A források a hunokat nevezik hunnak és szkítának, az avarokat szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat szkítának, hunnak, türknek, ám a magyarokat nem nevezik avarnak – hangsúlyozza a kutató.
Nyitókép: Hagyományőrző férfi avar kori viseletben az Avarok kincsei című kiállításon, a debreceni Déri Múzeumban 2016. november 19-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
„Hun hagyományunknak több köze van az avarokhoz, mint az ókori hunokhoz!” – olvashatjuk egy korábbi cikkünkben, amire Szenthe Gergely régész, történész kétrészes interjúban, az egész problémakört tágabb összefüggések közé helyezve reagál. Az első részt itt olvashatja. Most a második rész következik.
Ezt is ajánljuk a témában
A neves régész-történész Kontos Gábor hun és avar Attilákról szóló, érdekes elméletére válaszolva többek között kifejti: Attila a germán kultúrában lényegében pozitív hős, nem szörnyeteg! Első rész.
*
A hun vagy avar Attila problematikával rokon kérdés a hun, avar és magyar azonosság kérdése. Ön mit gondol erről?
Annyiban helyesbítenék, hogy csak számunkra szorosan rokon kérdés a kettő.
A korai középkorban a katonáskodó, politikai jogokkal bíró szabadok csoportjának – annak, amit ma népnek nevezünk – etnikai azonosságtudata és egy-egy vezető nemzetség családi leszármazástudata elválik egymástól,
ahogyan a krónikáinkban is megfigyelhető. Az etnikai folyamatosság kérdése csak a rendelkezésre álló írott forrásanyag fényében kutatható, hiszen az, hogy ki minek vallja magát, ideológiai kérdés, amire a régészet vagy az archaeogenetika nem, vagy csak nagyon korlátozottan adhat választ. A kora középkori etnikai identitások is úgy alakultak, mint a maiak: ahhoz a nemzethez tartozunk, aminek valljuk magunkat. Néhány generáció után már senki nem kérdőjelezi meg egy csoport tagjának a származását.
Itt tehát csak azokat az érveket sorolom fel, amelyeket már sokgenerációnyi történész sorolt. A szkíta és hun név alkalmazása az antikvitás, majd a középkor irodalmában divat, amellyel a szerző a műveltségét csillogtatja. Előbb a hunokat nevezték felváltva hunnak és szkítának, majd az avarokat felváltva szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat felváltva szkítának, hunnak, (h)ungarinak, Bizáncban türknek.
Arról, hogy a magyarok mit gondoltak magukról, annyi adatunk van, amelyet a krónikákban is megtalálunk.
Magukat magyarnak nevezik, és ott van a Hunor-Magor mítosz, amely szerint a magyarok a kelet-európai sztyeppén a hunokat váltó onogurok rokonai, velük együtt kelnek útra az Azovi-tenger menti maeotisi ingoványok felé.
A magyarokat azonban nem nevezik avarnak…
Pontosan: a magyarokat nem nevezik avarnak.
E mögött azonban nem az áll, hogy a kettő ugyanaz, hiszen ebben az esetben ugyanaz lett volna a nevük:
a korszakban a politikai alakulat vezetőinek jellege vagy önelnevezése határozta meg kifelé az etnikai nevet. Az avarok esetében nagyon érdekes, hogy a 7. század folyamán, főleg annak második felében a kaganátusba vándorló különböző népek – köztük az említett onogur-bolgárok – megjelenése ellenére is avar marad az etnikai név, ahogyan ezt tudjuk a Karoling-háborúk forrásaiból. A vezető réteg tehát nem változott!
Mint említettem,
a magyarok esetében a hun azonosságot cáfolja a Hunor–Magor monda.
A Hunor név etimológiája szerint az onogur névből származtatható. Az onogurok a kelet-európai sztyeppét hatalmuk alá vonó bolgár–török népesség voltak a hunok után. A mítosz nyelvén tehát velük tudták rokonnak magukat a magyarok, ami persze már a 11–12. században nem jelenthetett igazából semmit, lévén, hogy az onogurok a 7. század végén elvesztették hatalmukat és önállóságukat, kazár főség alá kerültek.
A mítosz lejegyzője tehát egy számára érthetetlen hagyományt idézett, amelyet például Anonymus már Hungvár, Ungvár nevéből próbált magyarázni. A hun azonosítás szinte önként adódhatott az Árpád-család – mondjuk azt, ismeretlen eredetű, de a 11. században már biztosan elfogadott – Attila-hagyományának folyományaként.
Ez mit jelent?
Az, hogy az avarokat a későbbiekben nem említik, inkább a nevükhöz fűződő mítosz hiányával áll kapcsolatban. A szkítákról a hatalmas történeti tekintéllyel bíró Hérodotosz munkájából tudtak, a hunokról mind Ammianus Marcellinus, mind Cassiodorus, mind Jordanes tudósított, és ott volt a nyugatiak saját epikus hagyománya, a Nibelungmondakör.
A hunoknak és Attilának tehát szinte ugyanolyan „sajtója” volt művelt körökben, mint ma. De kik voltak az avarok? Őket legyőzték, nem voltak érdekesek:
onnantól kezdve, hogy Nagy Károly szétosztotta kincseiket a nyugati egyházi és világi eliteknek, és a 830-as évektől egy közigazgatási reform után már Pannoniában sem hallunk róluk. A magyarokat, az új, veszélyes ellenfelet nem hozzájuk, hanem a szkítákhoz és a hunokhoz hasonlították.
Az avarok sosem voltak félelmetesek?
Az avarok félelmetes, sokáig legyőzhetetlen ellenségként a bizánci történetírói munkákban jelennek meg, hiszen Bizánc balkáni provinciáinak feldúlásából szereztek vagyont. Az ortodoxiában Konstantinápoly 626-os avar ostrom alól való felmentésének évfordulója máig nagy ünnep. A középkori nyugati emlékezetben ez nem volt benne.
A nyugati krónikákban annyiban merülnek fel, hogy Tours-i Gergely szerint az avarokat Sigibert frank király megállította az Elbánál,
és egyezséget kötött velük. Ez után pedig szinte már a Nagy Károly féle háborúk kora következik, az avar kaganátus vereségének időszaka. Nem volt miért olyan mítosz kovácsolódjon az avarok, mint Attila és a magyarok köré. Attila esetében a galliai és az itáliai hadjárat történetei közismertek voltak. A magyar hadjáratok ugyanezekre a területekre vezettek. Kész is az analógia.
Mi a helyzet a többi felvetéssel? Attila Árpád dédapjaként jelenik meg Anonymusnál, miért ne lehetne ez mégis egy avar Attila?
Az Attila és Árpád között megállapított három generáció lehetne érv, csak éppen nagyon komoly kutatók állapították meg, hogy a mítoszok máshogyan működnek. Amint beszélgetésünk első felében mondtam, lényegük, hogy saját időt teremtenek, amely absztrakt, nincs köze a napokban, években mérhető, gyorsan múló időhöz.
A generációk néhány kiemelkedő, fókuszba emelt ősre való szűkítése a mítosz eszköze:
ami és aki nem lényeges, az kihullik a közösség tudatából.
Másrészt az utolsó avar kagánt, akiről tudunk, és aki egyben uralta a Kárpát-medencét, saját alattvalói gyilkolták meg. Ha hozzá kapcsolódna Hersfeldi Lambert krónikájának Attila kardja, akkor a korabeli, az eseményekről nagy részletességgel beszámoló források miért nem tudnak Attiláról? És honnan tudnak róla hirtelen, a 11. század végén?
Miért lenne vonzó ős egy legyilkolt avar kagán? És mi köze lehetne a keletről a 9. század második felében a Kárpátokig eljutó Árpádokhoz és magyarokhoz?
Miután alattvalói 796-ban megölték, elmenekült volna egy fia keletre, hogy a kazároktól kérjen menedéket?
Nem lehetséges?
Az a baj, hogy a magyarok kelet-európai viselt dolgairól éppen Türk Attila mondta el, hogy sokkal többet tudunk annál, mint hogy egy ilyen hipotézisláncolatot elfogadhassunk. Vagy
elfogadhatjuk, de akkor semmit sem jelentenek a történeti adatok,
hiszen adatok nélkül, sőt, adatok elméletünkhöz válogatásával alkothatunk történeteket. Mint egy hollywoodi filmben.
Mit mond a szakmai realitás?
Az avarok, mint politikai entitás története véget ért a 830-as években. A középkori államalakulat széthullása magával vonta az előkelők rétegének felbomlását, akik igazából az etnikai név – mint az avar – hordozói voltak.
Miután az avar elit hálózata felbomlott, tagjai elestek vagy elvesztették befolyásukat, az itt maradó népességet a 9. század közepén már nem nevezték avarnak.
Azt persze tudjuk, hogy a század második felében a Kárpát-medencébe egyre sűrűbben betörő magyarok közé, akár a honfoglaló elitbe is, amint a hortobágy-árkusi példa mutatja, bekerülhettek a helyi népesség leszármazottjai. Az viszont
nagyon valószínűtlen, hogy az ő történeteik, legendáik befolyásolták volna az ekkorra már minden valószínűség szerint kialakult magyar eredetmítoszt,
annál is inkább, mert itt specifikusan az Árpád-család eredetmítoszáról kellene szó legyen.
Ezt is ajánljuk a témában
Miként és meddig éltek saját hagyományaik szerint az avarok a magyar honfoglalás idejére? Egy hortobágyi temető feltárásával bepillantást nyerünk a késő avar kori előkelők, az elit társadalmi és kulturális rendszerébe. Szenthe Gergely régésszel beszélgettünk.
Mi a helyzet a turul mondával és az Attila-hagyománnyal?
A turul monda, mint az Árpád-család eredetmítosza, beleillik abba, amit egy sztyeppei dinasztia eredetmítoszairól tudunk. Az Attila-hagyomány nem. Történészként azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy az Attila-hagyomány az adott politikai szükségleteknek, „kultúrpolitikai”, kommunikációs céloknak megfelelően Géza nyugati orientációjának hatására, már igen korán, de nyugati hatásra került be az Árpádok családfájába.
Akkor összegezzünk! Miért nem létezik ez a bizonyos avar Attila a tudományos álláspont szerint?
A hun Attiláról tehát tudunk, és a középkorban is sokan tudtak róla.
Avar Attilát viszont nem említ senki, avar Attila létére semmi sem utal, egy fantasy hőse.
Létrehozója az érthető emberi vágy, hogy múltunkat a minket körülvevő térben minél messzebbre vezessük vissza, minél szilárdabban horgonyozzuk le magunkat. Kutatóként érdekel a társadalmunk is, hiszen a szakmám lényegéhez tartozik, hogy ki, miért, mit gondol a történelemről.
Ma nagyon sok, egymást kizáró alternatív magyar őstörténet él. Ezek mutatják, hogy
a magyar identitás él, dolgozza ki magából a 20. századi traumákat. Ez egy jó, pozitív folyamat.
A biztosan élt hun Attila rejteget újdonságokat?
A hun Attiláról sokat tudunk, főleg Priszkosz rétor leírása alapján. Régészeti módszerekkel egy-egy személy általában kutathatatlan, bár a hun elitről egyre többet tudunk a természettudományos módszerek fejlődésével.
Közkedvelt téma Attila sírjának keresése, ezért megemlítem: sajnos továbbra sincs meg,
bár a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában gyűjtjük az elmúlt száz évből mindazokat a leveleket, anyagokat, amelyeket a sír reménybeli megtalálói küldtek el a múzeumba. Elég szép paksaméta, a Kárpát-medence teljes területén több tucat „lelőhelyet” kutathatnánk ezek alapján, ha tudnánk, honnan kezdjük. Személy szerint, Bóna István nyomán azt mondom, hogy Attila sírja akár az Al-Dunánál is lehetne, bár tény, hogy az Alföld esélyesebb. Csak éppen nem tudjuk, merre járt halálakor.
A Magyar Nemzeti Múzeumban különben egy Attila-kiállítást készítünk elő, ha megvalósul, 2025 végén a közönség többet is megtudhat a nagyon sokrétű Attila-hagyományról.
A kutatók az őstörténeti „krumplitól” a hunok kulturális identitásán keresztül a „barbár” hunok mítoszáig és Attila sírjáig minden lényeges kérdést fölvetettek.
A nagy vihart kavaró tanulmányban a honfoglaló minták helyett neolitikus egyéneket vizsgáltak, pedig Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal.
Az etnikai identitás kulturális jelenség, így se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható, vallja Somfai Kara Dávid, aki nyelvek és népek kapcsolatáról is beszélt.
Az Abák és Árpád-házi királyaink közös őshazából, az ázsiai hun birodalom területéről származnak, Aba Sámuel felesége pedig Szent István testvére lehetett – tudjuk meg a tanulmány szerzőitől.
Rácz Zsófia vezető régész elmondta: létrejött egy közel száz egyénből álló hálózat Mongóliától a Kárpát-medencéig, és közvetlen bizonyítékot találtak az európai hunok ázsiai hun eredetére.
A magyar archeogenetika világszínvonalú, a tudomány pedig nem felejt – vallja az Archeogenetikai Kutatóközpont igazgatója, aki Baskíriában találta meg az Árpád-házi rokonokat a legnagyobb számban.
A nyár második felére égető kérdés lett a vaddisznóhelyzet Hegyvidék területén: a XII. kerületben egyre több vaddisznó tűnik fel, amit az önkormányzat altatólövedékekkel próbál kezelni. Az állatvédők szerint ez embertelen, petíció indult a vaddisznók védelmében.
31 évesen, két gyerek apjaként mártírrá vált, ami sokkal rosszabb az ellenzői számára, mintha még száz évig beszélgethetett volna diákokkal.
