A magyar és nyugati hagyomány szerint a déli harangszó az 1456. július 22-én kivívott nándorfehérvári diadallal függ össze, amikor a középkori keresztény Magyar Királyság déli kapujának tartott végvárat Hunyadi János „védője a keresztnek, megrontója büszke tarnak” megvédte a muszlimok támadásától.
Jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak”
– fogalmazott III. Kallixtusz pápa 1456. június 29-én kiadott imabullájában.
Azt pedig hogy a harangozás és ima minden délben örökké meg is történjen, VI. Sándor pápa csak később, 1500. augusztus 9-én rendelte el. Megújítva Kallixtusz rendeletét, hogy a kereszténység védelme és az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelessége a papságnak és a híveknek.
A déli harangszó eredete a magyar történelem egyik fontos eseményéhez kapcsolódik.
Konstantinápoly eleste után a kérdés az volt, hogy a jövőben a kereszt vagy a félhold uralja-e majd Európát. 1452-ben, Vitéz Jánosnak, a Szilágyi–Hunyadi Liga diplomatájának szavai szerint az Oszmán Birodalom „elmúlt győzelmeinek szerencséjétől dölyfösen és dicsőségittasan szerfölött nagy erőre kapott … nem csupán Magyarországot, hanem az egész nemes keresztény világot a maga uralma alá gyűrheti”.