„Az alsóvár kaputornyának tetejéről a tél végén kezdtek hullani a cserepek, és sajnos meg kellett állapítanunk, hogy a hatvanas években kialakított tetőhéjazat megadta magát. Ezt követően a várfal is omlani kezdett, majd néhány napja elkezdtek nagyobb betondarabok kiesni a Salamon-torony vasbeton gyilokjárójából. Mivel ez harminc méteres magasságban van, végzetes balesetet is okozhatna egy ilyen betondarab, ezért a torony falainak tövét kordonnal elzártuk a látogatók elől, miután a várfal és a kaputorony környékét már hetekkel korábban körülkordonoztuk” – nyilazta a Műemlékem portálnak Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Visegrádi Mátyás Király Múzeumának igazgatója.
A múzeum négy évvel ezelőtt már pályázni készült, hogy a Salamon-tornyot felújíthassák, azonban – mivel a tervek a hatvanas években a műemléki felújítás során rákerült vasbeton szerkezeteket némiképp háttérbe szorította volna – a műemléki tanácsadó testület nem támogatta a rehabilitációt. Az akkori indoklás szerint a modern anyag ugyanúgy hozzátartozik a torony történetéhez, mint a 13. századi kő, ezért azt is meg kell védeni. Csakhogy a két anyag együttélése hosszú távon szinte lehetetlen, és a vasbeton pedig korántsem olyan tartós, amilyennek hitték a 1960-as évek helyreállításának tervezői – írja a szakportál.
Az épületre a máig ható modernista korszellem hatására nem tettek valódi tetőt, a lapos tető szigetelése pedig a sokszori javítások ellenére is szinte csatornaként vezette és vezeti be a csapadékot a torony belsejébe, pusztítva ezzel a betont éppúgy, mint az eredeti köveket.
A torony IV. Bla idején, a tatárjárás után épült, az uralkodói lakótornyok reprezentáns példánya.
A Salamon-torony kálváriája 1540-ben kezdődött, amikor az egymással vetélkedő két magyar király, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd közti háború során szétlőtték a déli sarkát. A sokáig romosan álló épületen az sem segített, amikor Henszlmann Imre Schulek Frigyes közreműködésével 1871-ben nekikezdett a csonka, ám statikailag ép torony átalakításának: lerombolta a Duna felőli oldalon egészen addig épségben álló, a lakótoronyhoz csatlakozó 13. századi árnyékszék-tornyot és kipucolta az épület belsejét is, elbontatva az akkor még a két alsó szinten álló 14. századi válaszfalakat és boltozatokat. Schulek már egy csak a súlyosan megrongált torony helyreállítását kezdhette meg 1872-ben, de pénzhiány miatt a munkát nem fejezték be.