.
Varga Csaba a hegymászó, aki hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra már kitűzte a Nagyvárad nevével ellátott magyar zászlót.
Múlt kedden súlyos csónakbaleset történt a Hortobágy–Berettyón, egy ember nem tudott kiúszni a partra.
Gerincsérülés sem állíthatta meg: Tóth Nikolett újra tanít, és azt üzeni – az élet mindig táncra hív.
A hollandoknál két liverpooli játékos is gólt szerzett.
A Tisza Párt már elkötelezte magát a külföldi érdekek előmozdítása mellett, de egyelőre az Európai Bíróság döntheti el a vitát.
A Nobel-díjas magyar író munkásságát bemutató Győrffy Ákos gondolatait nem mindenhol értették meg.
