A halál szinte tiltott, tabuként kezelt jelenséggé vált mai korunkra. A Trafó Eltűnő ingerek c. előadása ezt a tabut és a halál, a gyász okozta sebeket szakítja fel bennünk.
Életem első közvetlen találkozása a halál fizikai formájával egy tökéletesen mindennapi, ennél fogva váratlan helyzetben adódott. Befordultam egy utcába, ahol naponta jártam akkoriban, és az út mentén egy autó mögé fektetve hevert a holttest. Fogalmam sincs, ki volt, mivel töltötte az életét, vagy éppen miben lelte halálát, akkor vettem tudomást a létezéséről először. Kifektetve hevert a másik irányból már lezárt utca macskakövén.
Valami összerándult bennem, elkaptam a tekintetem, lesápadtam. Azonnal kifordultam az utcából, a velem sétáló barátom nem is érzékelte, mivel találkoztunk. Elmondtam neki, nem fordult vissza megnézni. Azt mondta, nem lesz katasztrófaturista. Nekem még néhány percig remegett a kezem, pedig magam sem értettem, miért gyakorol rám ilyen nagy hatást egy villanásnyi kép.
Mára találkoztam a halállal közelebbről olyan ember elvesztésekor, aki fontos számomra, a látvány mégsem rázott meg annyira, mint az előbbi esetben. Azt hiszem azért, mert az akkor, egyszer, először tudott nagyot ütni.
„Semmi sem biztos, csak a halál”
A református énekeskönyv 512 énekében 121-szer szerepel a halál szó. Ezeknek egy része Krisztus kereszthalálára vonatkozik (298: „A halált éltem megveszi És szentségem jóváteszi”), egy másik része pedig Isten nagyságára, halálon hatalmat gyakorló voltára (273: „Kezeidnek karjaiban, Élet, halál birtokodban”). Ezeken túl, egy harmadik nagy kategóriába sorolhatjuk azokat a dalokat, amikben a hívő önnön halálát említik ( 339: „Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!”).
A halál témája azonban nem csak vallásos körökben kerül elő rendszeresen. Magyar anyanyelvünk sok más nyelvhez hasonlóan különböző helyzetekre vonatkoztatva emlegeti a halált, biztosítva ezzel annak gyakoribb előfordulását. Például úgy véljük, vannak halálbiztos dolgok, halál jófej vagy éppen halálosan unalmas emberek, ahogyan halálra vált arcokról is beszélünk. Ez mind kifejezi, hogy tudjuk, a halál biztos, végletes, vissza nem fordítható, és fizikai jellemzőkkel is bír.
Használjuk ezeket a szavakat, a jelentésükkel is tisztában vagyunk, ahogyan azzal is, hogy egyszer mi is meghalunk – mégis tudatosan, minden egyes nap figyelmen kívül hagyjuk ezt. Jó esetben tisztában vagyunk a ténnyel, hogy egyszer végünk lesz, de ha folyton erre koncentrálunk, jócskán megnehezítjük saját életünket.
Halál az életünkben
Vannak helyzetek, amikor mégis elkerülhetetlen, hogy életünk középpontjába kerüljön a halál.
– legalábbis egyesek szerint. Mások úgy vélik, nincs két egyforma gyász, ahogyan két egyforma ember, vagy két egyforma kapcsolat sem, így mindenki a maga módján éli a maga gyászát. A gyászfolyamatokban való elmerülésnek azonban nem elbliccelhető része, hogy kiderítsük, mi magunk mit gondolunk a halálról.
Csábító gondolat, hogy az átlagról beszélve az őt körülvevő korszakokat vegyük kiindulópontnak.
Így tett Philippe Ariès francia történész is, aki a nyugati emberek halállal kapcsolatos attitűdjét megvizsgálva négy korszakot különített el: a „megszelídített halál”, az „önmagunk halála”, a „mások halála”, és a „tiltott halál” éráját.
Szerinte a Megszelídített halál koráról beszélhetünk a középkor végéig: eddig nagyjából előre látható, természetes, nyilvános eseménynek tartották a halál. Eztán jött Önmagunk halálának időszaka, a 15-18. század között, mikor a halált mint boldog eseményt, az élet legszebb pillanatát ábrázolták. Utána a mások halálán alapuló korszak következett, amiben az emberek társaik elmúlására koncentráltak inkább, így a gyászolás rituáléja, a temetkezés megváltozása kapott nagyobb hangsúlyt.
Innen érkeztünk a 20. századba, ahol
Geoffrey Gorer angol szociológus szerint a tabuvá válás kulcsa abban áll, hogy a halál átvette a szexualitás helyét a került témák között – míg az egyikről már szabadon beszélhetünk, a másikról szinte sehogy nem illik. (Ebben az értekezésben sokat olvashatnak még a témáról.)
Az Eltűnő ingerek című, Trafóban játszott előadás ezzel megy szembe: könyörtelenül, szinte fullasztóan tolja az arcunkba a halált – úgy, hogy éppen csak túléljük. Pass Andrea saját apjának huszonévvel ezelőtti elvesztését örökíti meg a darabban, ami lényegében egy haldokló ember fejében, szűk környezetében játszódik.
„A darabban is ábrázolt »pillangó daganatnál« az történik, hogy a tumor terjeszkedik az agyban, és a különböző ingerközpontokat egymás után kapcsolja le. Apukámnál is ez volt. Nála az utolsó napjaiban a zene hozott elő erős érzelmeket, ezért az előadásban is a zene domináns, végigkíséri a darabot, nemcsak zenei betétekkel, hanem az Endrének a fejében megjelenő különböző zajokkal is” – magyarázza darabját egy interjúban Pass Andrea.
A néhány szereplővel dolgozó előadásban egy apa és férj váratlan, túl korai elvesztését, az addig vezető rövid folyamatot láthatjuk. Kihangosítják az értetlen kórházba járást, a bizonytalanságot, hogy mi lesz, és a szavakkal nem megfogható tragédiát, mikor bizonyossá válik, mi következik.
Aztán csak állunk (ülünk), és várjuk a halált.
A várakozásban pedig helyet kap a fájdalom, a sajnálat, az önvád, a makacsság, a türelmetlenség, az empátia, az önzőség, a bűntudat, a reménytelenség, a hit, a lemondás és megannyi más érzelem.
Az előadás végeztével aztán
Mindenki külön világ, minden rezdülésben vagy éppen feszült meredtségben fájdalom.
Drámaian hangzik, az is, és nem tartom kizártnak, hogy sokadjára is az lenne.
Pass így nyilatkozott erről: „Valaki úgy fogalmazott, hogy olyan volt számára a darab, mintha egy »gyomrost kapott volna«. Volt olyan is, aki nem tudta, miről szól majd a történet, de érintett volt. Ő mondta, hogy ha tudja előre, mit fog látni, nem jön el, viszont utólag már örül neki, hogy így alakult, mert átmosta a dolog. Nem olyan rossz azért, ha az előadáson fel tudnak szakadni érzések, amelyek le vannak fojtva, amelyeket nincs időnk fellazítani a lelkünkben. Ez közhely, de tényleg nincs időnk feldolgozni az élet nagy pillanatait, és ezért valahol a színháznak ez nagyon is feladata”.
A darab valóban felszakíthat régi-új sebeket, hatalmas élményt adhat sokaknak. Óva intenék azonban mindenkit, aki bizonytalan, mert elképzelhető, hogy a vártnál több időre lesz szükség a felszakadt sebek újragyógyításához.
A wellnessturizmus a turisztikai ágazat egyik leggyorsabban növekvő szegmense világszerte, Magyarországon is egyre többen választják az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szállodákat. A jövőben azonban a wellnessezés sokkal többet jelent majd a kétnapos, svédasztalos ellátású utazásnál.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Fontos az ajándék, fontos, hogy minden meglegyen, de hogyha arra megy rá a hangsúly, akkor kifáradunk. Interjú.
Egy helyi lakos elmondása szerint öt lövés dördült el egymás után.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
A transzhumanizmus egyik prófétája, Ray Kurzweil szerint a mesterséges intelligencia már 2029-re meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez még bőven csak a kezdet.
A terrortámadás után gyorsabb intézkedéseket és szigorúbb biztonsági szabályokat sürget a német kormány.
Így, karácsony közeledtével hadd idézzek néhány sort a Bibliából.
