Megalkudni vagy kitartani? Ez Szálinger Balázs Trianon-témájú színdarabjának, a Kályha Katinak is az egyik fő dilemmája. Az új drámát Kováts Adél főszereplésével a Radnóti Színház mutatta be.
„Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá” – hangzik Juhász Gyula Trianon című versének két kezdő sora, amely ma is pontos leképezője a magyarság számára oly tragikus esemény emlékezetének.
nem kis részben e kényszerű kibeszéletlenség miatt.
Az irodalom, a film és a színház jó eszközei lehetnének a kollektív trauma sajnos már így is eléggé megkésett feldolgozásának, valahogy mégsem születnek meg azok a nagy kortárs művek, amelyek hivatkozási alapként szolgálva mindezt legalább részben elősegítenék.
az ezredforduló óta megjelent néhány, „Trianon-alakváltozatokat” is tartalmazó nagyregény, mások mellett Tompa Andrea (Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben), Vida Gábor (Ahol az ő lelke), Bauer Barbara (Porlik, mint a szikla) vagy Térey János (Káli holtak) tollából. A színházakban azonban még ma is leginkább Hunyady Sándor 1930-as drámáját, a Feketeszárú cseresznyét szedik elő a témában, amihez a Székesfehérváron két éve debütált, meglehetősen száraz, de nagyon pontos „történelmi-önismereti krimi”, a Trianon és a Nemzeti zavarba ejtően kaotikus, ugyancsak 2020-as 13 almafája csatlakozott.
Nagy Márk és Porogi Ádám (fotó: Radnóti Színház/Dömölky Dániel)
Ezért is nagyon örvendetes, hogy a Radnóti Színház decemberben ősbemutatóként, Rusznyák Gábor rendezésében színre vitte Szálinger Balázs Kályha Kati című, a Térey-ösztöndíjnak köszönhetően megszületett drámáját. Amely ugyan nem konkrétan Trianonról beszél, de az első világháború végének kimerevített pillanataként
A helyszín Nagybánya, egész pontosan a város Kispiac téren lévő, Szálinger alapos előzetes kutatásai szerint egykor valóban létezett kocsmája. Az özvegy Kati (Kováts Adél) vezette intézmény persze nem csupán egy egyszerű ivó, hanem már-már szakrális, isteni és emberi törvényeken kívüli hely, találkozópontja megannyi számkivetett, magányos léleknek, akik „a vihar előtti bénultságban és kiszolgáltatottságban, különböző módon, de ugyanazt próbálják elérni: túlélni a körülöttük épp kifordulni készülő világot”.
Részlet a Kályha Kati novemberi nyílt próbájából (Radnóti Színház)
A darabban a nagy történelmi események – a háború vége, a spanyolnáthajárvány, az egyre közeledő megszállók, a magyarok és románok között fokozottan élesedő ellentétek – a személyes történeteknek először csak kulisszái, majd, ahogyan haladunk előre az egyéni sorstragédiákban, már meghatározói is lesznek.
Mindennek a középpontjában áll a két gyermekét vasszigorral nevelő özvegy Kati, aki ellentmondást nem tűrően, hol igazságos, hol igazságtalannak tűnő jósággal vezényeli a szűkebb mellett a tágabb környezetét is – nélküle, ahogyan azt a végjáték is megmutatja, minden és mindenki szétesne.
színészi nagyságát mutatja, hogy visszafogott jelenléttel, takarékos gesztusokkal is folyamatosan képes uralni a teret úgy, hogy közben egyetlen pillanatra sem kerekedik a többiek fölé.
A Radnóti szinte teljes színészgárdája hasonló alázattal van jelen. Közülük is kiemelkedik Nagypál Gábor és Pál András kettőse: a mindentudó vak „Jézus-koldus” és a hozzá gyermeki szeretettel és gyermeki indulatokkal ragaszkodó cimborájának különleges kapcsolata ugyanolyan megrendítő, mint amilyen megrendítően bomlik ki előttünk a vérével nem bíró utcalány csúfságában is szép lelke Mészáros Blanka érzékeny megformálásában.
Pál András, Nagypál Gábor és Mészáros Blanka (fotó: Radnóti Színház/Dömölky Dániel)
És bár a fent leírtakból az következhetne, hogy a Kályha Kati háromórás tömör nyomasztás, ez koránt sincs így. Nevetni is tudunk rajta. Először a szokásos kocsmai szituációkon felszabadultan, aztán ahogy folyamatosan élesednek a nemzetiségi és emberi ellentétek, ahogy mind több az árulás, az érdekek szerinti pálfordulás, majd a gyilkos erőszak, egyre keserűbben.
A filmkockaszerűen kimerevített zárókép lehetne katartikus, de nem az. A halottak között a saját túlélési stratégiáik tételmondatait – „nem érdekelnek a közös ügyek, festeni akarok”, „boldog vagyok” – mantrázó, megfogyatkozott élők,
nem adnak eligazítást az ügyben, mi a helyes út. Megalkudni a ránk mért sorssal, vagy minden rettenetes következménye ellenére is a végsőkig kitartani a vélt vagy valós igazságaink mellett.
Nyitókép: Jelenet a Kályha Kati előadásból (Radnóti Színház/Dömölky Dániel)
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
Nagy szeretettel fogadták az olimpiai bronzérmes klasszist.
A miniszterelnök politikai igazgatója elárulta, újjászületik és új funkciót kap a Korona Szálló.
