Szeptember 30-a Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja. Ön hallgatott vagy mondott már népmesét? Nem? Épp ideje!
Hol volt, hol nem volt – 2005 óta ünneplik a magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján.
Az emléknapot Kovács Mariann kezdeményezésére a Magyar Olvasás Társaság jegyeztette be.
„Ahhoz képest, hogy még csak húsz éve jegyezték be, a legtöbb iskolában, óvodában, művházban, könyvtárban megtartják ez a napot, hívnak mesemondót, vagy a kollégák mondanak mesét, azaz a magyar népmese napja sikertörténet” – mondja a Mandinernek Klitsie-Szabad Boglárka, a Meseszó Egyesület (pontosabban: Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület) elnöke. Hozzáteszi: épp előző pénteken tartották Budapesten a XXI. Országos Népmese Konferenciát.
Benedek Elek a kor polihisztora volt, mindent is csinált, és ezt be is vallotta.
„Gyűjtötte, írta, átírta, mondta, szerkesztette a meséket. Nyilván nem olyan sztenderdek szerint gyűjtött, ahogy a 20. századi egyéniségkutató iskola, de ezt nem lehet számon kérni rajta. Megoszlik a megítélése, sokan szeretik mesélni az általa gyűjtött meséket, mások inkább a 20. századi gyűjtött anyaghoz fordulnak, ami szó szerinti gyűjtés. De Benedek Elek hatását és jelentőségét nem lehet elvitatni” – hangsúlyozta a Meseszó Egyesület elnöke.
Habár ma a népmesét a közvélemény gyermekeknek szóló műfajnak tartja, mint általában a meséket is, valójában
a hagyományos paraszti világban a népmesék elsősorban felnőtteknek szóltak – felnőttek mesélték felnőtteknek.
Ráadásul nem 10 percesek voltak, hanem akár másfél-három órára is elnyúltak.
Minden faluban volt egy-két jó mesemondó, aki így szórakoztatta a közösséget, amelynek tagjai beleszólhattak az elhangzó történetbe, sőt, akár helyre is igazíthatták a mesélőt. Leginkább az őszi-téli időszak, a hosszú esték adtak alkalmat a mesemondásra. Kiváló helyszín volt a fonó, de a monoton munkák, így a kukoricafosztás, a tollfosztás végzésének időszaka is alkalmas volt rá, akárcsak a halottvirrasztás, férfiak számára pedig a katonaság ideje.
A mesemondási alkalmak a 20. század közepétől szűntek meg, a hagyományos közösségek felbomlásának következtében. Jól jellemzi a folyamatot az az 1860-as megjegyzés, amely szerint
a Tiszában már eltűntek a tündérmesék, mert megjöttek a gőzhajók”.
A népmese erodálódása azonban sokkal hamarabb, a Grimm testvérek gyűjtésének 1815-ös kiadásával kezdődött. Ettől kezdve már nem felnőtteknek mondták, hanem gyermekeknek olvasták fel a népmesét. Ezt követte a néma olvasás és lerövidítés, végül a népmese képernyőre költözése.
Ahogy Klitsie-Szabad Boglárka mondta a Mandinernek 2025 februárjában:
„A közfelfogásban a mese többnyire – a mozgalmon kívül legalábbis – egyenlő a rajzfilmmel, de mindenképp a gyerekkultúrához kötődik. Ha felnőttnek szóló mesemondást hirdetünk, akkor meg elvárás, hogy legyen benne pajzán történet. Én sosem meséltem a »zsíros« meséket, egy vagy két könnyeden erotikus mesém volt.”
Ezt is ajánljuk a témában
A mesemondás mindenkinek mást ad: művészetet, szeretetet, figyelmet, hagyományhoz való kapcsolódást – vallja a tízéves Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület elnöke. Interjúnk.
A mai magyar népmesemondó mozgalom egyik célja az élőszavas mesemondás elterjesztése. A Hagyományok Házában 2007 óta tartanak hivatalosan nyilvántartott népmesemondó kurzust (amelyet jelen cikk szerzője is elvégzett). A tanfolyam hallgatóiból alakult a Meseszó Egyesület, amely havonta rendez nyitott, felnőtteknek szóló mesemondó alkalmakat a Hagyományok Házában Ahol a madár se jár címmel.
Legtöbbünknek a népmeséről a tündérmesék jutnak eszünkbe.
Ám más alműfajai is vannak a népmesének, például a legendamesék, az állatmesék, a novellamesék, a tréfás mesék vagy a formulamesék.
A tündérmesék általában cirkalmas bevezető formulával kezdődnek („Hol volt, hol nem volt…”), s fontos jellemzőjük az ismétlődés és a háromosztatúság. A népmesében folyamatosan váltakozva szerepelnek leíró és párbeszédes részek, a mese nyelvezete pedig mindig a mesemondó természetes beszélt nyelvéhez idomul, azonban a szóbeli népművészet eszköztárából merít – így lehet tájnyelvi és archaikus.
Egy tündérmese legalább húszperces, de akár másfél-két órás is lehet. Az előadás eszköztelen: „sötétben él a mese”. A népmesemondásban – Agócs Gergely hasonlatával élve – szavakkal festünk képeket.
Cikkeink a témában:
„Kezdetben vala az ige, az ige vala az Istennél, s Isten vala az ige. János evangéliuma indul így. A dogmatikai értelmezésen túl ez azt is jelenti, hogy az ember attól kezdve számít embernek, amikor megfogalmazza önmagát. (…) Az ember valószínűleg azért mesél mesét, mert a társas együttélés szabályait kódolják ezek a régi, sok esetben több ezer éves történetek. Nem véletlen, hogy e történetekben gyakran egyes hiedelemképzetek, régi, elfeledett istenségekhez vagy kultúrhéroszokhoz kapcsolódó elképzelések is testet öltenek.
Magyarán a mese olyan narratívákat mond el, amelyek keretében megvalósulhat az értelmes emberi élet”
– fogalmazott a Mandinernek Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tanfolyamának vezetője 2018-ban.
2025 elején pedig úgy nyilatkozott nekünk: „Azért jobb mesét mondani és hallgatni, mert ha a moziban megnézzük a filmet ötször, minden másodpercében ugyanaz fog megtörténni. A mozi a történet vizuális feldolgozásán túl egy nagy bűntényt is elkövet, mégpedig konzerválja a mondanivalót. Az élőszavas mesemondás ezzel szemben minden egyes alkalommal újraalkotja a történetet. Ennek az újraalkotásnak a folyamatában tudjuk igazán értelmezni, hogy a hagyomány a dinamikus, szemben a statikus és rögzített popkultúrával szemben. Egy költő versét csak úgy lehet és szabad kiadni, elmondani, ahogy az pontosan van, mert védi a szerzői jog. A mesemondásban minden egyes előadó együttalkotója az adott történetnek, hiszen minden előadás alkalommal egyes saját pillanatnyi változatát hozzuk létre az adott narratívának.”
A budapesti egyéniségkutató iskola a néprajzban a mesemondó személyiségére helyezi a hangsúlyt, rajta keresztül közelíti meg a meséket. Ez a módszertan nemzetközileg is elismert.
Alapműve Ortutay Gyula Fedics Mihály bátorligeti mesemondóról szóló munkája. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Ortutay „1936–38-ban vette hanglemezre Fedics meséit, melyeket a szabolcsi favágókról s falusi emberekről hallott, ezeket kiváló elbeszélő készséggel, nagy beleéléssel adta elő. Jól ismerte a meseszerkesztés törvényeit és arra törekedett, hogy meséi minél változatosabbak legyenek.” De ehhez az iskolához tartoznak Kovács Ágnes vagy Dégh Linda gyűjtései is. Agócs Gergely többek között Pál István nógrádi pásztor személyiségét és meséit kutatta, gyűjtötte, Klitsie-Szabad Boglárka pedig az arlói Csipkés Vilmos cigány mesemondót fedezte fel, aki pár éve hunyt el.
A Hagyományok Háza kötetben és hanghordozón is kiadja a kutatók által felgyűjtött meséket. Ma sem lehetetlen mesét gyűjteni és mesét mondani.
Kevesen tudják, hogy J. R. R. Tolkien, A gyűrűk ura szerzője 1947-bení írt egy híres tanulmányt a népmesékről On Fairy-Stories címmel, ami a fantasyről és a mitopoeiáról (mítoszalkotásról) alkotott elgondolásait is tartalmazta már. Tolkien is hangsúlyozza, hogy nincs lényegi kapcsolat a népmesék és a gyermekek között, ma azért a gyerekeket érdeklik jobban a népmesék, mert a felnőtteket már nem érdekli.
A magyar néprajz nagy vesztesége, hogy idén elhunyt a délvidéki népmesegyűjtő szakember, Raffai Judit, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egyetemi rendes tanára. A Magyar Szó honlapján megjelent életrajza szerint Raffai Judit 1966-ban született Szabadkán, az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte. 1991-ben az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékén tanári, 1998-ban az ELTE Néprajz Szakán etnográfus képesítést szerzett, ez utóbbit alap- és mesterfokon. 2008-ban Budapesten a néprajz és kulturális antropológia tudományok (magyar és összehasonlító folklorisztika) doktora lett. 1991-től 1993-ig általános iskolai tanár volt Bajmokon. 1998 és 2003 között a Palics–Ludas Közvállalat tudományos munkatársaként dolgozott. 2003-tól a szabadkai Városi Múzeum muzeológusaként, múzeumpedagógusaként tevékenykedett. 2006 és 2011 között a szabadkai Óvóképző Főiskola kinevezett tanára volt. Majd 2013-tól a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon dolgozott, a tanítás mellett oktatással megbízott dékánhelyettes volt. Számos néprajzi tanulmánya, könyve jelent meg. 2020-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Számos egyéb könyve mellett 2001-ben jeleng meg A mesélő ember, 2016-ban a Mesemondók és mesetípusok című kötete. A magyar mesemondás hagyománya című munkája tankönyvként használatos.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A cigányok még mesélnek, a magyarok már nem mesélnek egymásnak – mondja Agócs Gergely népzenész-néprajzkutató a Mandinernek, aki szerint a modern média kihalásra ítélte a mesemondást, a kulturális sokszínűség csökkenése pedig az életközösség összeomlása felé mutat. A szókimondásáról híres személyiség, aki a Felszállott a páva zsűritagja is, leszögezi: az, hogy valakinek tízezer nóta van a winchesterén, az nem mérhető össze azzal, ha el tud énekelni ötszáz dalt. Azt mondja: „Meg kell keresni a Nagy Kapcsolót és le kell kapcsolni az áramot”. Interjúnk.
***
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségének alelnökével szűkebb pátriájában, Noszvajon, a tájházként működő gazdaház kertjében ültünk le beszélgetni egy napfényes őszi délelőttön.
Dr. Iain McGilchrist pszichiáter, idegtudós és filozófus szerint ugyan az agyféltekék közötti különbségekről szóló populáris pszichológia nagyrészt tévesnek bizonyult, de a valóság sokkal izgalmasabb, mint azt sokan gondolnák.
A történelem minden nagy korszaka szervezett kisebbségek és társadalmi konszenzusok párbeszédéből emelkedett ki. Czopf Áron írása.
Hamvas Béla-estekkel jelentkezik a Tárkány Művek zenekar a Várkert Bazárban. Ezen alkalomból faggattuk a zenészt Hamvas Béla filozófiájáról, népzenéről, mítoszokról és egyebekről is. Interjúnk.
A Brain Bar jövőfesztiválon tartott előadása után most itt a klasszikus nyugati műveltséget összefoglaló zseniális kötet, amely mindenkinek hasznára válik.
A magyarok harmadik ellenfele hétfőn a vb-újonc Svájc lesz.
