Óriási botrány Berlinben: elképesztő okból titkolhatták el egy lány megerőszakolását

A 16 éves áldozat édesapja a hatóságok ellen is vizsgálatot kezdeményezett.


A 16 éves áldozat édesapja a hatóságok ellen is vizsgálatot kezdeményezett.


Egy magas rangú iráni ajatollah kijelentette, a bosszú „a világ minden muszlimjának vallási kötelessége”.


Franciaország és az Egyesült Királyság elveszítette keresztény vallási többségét.


Egy banda idős özvegyasszonyokra specializálódott, az elkövetők egyre brutálisabbak. Na, vajon kik lehetnek?


Az antiszemitizmus borzalmas méreteket öltő, új hullámaival szembesülünk, elsősorban a nyugati világban, illetve Izraellel szemben. Most Ausztrálián volt a sor, de mindenki célpont.


Kegyetlen erőszakra buzdítja a terrorszervezet a muszlimokat a nyugati országok ellen.


Muszlim képviselő küldené el a belgákat saját hazájukból.


Ayaan Hirsi Ali, a világhírű iszlámkritikus és frissen megtért keresztény az MCC Feszten beszélt Európa előtt álló kihívásokról.


„Jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak.”


Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem „csinálták meg”.


A Bajnokok Ligája-döntő után Habib Nurmagomedov egyetlen gesztussal okozott világszintű vitát.



Fegyveresek mészároltak le minimum huszonhat embert.


„A gyilkosság indítéka ismeretlen, és a folyamatban lévő nyomozás részét képezi” – közölte a rendőrség.


Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója hangsúlyozta, „ez ma az európai kereszténység valósága is”.



A Nyugat kulturális és identitásbeli hanyatlásának fő problémája nem annyira a külső agresszorokban, mint inkább a belső árulásokban és lemondásokban rejlik – írja Itxu Díaz.


A Liverpool játékosa ezzel sokaknál kiverte a biztosítékot.


Malika édesanyja muszlim hitre tért ír, a gyilkosról annyit tudni, hogy külföldi származású férfi, aki azért támadt a nőre, mert az használni merte a közösségi médiaplatformokat.


A bevándorlók saját származási régiójuk indulatait importálták Európába. Maráczi Tamás írása.
