Túlélni a kiforduló világot – Trianon-dráma született

2023. január 27. 19:51

Megalkudni vagy kitartani? Ez Szálinger Balázs Trianon-témájú színdarabjának, a Kályha Katinak is az egyik fő dilemmája. Az új drámát Kováts Adél főszereplésével a Radnóti Színház mutatta be.

2023. január 27. 19:51
null
Farkas Anita

Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá” – hangzik Juhász Gyula Trianon című versének két kezdő sora, amely ma is pontos leképezője a magyarság számára oly tragikus esemény emlékezetének.

A Trianon-tragédia több mint száz éve gyötör minket,

nem kis részben e kényszerű kibeszéletlenség miatt.

Az irodalom, a film és a színház jó eszközei lehetnének a kollektív trauma sajnos már így is eléggé megkésett feldolgozásának, valahogy mégsem születnek meg azok a nagy kortárs művek, amelyek hivatkozási alapként szolgálva mindezt legalább részben elősegítenék.

Az irodalom talán egy lépéssel előrébb jár,

az ezredforduló óta megjelent néhány, „Trianon-alakváltozatokat” is tartalmazó nagyregény, mások mellett Tompa Andrea (Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben), Vida Gábor (Ahol az ő lelke), Bauer Barbara (Porlik, mint a szikla) vagy Térey János (Káli holtak) tollából. A színházakban azonban még ma is leginkább Hunyady Sándor 1930-as drámáját, a Feketeszárú cseresznyét szedik elő a témában, amihez a Székesfehérváron két éve debütált, meglehetősen száraz, de nagyon pontos „történelmi-önismereti krimi”, a Trianon és a Nemzeti zavarba ejtően kaotikus, ugyancsak 2020-as 13 almafája csatlakozott. 

Nagy Márk és Porogi Ádám (fotó: Radnóti Színház/Dömölky Dániel)

 

Ezért is nagyon örvendetes, hogy a Radnóti Színház decemberben ősbemutatóként, Rusznyák Gábor rendezésében színre vitte Szálinger Balázs Kályha Kati című, a Térey-ösztöndíjnak köszönhetően megszületett drámáját. Amely ugyan nem konkrétan Trianonról beszél, de az első világháború végének kimerevített pillanataként

nem hagy kétséget a hamarosan bekövetkező, végső összeomlás felől.

A helyszín Nagybánya, egész pontosan a város Kispiac téren lévő, Szálinger alapos előzetes kutatásai szerint egykor valóban létezett kocsmája. Az özvegy Kati (Kováts Adél) vezette intézmény persze nem csupán egy egyszerű ivó, hanem már-már szakrális, isteni és emberi törvényeken kívüli hely, találkozópontja megannyi számkivetett, magányos léleknek, akik „a vihar előtti bénultságban és kiszolgáltatottságban, különböző módon, de ugyanazt próbálják elérni: túlélni a körülöttük épp kifordulni készülő világot”.

Részlet a Kályha Kati novemberi nyílt próbájából (Radnóti Színház)

 

A darabban a nagy történelmi események – a háború vége, a spanyolnáthajárvány, az egyre közeledő megszállók, a magyarok és románok között fokozottan élesedő ellentétek  – a személyes történeteknek először csak kulisszái, majd, ahogyan haladunk előre az egyéni sorstragédiákban, már meghatározói is lesznek.

Mindennek a középpontjában áll a két gyermekét vasszigorral nevelő özvegy Kati, aki ellentmondást nem tűrően, hol igazságos, hol igazságtalannak tűnő jósággal vezényeli a szűkebb mellett a tágabb környezetét is – nélküle, ahogyan azt a végjáték is megmutatja, minden és mindenki szétesne. 

Kováts Adél tökéletes választás volt erre a szerepre,

színészi nagyságát mutatja, hogy visszafogott jelenléttel, takarékos gesztusokkal is folyamatosan képes uralni a teret úgy, hogy közben egyetlen pillanatra sem kerekedik a többiek fölé.

A Radnóti szinte teljes színészgárdája hasonló alázattal van jelen. Közülük is kiemelkedik Nagypál Gábor és Pál András kettőse: a mindentudó vak „Jézus-koldus” és a hozzá gyermeki szeretettel és gyermeki indulatokkal ragaszkodó cimborájának különleges kapcsolata ugyanolyan megrendítő, mint amilyen megrendítően bomlik ki előttünk a vérével nem bíró utcalány csúfságában is szép lelke Mészáros Blanka érzékeny megformálásában.

Pál András, Nagypál Gábor és Mészáros Blanka (fotó: Radnóti Színház/Dömölky Dániel)

 

És bár a fent leírtakból az következhetne, hogy a Kályha Kati háromórás tömör nyomasztás, ez koránt sincs így. Nevetni is tudunk rajta. Először a szokásos kocsmai szituációkon felszabadultan, aztán ahogy folyamatosan élesednek a nemzetiségi és emberi ellentétek, ahogy mind több az árulás, az érdekek szerinti pálfordulás, majd a gyilkos erőszak, egyre keserűbben.

A filmkockaszerűen kimerevített zárókép lehetne katartikus, de nem az. A halottak között a saját túlélési stratégiáik tételmondatait – „nem érdekelnek a közös ügyek, festeni akarok”, „boldog vagyok” – mantrázó, megfogyatkozott élők,

akik mintha a határon innen és túl is fogyatkozó magyarság előfutárai lennének,

nem adnak eligazítást az ügyben, mi a helyes út. Megalkudni a ránk mért sorssal, vagy minden rettenetes következménye ellenére is a végsőkig kitartani a vélt vagy valós igazságaink mellett. 

 

Nyitókép: Jelenet a Kályha Kati előadásból (Radnóti Színház/Dömölky Dániel)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. január 27. 22:40
"A Trianon-tragédia több mint száz éve gyötör minket, nem kis részben e kényszerű kibeszéletlenség miatt." Nem azért, hanem azért, mert ma is a Trianoni határok vannak érvényben.
6.sztrovacsek
2023. január 27. 20:05
Trianonnal egy baj van. Rajtunk kívül mindenki örült neki. Úgyhogy nagyon kellett már egy ilyen dráma.
T. Péter
2023. január 27. 20:02
Fotó: Pál András és Nagypál Gábor és még valaki. Nem illene odaírni? Trianon-dráma. Amely ugyan nem konkrétan Trianonról beszél, de. Köszönjük, Anita. Gyakornok vagy? Akkor nem bántunk, de azért majd idővel talán csak megtanulod.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!