Mindemellett érdemes tudni, hogy nincs „magyar eredetű” népmese, a mesék történeteinek vázai egyetemesen ismert szüzsék. Csehországban Boglárka „stone soupról”, azaz kőlevesről beszélgetett egy lengyel mesemondóval, Skóciában pedig Agócs Gergely egyik meséjét hallotta helyi változatban. Megkérdezte, hogy honnan ismerik, s az volt a válasz, hogy egy arab utazótól hallották.
A mese Bogi szerint a kulturális különbségektől és a tájnyelvtől, a nyelvi fordulatoktól, valamint elmondójának személyétől lehet nemzeti vagy regionális: a hagyományos magyar mesemondó bugyuta embere bort folyat szét, míg a belgáé sört. Olyan népmesei fordulat pedig, hogy „hol jársz itt, ahol a madár se jár”, ilyen formában máshol nincs, ez már magyar nyelvi lelemény. Mindezeken túl a mese univerzális emberi értékeket és olyan elvont fogalmakat ábrázol, mint például az élet, a halál, a jó vagy a rossz.
A legfontosabb tényező mesemondáskor az, hogy kinek mondjuk: a közönségnek értenie kell a történetet, s így Bogi is a hallgatókhoz igazítja a mesét. „Érdemes elkerülni a gyönyörű irodalmi hasonlatokat és az írásbeliség törvényeit, és meg lehet elégedni a népmesék fordulataival, szóhasználatával. Szerintem a jó népmesemondás kulcsa, hogy légy természetes, ne csinálj színházat az egészből, és maradj mindvégig a szóbeliség talaján.” A népmesemondás tehát viszonylag eszköztelen. „Szokták kérdezni, amikor megyek valahová, hogy milyen segédeszközre, díszletre van szükségem, és mindig örülnek, amikor azt mondom, hogy semmire, csak egy székre” – mosolyog.
Hogyan jegyzi meg a mesemondó a meséket? Boginak könnyebb hallás után mesét tanulni: „Nem írok vázlatot, de lefekvés előtt vagy a buszon pörgetem a történetet a fejemben.” Nagyjából harminc meséből áll a repertoárja. Reprodukáló mesemondó, azaz nagyjából ugyanúgy, de nem szóról szóra mesél, nem cserélgeti a szereplőket, vagy fűz össze meséket úgy, mint néhány alkotó típusú mesélő, de idővel akár erre is sor kerülhet. „Egy-két olyan mese van, amiről már azt veszem észre, hogy szinte kész van.”
Gyakran felmerül a kérdés: vajon rossz hatással van-e a népmesei erőszak a gyerekekre? Egyrészt figyelni kell a közönséget, s finomítani, ha szükséges. „Ha olyan fordulatokkal élünk, hogy »a hős levágta a sárkány fejét, nyisz-nyisz-nyisz«, az is tompíthatja a kard élét. De biztos, hogy nem fogom megkímélni a sárkányt, mert akkor nincs meg a feloldozás, nincs katarzis.”