NoÁr arról is beszél, hogy tapasztalatai szerint ebben az országban perpillanat annak lesz pénze, aki a NER retorikáját használja gondolkodás nélkül, ezért szükséges a közösségi finanszírozás kultúráját minél szélesebb körben terjeszteni. Molnár Áron nem tartja kizártnak, hogy Vidnyánszky Attilával is fog egyszer együtt dolgozni, csak „előtte Vidnyánszkynak le kell mondania a kuratóriumi elnökségéről, nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az egyetemistáktól a tetteiért és a vígszínházi abúzusok körüli kijelentéséért, és vállalnia kell a nyilvános vitát. Utána dolgozhatunk is együtt” – összegzi a színész a Nemzeti Színház igazgatója kapcsán, aki szerinte „a konszolidáció legnagyobb kerékkötője, aki sértett és hagymázas összeesküvés-elméletekben él.”
Az aktivista szerint ugyanakkor „Kálomista Gábor filmje, az Elk*rtuk, az más.” Ahogy fogalmaz:
azt úgy kellett volna visszadobnia bármelyik szereplőnek, aki nem ért egyet a Fidesz ideológiájával, mint a huzat.
„Ez egy propagandafilm. Aki ehhez asszisztált, az a NER propagandájának gépezetébe került. És nem az a kérdés, hogy jó film született-e, hiszen az 1940-ben bemutatott Örök zsidó című német filmet sem filmesztétikai szempontból kell vizsgálni, amit Fritz Hippler rendezett, valamint Hitler és Göbbels voltak a producerei. Annak a filmnek a célja az uszítás volt, aminek pontosan tudjuk a következményeit. Hasonlót kell mérlegre tennie kollégáimnak, amikor egy ilyenben részt vesznek, majd utána a Fideszt szapulják. Én az ilyet elítélem, és kiállok ellene” – mondja az interjúban.