Az a film nyerte meg a legjobb film díját, amelyikre a legkevésbé számítottunk, miközben több kiváló film üres kézzel ment haza.
Legjobb film: Minden, mindenhol, mindenkor
Legjobb rendező: Daniel Scheinert és Daniel Kwan (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb külföldi film: Nyugaton a helyzet változatlan
Legjobb női mellékszereplő: Jamie Lee Curtis (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb férfi mellékszereplő: Ke Huay Quan (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb női főszereplő: Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb férfi főszereplő: Brendan Fraser (A bálna)
***
Hétfőn hajnalban kiosztották az idei Oscar-díjakat. A Minden, mindenhol, mindenkor 7 jelölését tudta díjra váltani a 11-ből, míg az igazán érdemesek, a Sziget szellemei, vagy éppen a Fabelmans vagy a Tár üres kézzel ment haza.
A legjobb színész díját a nagy visszatérő, Brendan Fraser kapta – aki a Múmia-filmekből lehet ismerős, karrierje az első aranykorát 2000 tájékán élte, ami után a nagy hollywoodi gépezet csúnyán elbánt vele. De ne szaladjunk ennyire előre!
Értékelő cikkünk az Oscar-nyertesekről!
A Minden, mindenhol, mindenkor nyerte meg a 95. Oscart, s még mindig nem fér a fejembe, hogy miért. Nagy meglepetés volt, amikor bejelentették, hogy ez a hollywoodi mértékben olcsó, csupán 25 millió dollárba kerülő, leginkább kakofóniához hasonlító, a multiverzum elmélettel eljátszadozó film 11 jelölést gyűjtött össze. Még nagyobb meglepetés volt, amikor megnéztem a filmet, s kiderült, hogy nemes egyszerűséggel nem jó. Nem is bűn rossz, egészen egyszerűen csak unalmas és annyira középszerű, amennyire középszerű egy film lehet. Egy értelmetlen, szürreális vízió, amiben végigkungfuzzák a multiverzumot, de legalább szerepelnek benne virsliujjú emberek és beszélő kövek – csakhogy a kedves olvasó meg tudja határozni a film színvonalát.
A filmnek csak Jamie Lee Curtis talán túlságosan is valóságos adóellenőre az egyetlen pozitívuma – aki aztán meg is kapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart, talán inkább életműdíjként, mintsem az adott szerepe által megkövetelt alakítás díjazásaként.
Mondhatni, a Minden, mindenhol, mindenkor megnyert mindent, mindenhol, mindenkor. Csak épp anélkül, hogy kiérdemelte volna.
Viszont egy dolog mellett nem szabad elmenni. Sokan a Minden, mindenhol, mindenkort tartják az idei Oscar-gála legnagyobb nyertesének, de a valóságban az A24 stúdió volt az. Az A24 stúdió lett a legelső stúdió, aminek a filmjei minden főbb Oscar-díjat megnyertek egy évben. Tőlük került ki a legjobb film, legjobb rendező, legjobb női és férfi mellékszereplő, legjobb női és férfi főszereplő díjazottja is. A stúdió által készített filmek
nem úgy, mint a Warner Bros., Disney, Paramount vagy éppen a Universal stúdió neveit, amiknek a filmjei üres kézzel tértek haza.
A Steven Spielberg által rendezett, életrajzi ihletésű Fabelmans egy díjat se kapott, ahogy Martin McDonagh zseniális Sziget szellemeit se tartotta méltónak az Akadémia egyetlen egy aranyszobrocskára sem.
Hasonló sorsra jutott a #MeToo mozgalmat kiveséző Tár is, ahogy az Elvis, Babylon és a Szomorúság háromszöge is.
De cserébe az ázsiai piacon legendássá vált akciószínésznő, Michelle Yeoh személyében megszületett az első ázsiai nőnek odaadott Legjobb női főszereplő díj. (Aki amúgy Cate Blanchet zseniális karmestere elől happolta el a díjat).
Érdekes még az RRR nevű bollywoodi film díja is, amiről hazánkban alig lehetett hallani, míg amerikai filmes körökben meglepően felkapott lett az abszurd és gyakorta értelmetlen akciójelenetekkel operáló, komolyan vehetetlen (hivatalosan) filmdráma.
Szintén érdekes még, hogy a díjátadón az oroszok legyőzték az ukránokat, ugyanis egy Navalnijról szóló orosz dokumentumfilm nyerte meg a legjobb dokumentumfilm díját, míg a háborús övezetben lévő árvaházról szóló ukrán film alulmaradt.
Az Oscar szavazórendszere egészen különleges. Az a film tud a legnagyobb eséllyel nyerni a jelöltek közül, amelyik a legkevésbé megosztó. A hivatalos indoklás szerint úgy van a rendszer kialakítva, hogy az a film nyerje meg a Legjobb film Oscarját, amelyiket az Akadémia legtöbb tagja kedvelt.
Ez a valóságban úgy néz ki, hogy a tagoknak egy listát kell leadniuk, ahol sorrend alapján pontozódnak a filmek, amelyik pedig a legkevesebb pontot érte el, annak a pontjait újraosztják, s a „második legjobb” kapja a maximum pontot. Ezt az algoritmust addig ismétlik, amíg „csak egy legény van talpon a vidéken”. Itt vérezhetett el a jelöltek nagy része: azért nem a Tár nyert, mert bár sokan zseniálisnak tartották, tartottuk, viszont
Brendan Fraser hivatalosan is visszatért. A kilencvenes-kétezres évek nagy kalandfilmszínésze megkapta a negyedtonnás meleg angoltanár megformálásáért az Oscart – egyébként jogosan. Frasernek ez a díj azt jelenti, hogy visszafogadja a filmvilág: 2003-ban állítólag szexuálisan zaklatta Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association akkori elnöke, ami kis közelítéssel derékba törte a színész karrierjét. Ezt csak tetézték az akkoriban felszínre törő egészségügyi problémák, amiket a kalandfilmjei forgatásán szedett össze. Mindenesetre a Bálna
viszont a film meglepő módon a Legjobb haj és smink kategórián kívül máshol nem tudott tündökölni.
Hasonlóan jó helyre ment a Legjobb külföldi film díja is, mert a Nyugaton a helyzet változatlan (bár sokadik feldolgozása a legendássá vált háborús könyvnek)
ahogy jó helyre ment a Legjobb operatőr, Legjobb filmzene, Legjobb hang, Legjobb animációs film és a Legjobb speciális effektek díja is.
Csak azt a fránya Legjobb film díját sikerült elbaltáznia az Akadémiának. Úgy tűnik, igaz a Halál Velencében egyik legerősebb idézete: tényleg a középszerűség rejlik a mainstream mélyén.
***
Legjobb film: Minden, mindenhol, mindenkor
Legjobb rendező: Daniel Scheinert és Daniel Kwan (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb külföldi film: Nyugaton a helyzet változatlan
Legjobb dokumentumfilm: Navalnij
Legjobb női mellékszereplő: Jamie Lee Curtis (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb férfi mellékszereplő: Ke Huay Quan (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb női főszereplő: Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb férfi főszereplő: Brendan Fraser (A bálna)
Legjobb eredeti forgatókönyv: The Daniels (Minden, mindenhol, mindenkor)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Woman Talking (Sarah Polley)
Legjobb operatőr: James Friend (Nyugaton a helyzet változatlan)
Legjobb filmzene: Volker Bertelmann (Nyugaton a helyzet változatlan)
Legjobb eredeti dal: RRR
Legjobb hang: Top Gun: Maverick
Legjobb animációs film: Guillermo del Toro: Pinokkió
Legjobb animációs rövidfilm: The Boy, The Mole, The Fox and The Horse
Legjobb élőszereplős rövidfilm: An Irish Goodbye
Legjobb rövid dokumentumfilm: Az elefántsuttogók
Legjobb vágás: Mindenki, mindenhol, mindenkor
Legjobb speciális effektek: Avatar – A víz útja
Legjobb haj és smink: A bálna
Legjobb jelmez: Fekete Párduc: Mindörökké Wakanda
Legjobb production design: Nyugaton a helyzet változatlan
Nyitókép: Patrick T. Fallon / AFP
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A tömeg nem fideszes, miépes, csurkista vagy orbánista, hanem „keresztény és magyar”, akik egy bő ezeréves identitás kontinuitására építenek. Ungváry Zsolt írása.
