Össze kell lopnunk magunknak egy szép adventet a rögvalóság által igényelt időből-erőből

Advent, az annak megéléséhez szükséges lelkiállapot privilégium, amely összeférhetetlen a 21. századi kapitalizmussal. Kohán Mátyás írása.

A magyar katolikus egyházfő felszentelte az esztergomi belvárosi kálváriát.

A hagyományokhoz híven aranymisét celebrált Erdő Péter bíboros-érsek, advent első vasárnapja alkalmából az esztergomi bazilikában. A magyar katolikus egyházfő ezután megáldotta és felszentelte az esztergomi belvárosi kálváriát, amelyet a helyi családok adományaiból és közreműködésével újítottak fel.
„Szimbolikus jelentősége is van annak, hogy advent első vasárnapján szenteljük fel ezt a kálváriát, hiszen így is készülünk az Úrral való találkozásra karácsonykor és majd húsvétkor is. A húsvéti készületnek ugyanis a színhelye mindig a kálvária, általában nagyböjti pénteken imádkozva, énekelve járják végig itt a keresztutat a hívek”

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a szentelési ünnepségen a bíboros.
Erdő Péter hozzáfűzte: az adventre sokféleképpen készül az egyház, a plébániák szerte az országban. Szokott lenni például közös gyóntatás, egy-egy templomban nyolc-tíz pap is összejön ilyenkor, hogy elvégezhesse a karácsony előtti gyóntatást.
„Az adventi koszorúkat sem csak jelképesen használjuk természetesen, hanem amikor meggyújtjuk rajtuk vasárnaponként a gyertyát, imádkozunk, énekelünk, és ilyenkor szoktunk valamilyen jó feltételt is megfogalmazni” – fejtette ki a bíboros. Van, ahol ez a gyermekekkel közösen zajlik, és ilyenkor kézimunka-foglalkozást is tartunk – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában

Advent, az annak megéléséhez szükséges lelkiállapot privilégium, amely összeférhetetlen a 21. századi kapitalizmussal. Kohán Mátyás írása.

Mint elmondta: ezekkel az adventi foglalkozásokkal a gyerekek is lassanként ráérezhetnek arra, hogy
advent idején olyan valakinek a születésére készülünk, akit nagyon szeretünk, mert ő is nagyon szeret minket.
Ez a meghittség jellemzi az adventet.
Az érsek hangsúlyozta: nagyon fontos a belső és a külső béke is, hiszen ennek hirdetője volt Krisztus. A Szentírás szerint az angyalok is békességet hirdettek, dicsőséget a mennyben Istennek és békességet a Földön az embernek. Erre van nagy szükség, különösen most, a mi Európánkban, mert a békétlenség nagyon megviseli az emberek testi és lelki egyensúlyát, a testét és lelkét egyaránt.
Emlékeztetett arra, hogy XIV. Leó pápa is mindig a békéről tanít, ahogyan tette nemrég a niceai zsinat 1700. évfordulójához kötődő törökországi látogatása alkalmából, de elutazott a háborútól körülvett Libanonba is azért, hogy a béke jele legyen.
Azt hiszem, hogy csatlakoznunk kell hozzá itt, Európában is, szívvel-lélekkel
– mondta a bíboros.
Hernádi Ádám esztergomi polgármester és az önkormányzat tájékoztatása szerint az Erdő Péter által tegnap felszentelt kálvária sorsát hosszú idő után 2024 elejére tudta jogilag rendezni Esztergom városa, így a stációépítmények városi tulajdonba kerülhettek.
Az első építtetők szándékának felélesztésével a stációk örökbefogadását hirdette meg Esztergom önkormányzata, és rendkívül hamar összegyűltek az adományok. Családok, városi és egyházi közösségek és magánszemélyek tették lehetővé a felújítást, amelynek összköltsége elérte a harmincmillió forintot.
Nyitókép: Erdő Péter bíboros a budapesti Szent István-bazilika felszentelésének 120 évfordulója alkalmából tartott szentmise kezdetén 2025. november 22-én. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)