Viharos zárás – Sziget-napló III.

Véget ért a 2018-as Sziget Fesztivál, melynek zárónapja a várakozással ellentétben nem az Arctic Monkeys brit indie rockzenekar koncertjéről, hanem a fesztivál területére lecsapó viharról marad emlékezetes. Ez itt Sziget-naplónk idei utolsó része, a pénteki és a szombati napról szóló tudósításainkat a linkekre kattintva olvashatja.

17:00: Öreg HÉV-szerelvény zötyög be a szentendrei vonal Batthyány téri végállomására, a peronra felpréselődött fesztiválozók sáskahadként lepik el a negyvenéves vonatot.

Budapest mindennapi életéből kilépve a Batthyány téri HÉV-alagútban a purgatóriumba érkezünk. A tisztítótűz hasonlata a szerelvények hőmérsékletét figyelembe véve egyáltalán nem tűnik túlzónak: a 30 fokos kinti hőmérsékletet csak irigykedve nézhették a fesztiválra tartók. Aki viszont kibírja a purgatóriumban való zajos és forró zötykölődést, az közelebb kerül a sokaknak a mennyei boldogságot megtestesítő Szigethez.

^{Akit nem zavart a vihar. Fotó: MTI/Mónus Márton}

Valóban, Közép-Európa legnagyobb fesztiválja mutatja meg igazán, mennyire ráférne Budapestre az infrastruktúra-fejlesztés. A még a hetvenes években gyártott keletnémet HÉV-szerelvények átlagéletkora 42 év, és hiába akarja az elővárosi vasutat átvevő MÁV újakra cserélni a járműpark legöregebb, jórészt Csepelre tartó szerelvényeit, a „csupán” 35-36 éves, fiatalabb darabok még évekig velünk maradnak. Aki napi szinten kényszerül a HÉV-et használni, annak nem újdonság a szerelvények állapota, ahogy a légkondicionáló hiányához is hozzászokhatott már. Mégis, a helyzettel nem azért kell mihamarabb kezdeni valamit, mert a külföldi fesztiválozók előtt rémesen kínos országimázs ez, hanem mert a Budapesten és az agglomerációban élők ennél jobb, modernebb és emberhez méltóbb közlekedést érdemelnek.

17:00: De ezzel ennyit a HÉV-ről, hiszen senki sem tömegközlekedni, hanem fesztiválozni érkezett. A rendezvény területére belépve a hangszórók már három nyelven harsogták, estefelé heves viharra lehet számítani a fesztivál területén. Akik – jelen sorok írójához hasonlóan – a többhetes szárazság után nem számítottak egy csepp esőre sem, legbelül megbékéltek a bőrig ázás gondolatával, mások a sátrukért aggódhattak, nem minden ok nélkül.

A „tájfun” ugyanis óriási széllel közeledett, a fesztivál népe egy óriási hangyabolyhoz hasonlatosan rohant fedett helyet, vagy esőkabátot keresni. Szimbolikus, hogy a Bevándorlási Hivatal addig egyébként nem sokakat érdeklő fedett sátra alatt hirtelen több tucat „bevándorló” szigetlakó jelent meg, de a fedett, A38-sátor kisebb, délutáni előadói örülhettek a legjobban, hiszen az eső miatt hirtelen teltház előtt játszhattak.

^{Bevándorlók. Fotó: a szerző}

18:00: Még az égi áldás előtt volt alkalmunk bejárni a fesztiválterületet: a szervezők több évtizedes profizmusa most is működik. Ők már sokadik éve a „Fesztiválköztársaság” szlogent használják a Sziget körülírására, és elmondhatjuk, hogy

Elsőszigetezőként szíven ütött, milyen szinten nem lehet ráismerni a Hajógyári-sziget hétköznapi énjére – terület ugyanis nem maradt kihasználatlanul, sátrakat, színpadokat, bárokat és bódékat találunk, ameddig a szem ellát.

19:00: A vihar befutott, de a fesztivál épp ennek köszönhetően talált magára igazán: a Blossoms brit indie pop-zenekar például amilyen lagymatag és csöpögős videókon és stúdiófelvételeken keresztül, olyan hangulatos koncertet adott az esőben a főként brit – és ezáltal a zivatarra fittyet hányó – rajongóknak.

Még nagyobbat ment az amerikai The War on Drugs, akik a zuhogó esőben és a háttérben cikázó villámok közepette táncoltatták meg a nagyszínpad közönségét. Arctic Monkeys-koncert ide, vagy oda, e sorok írójának egyébként épp az amerikai csapat voltak az est igazi nagyszínpados előadói. Persze ezzel valószínűleg sokan vitatkoznának is, de tény, hogy a cudar időjárás ellenére masszív tömeg bulizott a The War on Drugs koncertjén. Felkerültek az életmentő egyszer használatos esőkabátok is, melyek valószínűleg a fesztivál ezen szakaszában még a sörnél is jobban fogytak.

22:00: Ha már az Arctic Monkeyst említettük: a brit alternatív rockbanda igazán szerencsés lehetett, hiszen koncertjük idejére már elállt az eső, csupán az úszómedencényi tócsák árulkodtak a zuhé ittjártáról a színpad előtt. Ennek megfelelően a karrierje csúcsán tanyázó sheffieldi együttes egészen elképesztően megtöltötte a nagyszínpad nézőterét.

a hátsóbb sorokban állók jobb híján enerváltan lötyögtek az indie-hangzás jegyében erősen visszhangosított előadáson. Valóban, a minden tinilány kedvenc alter-együttesének számító Arctic Monkeys Sziget-koncertje inkább a jellegzetesen visszhangos énekről és az elnyújtott gitárakkordokról marad emlékezetes, mintsem arról, hogy „felrobbant volna” a nagyszínpad.

Persze ne bántsuk az Arctic Monkeyst, hiszen nem véletlenül játszottak a Sziget egyik sztárfellépőjeként csúcsidőben a nagyszínpadon: lehet, hogy csak a hátsóbb sorokból érződött lagymatagnak az előadás, de kétségtelen, hogy hiányzott a koncertből az az extra, amely igazán felejthetetlenné tette volna azt.

0:00: Éjszakára a közönséget különféle elektronikus előadók szívták fel a közönség nagy részét, ám érezhető volt, a 2018-as Sziget valójában az Arctic Monkeys-szel véget ért: még a VIP-sátor is kiürült, jóformán csak az ott felállított matracokon egymásnak eső szerelmespárok maradtak.

2:00: Sokan már nem várták ki a reggelt, sátraikkal és gurulós bőröndjeikkel a pocsolyák között lavírozva késő este indultak el hazafelé. A HÉV-ről leszállva a Kolosy téren zsúfolásig tömött, öreg csuklós Ikarus zötyögött be a buszmegállóba, a fesztiválozók pedig úgy tapadtak egymáshoz az életveszélyesen zsúfolt buszon, mint valamiféle heringek a konzervdobozban.

Sokféle gondolat cikázott a fejemben: a Sziget ismét elképesztően profi, jól szervezett, és a szó legjobb értelmében vett európai fesztivált tett le az asztalra. Azonban úgy tűnik, mintha Budapest még nem tudott volna felnőni a „fesztiválköztársasághoz”: a megfelelő infrastruktúra hiánya a legfőbb gátja annak, hogy Budapest ne csak bulifővárossá, hanem a lakói számára is élhető, európai világvárossá válhasson.

(Borítókép: MTI/Mónus Márton)